Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

8. szám - Vedres Lipót: Wein János a Fővárosi Vízművek első igazgatója

Hidrológiai Közlöny 1965. 8. sz. 383 Wein János, a Fővárosi Vízművek első igazgatója VEDRES LIPÓT 1 A központi vízellátás kezdetei a főváros területén 1867-ben Pest városa meghívta William Lindley angol mérnököt a vízellátás megoldására. Lindley 1868-ben érkezett Pestre, és 1872-ig folytonos bővíté­sekkel négy kútból álló ideiglenes vízművet épített a Hajóhivatal telkén, a mai Kossuth Lajos téren. Maga azonban aránylag kevés időt töltött Pesten ; 1870-től kezdve többnyire fia, William Henry Lindley helyet­tesítette. Az ideiglenes vízmű, részben a Lindley által elkövetett hibák miatt is, nem tudta a vízszükségletet mindenkor kielégíteni, és sok volt a panasz a víz mi­nősége ellen is. A város napi vízfogyasztása ugyanis ebben az időben fokozatosan télen napi 7260, nyáron 12 600 köbméterre emelkedett, míg a kutak maximáli­san 8000 m 3-t adtak. A hiányt szüretien Duna-vízzel pótolták. Végleges jellegű vízművet, főképpen fedezet hiánya miatt, de azért sem lehetett létesíteni, mert a vízszerzés módja nem volt teljesen tisztázva. Lindley kezdettől fogva a mesterséges szűrést ajánlotta és a telep helyét az újpesti Népszigeten látta legmegfelelőbbnek. 1872. július havában a város közgyűlése elhatá­rozta, hogy „a végleges vízmű építése ós az ideiglenes vízmű kezelése elválasztatik s e célra egy különös vízvezetéki iroda szerveztetik", amelynek élén egy igazgató áll. Az igazgatói állás betöltésére pályázatot hirdettek. Az 1873. február 18-án tartott közgyűlés, mint az egyetlen számba jöhető pályázót, közfelkiál­tással Wein Jánost választotta meg igazgatónak. Wein Jánns a krassó-szörényi Német-Bogsán született 1829. január 10-én. Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon ás Temes­várott végezte, majd Bécsben kezdte meg továbbképzését, majd •Selmecbányára ment, és a bányászati akadémiára iratkozott be. Tanulmányainak befejezése után különböző helyeken dolgozott, mígnem vízműigazgatóvá választották. Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk Budapest néven egyesítette Buda és Pest városokat, Óbuda mező­várost és a Margitszigetet. Az új főváros törvényható­sága 1873. október 25-én alakult meg. Ettől kezdve tehát Weinnek a budai vízellátás is feladata lett. Egy a X VI. század elején már ismert, a Fő utcában működő vízmű, amely nyers Duna-vizet szállított, csak Buda várát és a Víziváros egy kis részét látta el. Ezt a telepet az évszázadok alatt többen, így Caspar Jakab, Kempelen Farkas, Orlits Pál stb. átalakították. 1855-ben Clark Ádám gőzüzemre rendezte be, majd Hofbauer János bevezette a mesterséges vízszűrést. A szűrőt 1858. február 3-án helyezték üzembe. A veszteségek kö­vetkeztében a vízmű szállította víznek alig egyharmada -— kb. napi 380 m 3 — jutott el a fogyasztókhoz. A Ru­das fürdőnek egy szivattyúja a környék két közkútját táplálta. — A várnak középkori vízművét, amely a Dunából vette vizét, 1875—1882 között Ybl Miklós alakította át, és szerelte fel korszerű szűrőberende­zéssel. A fővárosi vízművek élén A meglevő vízműtelepek sem mennyiségi, sem minő­ségi tekintetben nem elégítették ki az igényeket. Wein Jánosra tehát nagy feladatok vártak. Tel­jesen új vízműveket kellett létesítenie. A hivatalos körök nagy része Lindley hatására mesterséges szűrésű vízműveket kívánt. Wein felismerve a természetes szűrésű víz előnyeit, a dunamenti ho­mokos kavicsrétegben áramló talajvízből akarta a kb. 300 000 lakosú főváros vízellátását biztosítani. A végleges megoldáshoz azonban időre volt szüksége. Ezért mindenek előtt a meglevő vízműveket igyekezett rendbehozni. Pesten új szivattyút állított be, Budán a vári Csönkatoronyban új tartányt létesített, és a le­hetőség szerint a csőhálózatot is kibővítette. 1 Elhunyt érdemes tagtársunk tanulmányát annál szivesebben közöljük, mert Wein Jánnx kiváló tagjaink kitüntetésére szolgáló emléklapjaink egyikének névadója. (A szerkesztő.) Ezután hosszadalmas tanulmányok, kutatások kezdődtek. Számos javaslat hangzott el, hazai és kül­földi szakértőket hallgattak meg, pályázatot hirdettek, bizottságok keresték a vízellátás megoldásának lehe­tőségét és módját. Wein szilárdan kitartott a természetes szűrésű víz kiaknázása mellett. Harcait fokról-fokra siker koronázta. Alighogy átvette a vízművek igazgatását, még 1873-ban célzást, majd 1874-ben határozott javaslatot tett a meglevő balparti telephez csatlakozó 597 m hosszú vízgyűjtő vezeték, galéria építésére, amely a város jó vízellátását a végleges mű megépítéséig bizto­sítja. Ekkor elutasították, de. az 1876-ban megismételt javaslatát — bár a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ellenezte —, a belügyminiszter is magáévá tette. így azután 1878-ban megkezdték a kereken 20 000m 3/nap hozamú mű építősét. Egy részét még ugyanazon évben üzembe is helyezték, és 1879 őszén fejezték be. A Buda-újlaki vízmű építése Az említett viták és tárgyalások eredményeképp Wein János kapott megbízást a budai végleges vízmű terveinek elkészítésére. Az óbudai szigeten természetes szűrésre alapított vízmű létesítését vették tervbe. Wein két tervváltozatot készített. Egyet a szigetre, egyet pedig az újlaki Duna-partra. Ezen a helyen a vízszerzés szempontjából kedvezőbb a kavicsrétegek fekvése mint a szigeten, amiért a vízmű létesítésének költségei lényegesen kedvezőbben alakultak. Weinnek tehát az utóbbi javaslatát elfogadták, és 1880-ban enge­délyezték az egyelőre napi 21 000 köbméter víz terme­lésére tervezett újlaki vízmű létesítését. A budai beltelkek 1881. november 1-én már bő­séges mennyiségben élvezhették a kifogástalan ivó­vizet. A magasabb területek ellátása 1882. május havában kezdődött. A budai mű főtelepe az újlaki rakparton ma is áll. Kezdetben 200 méter hosszú galériából termelték a vizet és az alsó Józsefhegyi medencébe nyomták. Ebből a Kékgolyó utcai meden­cébe folyt át a víz, ahonnan egy átemelő telep továb­bította a Várba, illetőleg a budai hegyvidéken létesített ellátási övezetekbe, amelyek csőhálózatában a tárolást és nyomáskiegyenlítést öt medence biztosítja. Ez utób­biakat a csővezetékkel együtt házilag építették. Ilareok a végleges vízmű küriil A főváros rohamos fejlődése miatt a balparti galéria nem volt elegendő a pesti oldal szükségletének fedezésére. Ezért a szüretlen Duna-víz használatát nem lehetett mellőzni. Wein tehát a kültelkek vízellá­tására rendszeresen alkalmazta, és külön nyersvíz­ellátási övezetet létesített, ehhez pedig 1880-ban a Hermina mezőn 1000 m 3 űrtartalmú tornyot épített. Az Országház építésekor a hajóhivatali szivattyú­telepet áthelyezték a Markó utca és a Duna-part sar­kára, és a kutakat betömték. A galériából is meg kellett szüntetni mintegy 50 métert. Pótlásul a Margit-hídtól északi irányban 450 méterrel meghosszabbították a galériát, ós a Margit-hidra szerelt vezetéken kb. napi 6000 m 3 újlaki vizet szállítottak Pestre. Mindez 1884. és 1887. között történt. Közben a pesti végleges vízmű létesítése egyre sürgősebbé vált. A fővárosi tanács 1883-ban elren­delte a talaj kutató fúrásokat, és ezek eredményessége után megbízta Wein Jánost a Káposztásmegyeren létesítendő természetes szűrésű végleges vízmű elő­terveinek elkészítésével. 1884-ben két változatban be­mutatott tervében Wein a vízszerzést galériával akarta megoldani. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa azonban a mesterséges szűrés mellett foglalt állást. Hosszadalmas viták és tárgyalások kezdődtek. A főváros törvényha­tósága 1887-ben elrendelte, hogy Wein elgondoíásai szerint Káposztásmegyeren 120 000 m 3 vizet termelő galériás vízművet kell létesíteni. A Közmunkák Ta­nácsa ezt is ellenezte, és a megoldásra nemzetközi

Next

/
Oldalképek
Tartalom