Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

8. szám - Vedres Lipót: Wein János a Fővárosi Vízművek első igazgatója

384 Hidrológiai Közlöny 1965. 8. sz. Vedres L.: Wein János pályázatot írt ki, amelynek eredménye azonban a továbbiakat nem befolyásolta. Érdekes, hogy a Közmunkák Tanácsában Ybl Miklós és Zsigmondy Vilmos is a mesterséges szűrés mellett kardoskodtak. Wein a Közmunkák Tanácsának jelentésére emlékiratban válaszolt és rendíthetetlenül kitartott a természetes szűrésű víz igénybevétele mellett, „amit a természet különös kegye úgyszólván ingyen oly bőségesen nyújt és amit, ha fel nem használunk, egész Európa előtt nevetség tárgyává leszünk." 1888. végén Lechner Lajos középítési igazgató, a mérnöki hivatal vezetője a Wein szerint vízszerzésre igénybe veendő kavicsréteg vízadóképességének meghatározására próbaszivattyúzást ajánlott, a galériák helyett azonban kutak sorának építését javasolta. A Közmunkák Tanácsa a próbaszivattyúzás gondolatát elfogadta, de kikötötte, hogy a munkát Salbach Bernát drezdai építészeti tanácsos irányítsa és a megoldásra vonatkozó véleményét is kikérjék. A végleges vízmű megépítésének elhúzódása miatt a gyökeres megoldásig létesítendő kisegítőberendezésekre számos javaslat készült. így pl. a Ganz és Tsa cég, továbbá Kájlinger Mihály, a vízművek későbbi vezetője, talajvízdúsítást ajánlottak a balparti galéria mentén. Ezeket a javaslatokat mellőzték, ős a Közmunkák Tanácsa, továbbá a főváros megegyeztek, hogy a Markó utcai telephez csatlakozóan napi 25 000 m

3 teljesítőképességű ideiglenes mesterséges szűrőt létesítenek. Ez a mű a fővárosi mérnöki hivatal irányításával meg is épült, és 1889. november 1-én kezdte el működését. Salbach az általa épített kutakban végzett próbaszivattyúzás alapján a Wein által kiszemelt káposztásmegyeri területeket természetes szűrésű víz szerzésére alkalmasnak minősítette. Galéria helyett azonban ő si függőleges kutakat ajánlott. A törvényhatóság e vélemény alapján 1892. március 211-án megerősítette korábbi határozatát. A Közmunkák Tanácsa most már nem akarván a megoldást tovább késleltetni, elvei fenntartásával hozzájárult a tervek megvalósításához, de galéria helyett függgőleges kutakkal történő vízbeszerzéssel. Egyben felhívta a figyelmet a szentendrei szigetre, amely igénybevehető lesz, ha a bal parton nem kapnának elegendő vizet. Miután a hatóságok között így helyreállt az összhang, 1 892. szeptember 28-án hagyták jóvá a káposztásmegyeri vízmű építését. A káposzlásmegyeri vízmű építése Wein János végleges győzelmet aratott. A két galéria építése során, és most, a végleges vízműre vonatkozóan is kiharcolta a tprmészetes szűrésű vizek hasznosítását. Az építkezés mielőbbi megindítását kolerajárvány is sürgette. Wein ezért átmenetileg a Salbach által létesített két próbakút vizét akarta 500 mm átmérőjű ideiglenes vezetéken a városba hozni. Nagy Dezső műegyetemi tanár, bizottsági tag javaslatára azonban még két kutat süllyesztettek a mai főtelepen és lefektették a tervekben szereplő 1200 mm átmérőjű főnyomócsövek egyikét. Az új megyeri mű első szakasza 1893. július 28-án elkészült. A telepi munkákat a mérnöki hivatal részéről Kájlinger Mihály irányította, a csaknem 8 km hosszú 1200 mm-es nyomóvezetéket Wein János építette meg négyhónapos rekordidő alatt. A második főnyomócső vezetéket is ő tervezte. Lefektetését még szolgálata alatt kezdték meg, de a munkát már nem ő fejezte be. A pesti oldal vízszükségletének biztosítására 1893. első felében három kisegítő kutat is építettek : a Margit-híd bal és jobb oldali hídfője mellett, továbbá a Népligetben, és vizüket a hálózatba szivattyúzták. E három kis telep összesen mintegy 15 000 m

3/nap vizet termelt. Bár a budai kisegítő vízmű mentesítette az újlaki telepet az eddigi 6000 m

3/nap víznek Pestre szállítása alól, a jobb parti városrészek nem várt rohamos fejlődése időszerővé tette a budai víztermelő telep bővítését. Ezért még 1893-ban elhatározták továbbfejlesztését. 1894-ben el is kezdték a 400 m hosszúra tervezett új galéria építését, de másfél év alatt a Duna hat árvize késleltette és zavarta meg a munkákat. A 66. évében levő Wein János már nem fejezhette be az építkezést. 1895-ben szabadságra ment, majd 1896 december 3-án a közgyűlés „a főváros körül szerzett kitűnő érdemeiért elismerését" nyilvánítva, nyugdíjazta. 1908. április 2-án halt meg. Wein János érdemei Wein János feledhetetlen érdemeket szerzett a természetes (parti) szűrésű vizek hasznosítására alkalmas területek felkutatásával (Újlak, Káposztásmegyer), majd a vízszerzésbe történő bevonásukkal. Szívósan, szinte fanatikusan, ha kellett, kíméletlenül küzdve harcolta ki ebbeli felfogásának érvényesülését. Az általa épített bal parti és újlaki galériák ma is fontos tényezői a főváros vízellátásának. Az újlaki vízműből táplált, több magassági övezetből álló budai elosztó rendszer, valamint a még ma is üzemben levő medencék tervezése ós építése is az ő nevéhez fűződik. A korabeli hét budai vízmodence közül ötöt házilag építtetett meg. Működése alatt a főváros vízvezetéki hálózata csaknem 400 kilométerrel bővült . Ma is állanak az általa épített gépházak, csak a gépeket cserélték ki. Szakszerűen megszervezte a vízművek üzemvitelét is. A főváros, különösen a budai városrészek lakosai hálásak voltak Weinnek a jó vízért. Jellemző példa, hogy 1886. január 3-án — az új év alkalmából — küldöttségileg köszöntötték, és 400 aláírással ellátott díszalbumot nyújtottak át neki. Fontosabb javaslatait, jelentéseit, vitairatait nyomtatásban adta ki. Mindegyikük egy-egy értékes tanulmány, műszaki- ós kultúrtörténeti dokumentum. Kitűnik belőlük, hogy állandóan továbbképezte magát, és tudása a legkorszerűbb színvonalon állott. Nemcsak kiváló tollforgató, de jó előadó is volt. — Lefordította és kiadta Piefke : Die Bodenfiltration című művét, amivel több kartársát serkentette a talajvízdúsítással való foglalkozásra. A halála utáni ötvenedik évben — 1958-ban — a Magyar Hidrológiai Társaság Wein János emléklapot alapított. A vízellátásban érdemeket szerzett tagjait jutalmazza vele.