Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
3. szám - Dr. Urbancsek János: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete
Urbancsek J.:Az Alföld negyedkori földtani képződményei Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. 113 tonya és Pusztaföldvár környékéről, valamint az észak-bácskai hátság területéről. Az előbbi helyen 600—1000, az utóbbin pedig mindössze 300 m a felső-pannóniai üledékek átlagos mélysége. Ezeket a számszerű adatokat azért kívánjuk kiemelni, mert — amint később látni fogjuk — a süllyedés helye és nagysága a következő földtörténeti időkben is ugyanígy következett be és ez igen fontos a negyedkori üledékek mélyszerkezetének a kialakulásában is. Kőzettani kifejlődésében az 'a törvényszerűség állapítható meg, hogy az alsó-pannóniai márgás üledékekkel szemben itt, lényegesen több a víztárolásra alkalmas homoklerakódás, különösen az alsó szintjében. Vízkitermelésre éppen ezek a durvaszemcséjű üledékek a legalkalmasabbak. A levantei képződményektől való elkülönülése ott a leghatározottabb, ahol az előbbi üledékek agyagos kifejlődésűek, mint elsősorban a jászságiés hevesi süllvedékterületen. A Dél-Alföldön, ahol a levantei lerakódásokban több a homokos üledék, mint a Jászságon, a kőzettani elhatárolás már nehezebb, különösen a dunai — szerkezeti — árokban, ahol mind a felső-pannóniai, mind pedig a levantei üledékek erősen homokosak. A felső-pannóniai alemelet idejében lejátszódó rodáni szerkezeti mozgások után egy nyugodalmasabb idő következett. Ez a levantei alemelet időszaka. Üledékének elterjedését pontosan még nem ismerjük. Ennek két oka is van. Az egyik és tárgyi ok az, hogy vízkutató fúrásokkal a nagy süllyedékterületeket még csak kevés helyen tárták fel teljes vastagságban és ezekről is csak néhány jól meghatározható] magminta áll rendelkezésünkre. A másik ok' pedig a kutatók egyéni állásfoglalása a levantei képződményekkel szemben. Egyesek ugyanis önálló földtani képződménynek írják le, mások . viszont a felső-pannóniai üledékek fáciesének fogadják el. Vannak olyan nézetek is, hogy a különválasztás teljesen szükségtelen és összefoglalóan pliocén üledéknek tartják. Véleményünk alapján önálló földtani képződmény, amit ma már sok fúrási rétegsorral igazolni lehet. Az elterjedését — eddigi ismereteink szerint —- teljes biztonsággal csak a Zagyva—Tisza szögben és a dél-alföldi süllyedékterületen lehet megállapítani. Kisebb-nagyobb foltokban más helyeken is kifejlődhetett, de elhatárolása még bizonytalan. Kőzettani kifejlődését illetően már megállapítottuk, hogy egy nyugodt időszak lassan süllyedő medencéjének finomszemcséjű lerakódása. Legdurvább szemcséjű üledékek a dunai-szerkezeti-árok ban halmozódtak fel. Finomabb lerakódásokat találunk már a Körösök süllyedékterületén, a legfinomabbat pedig a jászsági- és hevesi süllyedek ben. Ez utóbbiak már majdnem teljesen agyagos képződmények és csak igen gyéren mutatható ki benne vékony homoklerakódás. Ezek az üledékek az Alföld legrosszabb víztárolói. Éppen az említett kőzettani kifejlődés miatt igen könnyen és pontosan el lehet határolni a negyedkori üledékek felé, mert ezek az utóbbi képződmények az Alföld legdurvább szemcséjű lerakódásai. A levantei üledékek vastagsága a Tisza— Zagyva-szögben 100—200 m ; Pélyen pedig, ahol az eddigi ismereteink szerint legnagyobb mélységi kiterjedést ért el, 250 m. Már lényegesen vastagabb kifejlődésben ismeretes a Körösök süllyedékterületén. Itt az átlagos vastagsága 250—300 m, de Békéscsabán 350, Gyulán pedig 400 m. Még nagyobb levantei siillyedék mutatható ki a dunai szerkezeti árok középső részén, aholis Szegeden a Textilművek hévízfeltáró fúrásában 400, Szentesen pedig a kórház területén 600 m vastag levantei üledékösszlet mutatható ki. Az előbbi adatokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a rodáni földkéregszerkezeti mozgások után azok a területek süllyedtek tovább, amelyek már korábban is ilyen irányú mozgást végeztek. Ez a megállapítás nemcsak a süllyedékek helyére vonatkozik, hanem a nagyságára is. Legnagyobb levantei lezökkenés ott következett be, ahol már az alsóés felső-pannóniai alemelet idejében is nagy süllyedés mutatható ki. Ez a törvényszerűség ismétlődik meg — amint később látni fogjuk — a pleisztocén képződmények lerakódásának idejében is. A levantei üledékek felhalmozódása után újabb, az eddigieknél nagyobb földkéregelmozdulás játszódott le. A romániai kéregmozgások hatására a peremhegységek kiemelkedtek, az Alföld egyes fiókmedencéi pedig különböző mélységére süllyedtek. A süllyedés az egész Alföldön általános, de nagyságrendileg igen különböző. Alig van olyan terület, amelyik a negyedkor folyamán nem süllyedt meg. Ez is az Alföld közepén terül el Nagyhegyes és Józsa között, ahol a felső-pannóniai képződményeket Erdélyi 10 m mélyen mutatta ki. Feltételezhető, hogy csak igen kis süllyedés érhette a gödöllő—albertirsai hátságot is, ugyanis Ceglédbercelen a pannóniai üledékek már a felszínen ismeretesek. A többi terület a negyedkor folyamán kisebbvagy nagyobb mértékben megsüllyedt. Egyes területek, mint a dunai-szerkezeti-árok, a Tisza— Zagyva köze, az Ér—Berettyó és a Körösök süllvedékterülete állandóan süllyedtek és így 600— 800 m mély lezökkenések is kimutathatók. Más helyeken, mint pl. a nagykunsági, hajdúháti, észak-bácskai és dunavölgyi pannóniai hátságokon, már csak időszakos süllyedés játszódott le és ez is inkább csak a felső-pleisztocénre szorítkozott. A negyedkor folyamán végbement földkéregelmozdulásoknak megfelelően a Nagy-Alföldet feltöltő folyók munkaképessége különbözőképpen alakult és ezért különböző szemnagyságú üledékeket szállítottak az erózióbázisok területére, ahol törmelékkúpokat képeztek ; az e fölé kiemelkedő hegységperemeken pedig teraszokat építettek. Éppen ezért a negyedkori üledékképződós mechanizmusát csak úgy lehet pontosan megérteni, hogyha ezt a két folyamatot együttesen vizsgáljuk. Ez azonban messze túlhaladná az itt adott kereteket, de szükségtelen is, mivel nem a negyedkori üledékek rétegtani szintezésével akarunk foglalkozni, hanem csak az üledékösszlet alsó határának megállapításával. Erre viszont a mai ismereteink alapján mód és lehetőség adódik.