Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

2. szám - Dr. Dorin Pavel: A Duna hidrológiai adataiés vízerőkészlete

Ilit Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 2. sz. Dórin Pavel: A Duna hidrológiai adatai és vízerőkészlete 0,068 m/km. A vízgyűjtőterület Baziasnál 571 050 km

2, a Fekete-tengernél pedig 817 000 km

2, tehát a növekedés, azaz az Alsó-Duna részleges vízgyűjtőterülete 245 950 km. A közepes vízhozam Sulinánál Q

m = 6300 m

3/sec-ra növekszik. A fajlagos lefolyás tehát az egész vízgyűjtőterületre számítva q

m = 7,71 | j > míg a

z alsó szakasz közvetlen vízgyűjtőjén a fajlagos vízhozam lényegesen kevesebb : A q

m = 6300 — 5440 245 — 950 100

0 = 3'

4

5 bkU A baloldali mellékfolyóknak, a Csernának, a Jinnek, az Oltnak, a Vedeanak, az Argesnek, a Jalomitának, a Siretnek, a Prutnak, valamint a többi kisebb folyóknak a vízhozam ingadozását a Délkeleti-Kárpátok éghajlati jellege szabja meg, vízjárásuk torrens jellegű. A jobboldali mellékfolyók (Timok, Lom, Iskar, Jautra stb.) vízhozama nyáron általában kicsi, télen már nagyobb, a maximumok pedig március—áprilisban jelentkeznek. Az ilyen vízjárás általában a balkáni folyók jellemzője. Az Alsó-Duna kezdeti szakaszán, 141 km-es zuhatagos szakaszon, Bazias és Turnu Severin között, a közepes esés 32 m, azaz a relatív vízszínesés 0,227 m/km. Ezen a szakaszon egyes szelvények környezetében az amúgy is nagy esés tovább koncentrálódik (pl. a Vaskapunál kereken 0,5 m/km). Ezeken a zuhatagos szakaszokon a folyam 5 m/s-on felüli vízsebességgel áramlik és ezzel a hajózás vitjába igen nagy akadályokat gördít. A Duna középső és alsó szakaszának — mint ilyen nagy folyamoké általában — a vízjárása igen kiegyenlített, amit a következőkben ismertetésre kerülő adatok igazolnak. Az orsovai vízmérce szelvényében a Vaskapu fölött, ahol már 118 év óta naponta rendszeresen végeznek vízállásméréseket, vízgyűjtője S = 574 900 km

2, közepes vízhozama Q

m = 5,460 m

3/s (118 éves átlag). A 118 év alatt mért maximum Qm&x = 17 120 m

3/s. A minimum Qmin = 1400 m

3/s. A szélsőséges vízhozamok viszonya Qmax/Qmin= = 12,2, rendkívül kedvező. A számított szélsőséges vízhozamoknál (1/10 000 éves valószínűség Q

ma

x„, = 22 460 és O

mi

n „, = 1260 m

3/s) ez a ^0.01% 99-99% '.' viszony 17,8-ra növekszik. Ennek a kiegyenlített vízhozamnak a magyarázatát a fenti leírás már magában foglalja. A legkülönbözőbb vízrajzi jellegű hozzáfolyások (alpesi, dalmát, kárpáti és balkáni vizek) összegeződéséből olyan, csaknem állandó vízmennyiséget kapunk, amelynek ingadozása csak egészen csekély. A csapadék évi összege az Alpokban, a magas Kárpátokban és a Dalmát-hegységben igen jelentős, átlagosan több, mint 2000 mm/év. A mélyfekvésű területeken, a magyar Alföldön és a romániai Havasalföld mélyenfekvő vidékén (Baragan stb.) ez az érték csaknem 400 mm-re csökken. Könnyen magyarázható tehát, hogy miért csökkennek lefelé haladva a fajlagos vízszállítási értékek, ami a Felső-Duna alsó szelvényében 15,1, Baziasnál 9,53, a Duna Fekete-tengeri torkolatánál pedig s km

2 ' 5. Felhasznált vízrajzi adatok A Duna vízállásait sok vízmérceállomáson rendszeresen jegyzik. A legfontosabb állomásokat a mindenkori vízügyi szervek, a középső és az alsó Duna-szakaszokon a Nemzetközi Dunabizottság (CID), a Delta vidéken pedig az egykori Európai Dunabizottság (CED) kezelte. Az újabb időkben a vízállásokat és a vízhozamokat az egyes dunai államok mérik, az anyagot pedig a „Secretariat de la Comission du Danube" gyűjti össze és Évkönyv formájában adja ki. Ezek közül az elsőrendű vízmércék közül 17 a Duna felső, 11 a középső és 11 az alsó szakaszán található. Rajtuk kívül számos másodrendű vízmérce állomás működik a dunai államok Vízügyi Hivatalainak kezelésében (Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia és Szovjetunió). A Felső-Duna legfontosabb vízmérce állomásait 1820—1880. években állították fel és azóta a vízállást rendszeresen — naponta 2—3-szor — feljegyezték. Egyes vízmércéknél a vízállások észlelésére már 50 évvel ezelőtt automatikus rajzoló vízmércéket szereltek fel. Tanulmányunkban a Felső-Duna vízjárásának jellemzésére csak a 17 elsőrendű vízmérce adatait dolgoztuk fel. Ezek a következők : Eschingen, Ulm, Ingolstadt, Kelheim, Regensburg, Straubing, Passau, Aschach, Linz, Struden, Stein, Mauthausen, Ybbs, Melk, Krems, Tulln, Wien. A Duna középső és alsó szakaszán ugyancsak a 22. főmérce adatait használtuk (lásd 1. táblázatot). Ezek közül a mércék közül 4 vízmércénél (Bratislava, Komárom, Budapest, Orsova) 118— 133 éves (1823—1955), 5 vízmércénél 85—104 éves (1852—1955), további 12 vízmércénél 58—82 éves (1874—1955) adatsorral rendelkezünk. Csupán egy vízmércénél (Smederevo) rövidebb az adatsor 50 évnél, ezen 36 éve folyik rendszeres észlelés. Az 1. táblázatban a középső és alsó Duna-szakasz 22 elsőrendű vízmércéjének az adatait (az alapítási év, az L fkm távolság Sulinától, a vízgyűjtőterület 8 km

2, a nullpont magassága m Adria fölött, illetve a zárójelben levő számok m Fekete-tenger fölött, valamint a legmagasabb /imax és a legalacsonyabb Amin vízállások cm-ben), amelyeket ebben az időközben mértek. A legfontosabb mellékfolyók jellemzésére a tanulmányban csak a legalsó vízmérceállomások méréseit vettük figyelembe. 6. Vízhozam adatok A legtöbb vízmérce állomásra vonatkozólag a vízhozam mérések adatai ismertek az évkönyvekből és a különböző tanulmányokból. A hiányzó