Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Hozzászólás Galli, L.: „A kutakból történő öntözés lehetőségei a Duna–Tisza közti Hátság területén” c. cikkéhez (V. Nagy Imre, Ubell Károly, Kálmán Miklós)

350 Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. Hozzászólások jelenlegi helyzetét és helytelen formában tájékoztatják a szakmai közvéleményt. További lényeges hiányosságnak kell tartanunk azt is, hogy a szerző ismertetésében nem történik említés a vízminőségi kérdésekről, holott ez az egész problémának egyik fontos alapkérdése. Ismeretes, hogy a felszín alatti vizek általában jóval magasabb sótartalommal rendelkeznek mint a felszíni vizek s így nagyobb százalékban tartalmazzák az öntözés szempontjából káros összetevőket is. Az öntözővíz változó minősége hatást gyakorol a talajra, a növényzetre és az alkalmazott berendezésekre is. Ezen belül legfontosabb a talajjal való kölcsönhatás, ugyanis nem megfelelő minőségű öntözővíz a talaj elszikesedését,elmocsarasodását vonja maga után s ezáltal nagy területek válhatnak alkalmatlanná a mezőgazdasági művelésre. A vízminőségre vonatkozóan a VITUKI által az ország felszín alatti vizeinek első vízadó rétegéről elkészített vízminőségi térképek adnak tájékoztatást, amelyek 15 ezer adat alapján a vizeket típusok szerint ábrázolják. A Duna—Tisza közén a vízminőség igen változó képet ad. Egymáshoz közel eső kutakban más-más minőségű vizek találhatók, ami azzal magyarázható, hogy a víz sűrűn váltakozó lencsékben fordul elő. A Duna— Tisza közére jellemző, hogy a magas Na százalék mellett gyakran előfordul az öntözés szempontjából ugyancsak nemkívánatos Mg-tartalom is. Az itt megvizsgált kutak jelentős része öntözésre alkalmatlan, egyes helyeken 4—7 ezer mg/l a száraz maradék s emellett 50—-80 Na százalék és 50—70 Mg százalék jelentkezik. A feltárásnál vett talajvíz érték, valamint a környező csordakutak vize ugyancsak legtöbbször magas sótartalmú nátrium és magnéziumdús volt. Fenti megállapításainkat alátámasztotta az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet szakvéleménye is. amely feltétlenül szükségesnek tartja az állandó vízminőségi ellenőrzést. A térkép adatai és az eddigi vizsgálati adatok tehát nagy óvatosságra intenek a Duna—Tisza közén öntözésre felhasználható kutak vízminőségével szemben. A VITUKI jelentésében megállapította, hogy öntözésre alkalmasak a Kecskemét környéki vizek, azonban különösen Solt és Fülöpszállás környékén a legnagyobb óvatosságra van szükség. A VITUKI és OMMI a helyszínen jelölték ki a legkényesebb területeket, ahol folyamatosan történnek talaj-és vízminőségi vizsgálatok. E területekhez hozzátartoznak a solt—fülöpszállási termelőszövetkezetek területei is. A lényegesen változó vízminőség miatt a vízminőséget csak akkor lehet teljes biztonsággal meghatározni, ha a kutat hosszabb ideig tartó próbaszivattyúzás közben vizsgálják. A kutakból történő öntözésnél azt is figyelembe kell venni, hogy a kútvizet javítani a szokásos mechanikai és kémiai eljárásokkal nem lehet. Egyes esetekben ahol a nátrium, illetőleg karbonát tartalom a normáltól csak kis mértékben tér el, a talaj meszezésével egyidejűleg a vízhasználat is megengedhető. A kútöntözéseknél legtöbb helyen az esőztető öntözési formát alkalmazták. Itt viszont azzal a veszéllyel kell számolni, hogy a területről eltávozó vízmennyiség csekély s így a párolgás következtében az oldott sótartalom a talajban koncentrálódikA hozzászólásban felvetett néhány gondolat azt a célt kívánta szolgálni, hogy ráirányítsuk a szakmai közvélemény figyelmét a kútöntözések országos helyzetének legfontosabb kérdéseire, megfelelően vázoljuk a kutatások helyzetét, az illetékes szerveknek ez irányban kifejtett erőfeszítéseit és alapot nyújtsunk ahhoz, hogy a későbbi viták a kérdésteljességének ismeretében folytatódhassanak. D r. V B E L L KÁROLY a műszaki tudományok kandidátusa Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet Öntözés talajvízből Hazánkban az eddigiek során főleg a felületi öntözési módszerek terjedtek el, és a vízbeszerzés általában felszíni vizekből történt. Egyes helyeken a talajvizet és a kisebb mélységben elhelyezkedő rétegvizeket is igénybe vették, de ez a szórványos vízhasználat inkább csak kisebb kertészetek kezdetleges módszerekkel történő öntözésére szorítkozott. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével, valamint a permetező öntözés elterjedésével egyidejűleg felvetődött az a gondolat, hogy célszerű lenne a talajvizet is nagyobb mértékben öntözésre igénybe venni. A korszerű nagyüzemi mezőgazdaság igényeit, valamint a népgazdaság érdekeit tekintve a talajvízből való öntözés lehetőségeinek a feltárása azonban egészen más feladatot jelent, mint a miiltban történt szórványos kúttelepítési próbálgatások. Az öntözési beruházások gazdaságosságának biztosítása érdekében olyan területeken kell a talajvízből való öntözést bevezetni, ahol a beruházás magasfokú hatékonysága érhető el. Ez elsősorban a természeti adottságoktól függ. A talajvízből való öntözés lehetőségeinek feltárása — mint ahogy a tanulmány szerzője is ebből a gondolatból indult ki — komoly feladatot jelent a szakembereknek. A kérdés megoldásához a vízbeszerzés lehetőségeit, a víz vegyi összetételét, a vízutánpótlódás és kitermelhetőség mértékét, valamint gazdaságos kútkiképzési módszereket kell meghatározni. Kétségtelen, hogy ezekre a kérdésekre teljesen kimerítő válasz minden esetben, főleg minden területen nem adható még. Olyan nagy ismerethiány azonban nem mutatkozik, hogy a probléma felvetésénél tovább ne mehetnénk. A Szerző megállapítja, hogy a természeti adottságok és műszaki követelmények „szám-