Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)
5. szám - Dr. Rónai András: Az Alföld negyedkori rétegeinek vízföldtani vizsgálata
384 Hidrológiai Közlöny 1963. 5. sz. Rónai A.: Az Alföld negyedkori rétegei tossággal nem következtethetünk. A bemutatott adatok itt az Alföld északi részén a mélységgel párhuzamosan hőmérsékletemelkedést a mély negyedkori medencékben nagyobbnak mutatják, mint ott, ahol a pannóniai alap' magasan van és a negyedkori rétegösszlet vékony. A 4. szelvény ismertetésénél ettől eltérő viszonyokat fogunk találni. A magyarázat az lehet, hogy az Alföld-peremhez közel a vékony pannóniai rétegek az eltakart magasabb hőmérsékletű alaphegység (illetve eruptivumok) melegét jobban átadják, mint az Alföld déli felén, ahol a laza rétegek vastagsága ezer-kétezer métert meghalad. Északon már 100 m mélységben elérhetünk 17 C°-os hőmérsékletű kifolyó vizet, ott, ahol a pannóniai fekü vékony, a mély negyedkori medencékben ilyen mélységből 12- 15 C c-os víz jön fel. A kutak fajlagos vízhozama a bemutatott szelvény mentén körültekintő mérlegelést kíván. A Jászságban a negyedkori rétegösszlet vékony s belőle kis mélységből (50—100 m) kevés vizet lehet kivenni (10—30 l/p). Csak a Zagyva és Tarna törmefékkúpján van több víz (helyenként 100— —140 l/p). Itt a hegyperemhez közel a pannóniai rétegek is elég jelentős vízmennyiséget szolgáltatnak (50—100 l/p), amint azonban messzebb haladunk a hegyperemtől az Alföld belseje felé, vízszolgáltatásunk gyorsan csökken (20—40 l/p). A déli Jászság felszínalatti vízben igen szegény. A hevesi homokterületen a vízszerzési viszonyok a negyedkori rétegekben valamivel kedvezőbbek, mint a Jászságban általában. Az átlagos vízhozam az 50—100 m mély kutakból 1 in leszívásra 25—40 l/p körüli. A nagy tiszai negyedkori árokba kevés kút mélyül, vízviszonyai kevéssé ismertek. A tiszaparti községekben több a fúrt kút. Itt néhány kút szerencsés helyzetben az északi folyóvizek eltemetett durva üledékébe mélyül s ezekből fajlagosan 30—50 l/p vizet termel. Hasonló, ill. valamivel kevesebb víz vehető ki a 100—200 m mélységű pannóniai rétegekből. Amint közeledünk a Hortobágy síkságához, a felszínalatti rétegek vízadóképessége növekedni látszik. Ide futnak be az Ős-Eger, Ős-Saj ó, Ős-Bodrog kavicsai a felszínalatti 100—200 m mélységben. Ezekből 1 m leszívással kivételesen 60—100 l/p víz is nyerhető. A sekélyebb kutak 10—20 l/p vizet adnak. Különlegesek a vízszerzési viszonyok tovább keletre a Hajdúságban és a Nyírség határán. 50—100 m mélységig a fajlagos vízhozam a kutakban 10—30 l/p. 100 -200 m között azonban néhány kút 70—140 l/p vizet szolgáltat. Kivételes helyzetben fekszik Debrecen. Jól kiépített kútjai 150 m mélységből 1 m depresszióval 120— 150—200 l/p vizet is adnak. A Hajdúság és Nyírség határán a pannóniai aljzat helyenként magasan van, de csak kisebb szigetekben. A szigetek között mélyebb negyedkori árkok, völgyek, üstök vannak. Ezekben bőségesen van víz. De maguk a magas pannóniai rétegek is bővízűek itt a Nyírség közvetlen közelében. A Nyírséget ebben a szelvényben is kb. 40 l/p/m hozamú kutak képviselik 80—100 m mélységből. A mintakutak szelvényeiből általánosítva azt mondhatjuk, hogy a Jászságban az 50—100 m mélységű negyedkori víztartókból 1 m leszívás mellett átlag 30 l/p víz termelhető, a hevesi kutakból hasonló mélységből kb. 35 liter. A Tisza mentén és a Hortobágy területén 100—200 m mély kutakból kb. 40—50 l/p/m, a Hortobágy és Hajdúság határán 60 l/p/m körül van az átlagos hozam. Magán a Hajdúságon a magas pannóniai szigetek fölött 10—30 l/p/m az 50—100 m mélységű kutak vízszolgáltatása, a mélyebb negyedkori öblözetekben, 100—200 m mélységben azonban 100 literen felüli. A 3. ábra szelvénye az Alföldet derékban szeli végig. A Csepel-sziget déli végétől indul ki, a Tiszát a Zagyva és Körös torkolat között lépi át, végigfut a Nagykunság déli felén és a Berettyó és Sebes Körös között fut ki az országhatárhoz. Két mély negyedkori süllyedéket keresztez ; egyik a nagy dunai árok, a két folyó közti hátságtól keletre és a Tisza mai medrétől nyugatra, a másik a Sárrétek nagy süllyedéke. Az előbbit felerészben durva homok tölti ki, utóbbit túlnyomórészt agyag és iszap. A szelvény mentén a negyedkori rétegek nem olyan vastagok, mint azt a medence közepén várhatnánk. Sőt nagy kiterjedésű és változatos magasságú pannóniai dombok nyomulnak fel az Alföld mai, nagyon elegyengetett és mélyfekvésű térszíne alatt a felszín közelébe. E dombok felett a rétegek vízadóképessége gyenge, közöttük viszont, a helyi mélyedésekben igen jó lehet. A felszín fölé felszökő vizet az első 100 m mélységből csak a szelvény két szélén helyet foglaló kutak adnak, tehát azok, amelyek az Alföldperemhez egészen közel vannak. Egyébként felszökő vizet általában 200 m mélységből, az Alföldközepi kiemelt pannóniai hátság területén 300 m mélységből várhatunk. Negatív nyomásállapotot (vagyis a mélység felé haladva a hidrosztatikusán várhatónál kisebb nyomásnövekedést) több helyen találunk, de nem nagv kiterjedésű területen. Egyik ilyen terület a Duna—Tisza közi hátság teteje és keleti oldala, a másik az ország keleti széle. A kutakból kifolyó víz hőmérséklete sok szabálytalanságot mutat. 100 m-es mélységből általában 12—15 C°-os vizet kapunk. Helyenként azonban az ilyen mélységből jövő víz hőmérséklete 18—20 C°, vagy még annál is nagyobb. A szelvény két szakaszán jelentkeznek feltűnően nagy vízhozamok. Legnagyobbak a Dunavölgyben, de a Duna—Tisza közi hátság keleti felén, az ős-dunai árok szélén, Cegléd, Nagykőrös táján is adódnak 1 m depresszió mellett 100—200 1/p-es vízhozamok 150—250 m mélységből. A Duna völgyében, ahol 30—40 m mély kutakból 90—100 l/p/m vizet termelnek, a mélyebb kutak (200—300 m) a pannóniai rétegekből jóval kevesebb vizet adnak egy méter leszívás mellett. Elég jó negyedkori vízadó rétegek vannak a szelvény keleti szélén is, az ország határánál. 100—200 m mélységből 30—50 l/p/m vizet adnak a jó kutak. Kis vízhozamú kutak vannak a Duna—Tisza közi hátságon (15—26 l/p/m) és a Berettyó-Körösvidéken, Szeghalom körzetében (10—20 l/p/m). Az előbbi helyen a nyomáshiány, az utóbbin a
