Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Galli László: A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna–Tisza közi hátság területén

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 41. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 89—176 oldal Budapest, 1961. április i ÖNTÖZÉS A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna—Tisza közi hátság területén GALLI LÁSZLÓ Az ország mezőgazdasági fejlődése megköveteli ma már az öntözéseket olyan területeken is, ahol az öntözővíz beszerzésére felszíni víz nem áll rendelkezésre. Ilyen területeken természetesen csak a felszín alatti vizek, tehát a kutakból történő öntözések jöhetnek számításba. Az utolsó években — különösen termelőszövetkezeteinkben — meg is indult ezen a téren a próbálkozás és a kísérletezés. A kutakból történő öntözés azonban a kitermelhető víz mennyisége, a vízutánpótlódás, valamint az öntözések berendezései és üzeme szempontjából igen sok új és még megnyugtató módon nem tisztázott kérdést vet fel. A Duna—Tisza közén, a Dunavölgy síkságán, azokon a helyeken, ahol a felszínhez közel nagy kiterjedésű vízvezetőrétegek találhatók, a kutakból történő öntözések lehetőségeinek és módjának a számbavétele nem jelent különösebb nehézséget. A létesíthető kutak szerkezeti kiképzése és vízhozama (Kőszerű fúrások alapján, a területen már működő vízkivételek számbavételével a tervezéseknek megfelelő pontossággal a legtöbb esetben meghatározható. Az üzem közben várható vízminőség azonban a szikesek miatt ezen a területen minden esetben részletes vizsgálatot igényel. Természetesen a beszerezhető víz mennyisége in a völgyi lapályon sem korlátlan. Sőt a felszíni v izekhez képest igen korlátozott. A vízvezetőrét 'g eddigi ismerete alapján négyzetkilométerenként kb. 5()0—1500 1 p az a vízmennyiség, amely öntözési időszak alatt itt egy-egy kútból vagy i'ito >portból kitermelhető.* Más a helyzet a Duna—Tisza közi hátság terü•X'MI Itt az összefüggő durvaszemű rétegek már , , f iznak s így a kutakból történő öntözéseknél i ir a vízkitermeléseknek az összes kúttechnil< n vízutánpótlási és üzemelési kérdései jelent* (A tanulmány a VITUKI kutatási eredményeinek közzé tétele előtt készült. Szerk.) keznek. Ezeknek a számbavétele és megoldása nélkül pedig a próbálkozásokat esetleg sok esetben csak kudarc és jelentős népgazdasági kár kísérheti, vagy ami a legnagyobb hátrány lehet : abbamaradhatnak a próbálkozások ott is, ahol esetleg jelentős területek lennének kutakból öntözhetők. A Duna—Tisza közi hátságon a kutakból történő öntözések bevezetésére és lehetőségeinek a kivizsgálására 1947-ben a Földművelésügyi Minisztérium akkori Vízügyi Főosztálya Kecskemét környékén már végeztetett vizsgálatokat. Ezek a vizsgálatok azonban a vízügyi szervezet átszervezése következtében sajnos még befejezés előtt abbamaradtak, majd az idők folyamán a kutatások nagyrészben térképeken összefoglalt számszerű eredményei is elkallódtak. A vizsgálatok megmaradt szórványos feljegyzései és főképpen tapasztalatai alapján azonban ma, mikor a kútból történő öntözések ismét előtérbe lépnek, megkísérelem kérdéseit összefoglalni és megoldásukra javaslatot tenni. A kutakból történő öntözéseknél minden esetben legelőször a vízutánpótlódás kérdése vetődik fel. Ehhez a kérdéshez kell tehát igazodnia minden más műszaki, üzemelési vagy gazdálkodási megoldásnak is. Az első kérdés tehát itt a Duna-—Tisza közi hátságon is az, hogy milyen vízbeszerzési lehetőségek állanak rendelkezésünkre ? A két folyó közötti hátság altalaját rendszerint 3—15 m vastagságú szabálytalanul váltakozó víztartó finomhomok és többé-kevésbé vízzáró iszapos rétegek alkotják. E rétegek között egyes helyeken —- még ismeretlen törvényszerűség szerinti elhelyezkedésben — jó vízvezető durva homok és murva rétegek is találhatók. A rétegsort kitöltő víz — feltehetően — egymással nagy mélységig összefügg és nyugalmi szintje a felszín alatt 1—2 m, de legfeljebb 4— 5 m mélységben már mindenütt megtalálható. I