Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

12. szám - Vedres Lipót: Kájlinger Mihály élete és szerepe Budapest ivóvíz-ellátásában

578 Hidrológiai Közlöny 1966. 12. sz Vedres L.: Kájlinger Mihály élete és szerepe 12. Lindley és Wein eredménytelen törekvései, majd saját negyedszázados harca után 1921-ben sikerült a vízmérők kötelező használatát elérnie. 9. Kájlinger egyéb tevékenysége A főváros — kivételes tehetségét felhasználva -— 1907-ben az addig magánkézben levő gázművek megváltását előkészítő becslő bizottságba szakértőnek küldte. Tagja volt az új gázgyár építése felügyelő bizottságának, és a budai új városi villamos telep építésében közreműködő bizottságnak is. 1912-ben az ő irányításával tervezték meg a vízművek az líj óbudai gázgyár vízellátását. Számos vidéki vízmű tervezéséhez, építéséhez hívták meg szakértőnek. Így Fiúmé, Miskolc, Szombathely, Temesvár stb. vízellátási kérdéseiben működött közre. 1909-ben a kispesti nagyszabású munkáslakótelep (az ún. VVekerle telep)

4vízellátásának tervezési és építési munkáit is ő irányította. Az altruisztikus célra való tekintettel nem fogadott el tiszteletdíjat. Önzetlen munkájáért az „udvari tanácsosi" címmel tüntették ki. 1918-ban a forradalom alatt a Csepeli Kereskedelmi és Ipari Kikötő Végrehajtó bizottságának kormánybiztosa lett, s az is maradt a Tanácsköztársaság megszűntéig. 1920—21-ben ugyanitt a Végrehajtó bizottság elnöke volt. Nagy szerepet játszott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, mely az ő korában a magyar mérnökség teljességét magába foglalta. A mérnöki •és építészi kar érdekében mindenkor a legmesszebbmenően síkra szállott. Kartársai megbecsülték, és a legnagyobb bizalommal voltak iránta. Egészen kivételesen két ízben is megválasztották az Egylet elnökévé. A megbecsülésnek jellemző példája a sok közül: Pfeifer Ignác műegyetemi tanár 1912-ben 4000 koronát gyűjtött össze, hogy abból a Magyar Mérnök és Építész Egylet a hazai portlandcementek tanulmányozására kiírandó pályazatot díjazzon. Az Egylet vegyészeti szakosztálya — amelynek Pfeifer elnöke volt, — azt javasolta, hogy a pályázatot „Kájlinger díj" címén hirdessék meg. Pfeifernek ezt a tettét csak az őszinte megbecsülés jelének tekinthetjük. Gerinces, egyenes, független ember volt, Kájlingerhez semmiféle érdek nem fűzte. (A pályázat egyébként eredménytelen maradt, és a letett összeget visszafizették az adományozóknak.) Jelentős irodalmi tevékenységet folytatott. Számos terjedelmes és sok kisebb tanulmánya jelent meg, főként a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében, az Építő Iparban és a Technológiai Lapokban, de más folyóiratokban is. 1903-ban az Egylet egyik tanulmányát a Hollán-díjjal jutalmazta. Igen sok előadást tartott a főváros vízellátásáról, de más kérdésekről is (csatornázás, a gázművek megváltása stb.). 10. Kájlinger az ember Kájlinger Mihály nemcsak nagy tudású, sokoldalú, ötletes, jó gyakorlati érzékű mérnök volt, hanem szerény, puritán egyéniség is. Mikor huszonöt évi szolgálatáról meg akartak emlékezni, kitért az ünneplés elől. Szerette a természetet, a virágokat, fákat, „A magam részéről a parkokat mindenkor a vízmű — legyen az telep, gyűjtőterület, medence vagy torony — jelentékeny és elválaszthatatlan tartozékául tekintem, s a művet csak a kertészmunkálatok végrehajtása után fogadom el teljesen befejezettnek," — írja egyik tanulmányában. Szociális érzékére jellemzőek azok a ma is korszerű lakóépületek, amelyeket a telepeken — mindenkor szép parkokban — a dolgozók részére építtetett. A vízművek alkalmazottainak gyermekeit elsőségben részesítette, ha valahol — irodai vagy fizikai munkahelyen — új erőre volt szükség. Az első világháború után, a numerus clausus idejében, az egyik munkás fiát személyes közbenjárással juttatta be a Műegyetemre. „Az alkalmazottaknak igazságos érdekeiket nyomatékkal képviselő főnökük volt" — olvashatjuk a Fővárosi Közlöny hivatalos nekrológjában. Egyenes, önérzetes, igazáért fel- és lefelé bátran harcoló egyéniség volt. A felelősséget nemcsak saját intézkedéseiért, hanem a vízművek minden dolgáért vállalta. Egy az ikercsatorna törése alkalmával összehívott szakértői bizottságban napirend előtt felszólalva kijelentette, hogy mindenért vállalja a felelősséget. A sikereket azonban mindenkor megosztotta munkatársaival. A káposztásmegyeri munkák leszámolását kísérő jelentésében nagy elismeréssel nyilatkozik Paulovits Viktor és Weisz Jakab mérnöktársairól, Zák Alajos építőmesterről, Nagy Béla, Wéber Antal, Benn Ár-pád, továbbá Nóvák Imre gépészekről, és még számos munkatársáról. A teljesen kész mű sikeres üzembehelyezésekor jelenti: „Munkatársainknak kitartó tevékenysége és ügyessége tette mindezt lehetővé." 11. Kájlinger halála és emlékezete A sok munka, a sok küzdelem ezt a hatalmas szervezetet is felőrölte. 1924. április 3-án hirtelen érte a halál. A szomorú hír országszerte nagy részvétet váltott ki. Temetésén — 1924. április 5-én — a főváros nevében Buzáth János alpolgármester, a vízművek részéről Paulovits Viktor műsz. főtanácsos, a Mérnök Egylet megbízásából Farkass Kálmán ny. h. államtitkár, a Budapesti Korcsolyázó Egyesület (amelynek hosszú időn keresztül elnöke volt) képviseletében Szentgyörgyi Imre búcsúztatta. A fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlésén, 1924. április 9-én, Tersztyánszky Kálmán kormánybiztos, h. főpolgármester emlékezett meg Kájlingerről. Megállapította, hogy a káposztásmegyeri vízmű „Kájlingernek ez a legszemélyesebb alkotása. . . nevét Európa szerte ismertté, a székesfővárosban pedig örökre emlékezetessé tette." A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében Szabó Gusztáv műegyetemi tanár emlékezett meg haláláról és életművéről. A Budapesti Korcsolyázó Egyesület kezdeményezésére a Fővárosi Vízművek, Kájlinger munkatársai, barátai és tisztelői elhatározták, hogy mél-