Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)
1-2. szám - Láng Sándor: A Duna kárpáti vízgyűjtőjének felszíne
J t6 Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 1—2. sz. Láng S.: A Duna kárpáti vízgyűjtőterületének felszíne Gyil (Veliki Dil) felől lejövő bővizű Irsava patakkal. A Tisza felső vízgyűjtője túlnyomórészt közép- és magashegységi térszínen fejlődött ki. A Kárpátok láncai keresztben állnak a csapadékot szállító DNy-i szelek útjára s így az évi csapadékösszeg magas. Még a csapadékban legszegényebb Máramarosi medencében is 800 mm a legkisebb érték, az Avasban, s a Gyilben 1000 m magasságig már 1000—1200 mm, míg a Máramarosi és Radnai havasok, valamint a Kőhát-Gutin vonulatában 1200—1500 mm. Csak a mély völgyek és a fő vízválasztónál levő kis medenceszerű mélyedések szárazabbak: itt 1000 mm körül van az évi összeg. Ennek megfelelően, valamint a magashegységi relief és az így fellépő sok hócsapadék miatt a lefolyáskoefficiens magas: a Tiszabecs feletti egész vízgyűjtőterületre kb. 50%. A kisebb folyószakaszok magashegyvidékre eső részén ez az érték a 60%-ot is túllépi. 6. A Bodrog vízgyűjtőterülete A Bodrog több nagy folyó egyesüléséből keletkezik, vízgyűjtőterülete így az Északkeleti Kárpátok széles pásztájára terjed ki, melynek Ny-i fele Csehszlovákia, K-i fele pedig a Szovjetunió területéhez tartozik. Legkeletibb forrásfolyója a Latorca (Latorica). Az Északkeleti Kárpátok központi részén, 1000—1680 m magas közép-, ill. magashegységre terjeszkedik ki a vízgyűjtőterülete. Ez a térszín nagyobb részben felsőkréta-oligocén kori kárpáti homokkőből, kisebbrészben pedig vulkánikus kőzetből áll. A folyó az 1405 m-es Pikut havas környékén, a Keleti Beszkidekből ered a Vereckei hágónál. A homokkőlánc áttörése után a kis szolyvai medencében több bővizű patakkal egyesül, majd a Szinyák és Borló közti vulkánikus zónát áttörve, Munkácsnál (Mukucsevonál) lép az Alföldre. Nyílásánál van a Latorca törmelékkúpjától elrekesztett kis Szernye mocsár fiatal süllyedése, amely nemcsak a Latorca vizét, hanem a Borló és a Szinyák felől lejövő többi kis patak vizét is felveszi. Ugyancsak a Latorcába ömlik az Ungvár és Szolyva közti vulkánikus hegység (az Antaloveci Pojána, 1014 m) DNy-i, hosszabb lejtőjéről lefutó vízhálózat is. Az Ung (Uh), amely szintén az Északkeleti Kárpátok egyik bővebb vizű folyója, az Uzsoki hágó alatt ered. Felső völgye és a nagy mellékfolyók — a Lyuta, a Túrja, stb. — völgye is igen régi. Akár a Visó, a Felső Tisza és a többi idáig tárgyalt folyók völgye, a harmadkor derekán kezdett be vágódni a mindjobban kiemelkedő homokkőláncok rögeibe, vagy kiemelkedő platóiba. E platók közt épen maradt meg a Poloninaruna (1482 m), az ungi vízgyűjtő legmagasabb pontja. Egyes völgyszakaszok tehát igen régi és meredek lejtőjű részben regressziós, részben antecedens völgyek. A fiatal vulkánikus vonulat, amely az Alföld felé húzódik, valósággal feltorlaszolja a homokkő-Kárpátokról feléje irányuló völgyeket.. így az Ung (és hozzá hasonlóan a Latorca és a Tisza völgye is) elég régóta vágódott át a kiemelkedő vulkáni övön, mint antecedens völgy. E folyók pleisztocén és pliocén teraszai is szépen kinyomozhatok még az áttöréses szakaszokon is. Az Alföldön az Ung számos mellékpatakot vesz fel a Vihorlát hosszú déli lejtőjéről. A hegylábi fiatal süllyedések tengelyét követve, a Laborcba ömlik. A Laborc (Laborec), az Ung nyugati szomszédja, ahhoz teljesen hasonló felépítésű területen ered és Homonnától (Humenné) Ny-ra az Ondavával és a Tapollyal (Topla) együtt közös kapun ömlik az Alföldre. A Laborc alföldi kapujában Humenné alatt a juramészköves szirtöv is felbukkan. A Laborc vízgyűjtőterülete már jóval alacsonyabb, 800—1163 m-ig emelkedik. Forrásvidéke a Lupkovi hágó környékén van. Legbővebb mellékpatakja a Ciróka (Siroká). Megfigyelhető itt is, mint az egész Északkeleti Kárpátokban, az, hogy a Tisza mellékfolyói állandóan tolják előre völgyfőjüket (Regresszió) a galíciai folyók rovására. A vízválasztó főgerinctől 3—5 km-re pl. a Tiszába lefutó völgyek 2—300 m-rel mélyebbre vannak vágódva, mint a Dnyeszter vagy a Visztula felé lefolyó völgyek. Az Ondava és a Tapoly völgye főleg az eocén és az oligocén kori kárpáti homokkőterületen alakult ki, a hegyvidék délen egészen alacsony, sőt, Varannónál (Vranov n/T) még csak dombvidék, amelyet a két folyó ár okszerűen kiszélesedő tektonikus völgye erősen szétdarabol. Még feljebb, Girált (Giraltovce) és Sztropkó körül is nagyon alacsonyak a fiatal homokkőtönkök, az 500 m-t csak ritkán haladják túl, A térszínébe mélyedő széles tektonikus árkokat, melyekben a Tapoly, ill. az Ondava folyik, kanyargós, antecedens völgyszakaszok kötik össze egymással. Az Ondava—Tapoly vízgyűjtőjének legmagasabb 800 m feletti részei csak egészen kis területet foglalnak el. Az egyik ilyen sáv az Eperjes (Presov)—Tokaji hegység legkiemelkedőbb pontját hordozza (1092 m). A másik, szintén keskeny sáv az északi vízválasztó főgerinc Bártfa (Bardejov) körüli része (1010 m), a harmadik a Tapoly forrásvidéke, a Mincsol (Mincol 1157 m)—Csergő (Javorina 1063 m) oligocén kárpáti homokkőből álló, igen élénk felszínű felemelt tönkje, mely éles peremtöréssel emelkedik ki 500 m-rel magasabbra, mint a Tapoly közvetlen szomszédságában levő homoktérszín. Az Északkeleti Kárpátok lapos homokkőtönkjein a különböző kőzetminőség és az ebből eredő eltérő intenzitású lepusztulás miatt alakul ki változatosabb térszín. Sokkal élénkebbek ennél a vulkáni formák, amennyiben a Vihorlátban a szépen feldarabolódó tufa-breccsa platókon kívül egy-két kaidéra roncsa is valószínűleg kinyomozható (pl. a Vihorlát 1074 m, Szinnai kő
