Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Mazalán Pál

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 40. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 89—17G oldal Budapest. 1960. április 1959. december 3-án költözött el körünkből. Hatvannyolc küzdelmes év súlyával a vállain, a kutatási problé­máktól állandóan ösztönözve, míg gyó­gyíthatatlan betegsége kérlelhetetlenül elvitte közülünk. 1891. május 29-én a szepesmegyei Iglón született. Középiskoláit Lőcsén és Iglón végezte, míg bányamérnöki képesítését Selmecbányán szerezte meg. Átlagon felüli tudása, szorgalma és igen fejlett társas érzése, segítőkészsége, ke­délyessége, optimista életfelfogása és szerénysége, messzemenően kiemelte év­folyamtársai közül. Az átlagos tudást jóval meghaladó szakmai érdeklődési köre, már akkor engedte sejtetni, hogy a kutatások kiváló művelője lesz. Közvetlenül főiskolai tanulmányai­nak befejezése után, fő érdeklődési kö­rének megfelelően, az erdélyi földgáz­mezőkön végzett torziós ingamérése­ket, majd irányította az alföldi ilyen­irányú kutatásokat. 1920-ban már a Nagykanizsa környéki olajkutatásoknál találjuk, ahol vezette azt a budafa­pusztai kutatófúrást, amely az első adatokat szolgáltatta a lispei olajmező sikeres tele­pítéséhez. Rátermettsége és kimagasló szaktudása alapján a Déli Tengeri Szigetvilág olajfúrásait ve­zeti, magyar ember létére, ,,field-manager"-i minő­ségben. Később szakértőként dolgozik, majd a jávai, sumatrai, valamint a Niigata és Skita japán olaj­területen folytatja tanulmányait. Röviddel ezután a kaliforniai, texasi és oklahomai olajterületeken ta­nulmányozza a mélyfúrási eszközök és berendezések gyártását. Több éves külföldi tartózkodásának ideje alatt érlelődött meg benne az a gondolat, hogy hazai kuta­tások előbbrevitele céljára kell hasznosítani gazdag tapasztalatait. 1927—1931 között számos ivó- és ipari­víz kutat és bányászati mélyépítési munkát végzett. Érezte és tudta, hogy hézagpótló a magyar kutatások­nál a hazai előállítású fúrószerszám, megteremtette a hazai mélyfúróipari eszközök gyártásának alapját. A második világháború alatt a már felfejlődött hazai olajkutató és termelő ipar eszközeit javarészt az ő tulajdonát képező gyár állította elő, míg a felszabadulás utáni időben a Malinovszky-hadsereg részére front­rendelések munkáit végezte. Az államosítás után, mint szakértő működött a Mélyfúró Berendezések Gyárában, majd a Bányászati Kutató Intézet osztályvezetője lett. A mélyfúrási és mélyépítési széleskörű gyakorlata, kimagasló elméleti képzettsége mellett tanúskodnak újításai, találmányai és számos előadása. Munkatársait tanítja és neveli. 1938 óta megszakítás nélkül előadója volt a budapesti Műegyetemen a ,,Mélyfúrású kutak" című tárgynak. Magasszín vonalú, de könnyen ért­hető előadásai a legkedveltebb előadások közé tar­toztak. MAZALÁN PÁL 1891—1959 Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Magyar Hidrológiai Társaság életében alig volt olyan társadalmi megmozdulás, amely­nek élén ott ne láttuk volna tevékeny alakját. Mazalán Pál nemcsak a bányászok és vízimérnökök társadalmi életének volt vezéralakja, hanem a tudomány terén is értékes munkásságot fejtett ki és a tudománynak haláláig hűséges és fáradhatatlan ápolója maradt. Á Mű­egyetemen kifejtett oktatói tevékeny­sége, a Bányászati Kutató Intézetben végzett elmélyülést követelő munkája és szervező készsége oly eredmények­kel gazdagította a műszaki és földtani tudományt, amelyek méltán állítanak emléket, mint a tudomány művelőjé­nek is. Tagja volt a Magyar Tudo­mányos Akadémia Hidrológiai Főbizott­ságának. Számos szabadalma, újítása, nemcsak hazai viszonylatban, hanem külföldön is ismertté tették nevét. Tu­dásának és érdemeinek elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia a mű­szaki tudományok kandidátusi címmel is­merte el kiváló képességeit és munkásságát. Mint a Bányá­szati Kutató Intézet olajosztályának vezetője, tanúságot tett akaraterejéről és csüggedhetetlen meggyőződéséről, hogy kell a hazai kőolaj bányászatot fejleszteni. Munkás­sága nagyban hozzájárult kőolaj bányászatunk rohamos fejlődéséhez és ilyen irányú munkásságának elismeré­séül részesült a Szocialista Munkáért Érdemérem ki­tüntetésben. Életének alkonyán a mélységi vizek vonatkozásában és a Magyar Hidrológiai Társaságban kifejtett munkásságát és fáradozását örökítette meg a Bogdánffy-aranyéremmel történt kitüntetése. Türelemmel viselte betegségét. A fizikailag elfáradt test szellemi frisseségét az utolsó napokig megtartotta és szinte csodálattal kellett néznünk azt a küzdelmet, amelyet az élet és a gyilkos kór néhány hónapon keresztül folytatott, míg végülis a test erőtlennek bizonyult és a nagy tervekkel foglalkozó agy és nemes szív megszűnt működni. 1959. december 9-én kísértük utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. Fáj­dalmasan vettünk Tőle búcsút, a jószívű főnöktől, a páratlan szorgalmú tisztviselőtől, a szó szoros értelmé­ben nemes gondolkodású és hivatását szerető szak­embertől, az önzetlen jóbaráttól, akinek mindene volt a kötelességtudás, a munka és a becsület, akinek szíves, közvetlen modora, kedves mosolya mindenkit lebilincselt. Távozása ugyanúgy mint élete, szerény ós csendes volt. Bányamérnöki, mélyépítési és kutatási szakmánk egyik kiválóságát vesztettük el vele. E néhány sor emlékeztetni kíván arra a bányamérnökre, aki a hazai földtani kutatás, a föld kincseinek feltárása érdekében oly sok maradandót alkotott és aki végül is visszatért arra a területre, a földbe, amely egész életén keresztül annyi-annyi örömet, most pedig örök nyugalmat és pihenést biztosít számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom