Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Bélteky Lajos: A kismélységből való víznyerés gazdaságossága és eredményei

Eélteky L.: Kismélységből való víznyerés Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 1—2. sz. Jf5 Kunmadarason 60—70 m mélységből 200—250 liter/perc, Kisújszálláson 100—120 m-ről, Karcagon pedig 160—180 m-es rétegből 200—250 liter/perc, Törökszentmiklóson 84 m mélységből 280 liter/perc, Szajolban pedig a 70—87 m-es rétegből 360 liter/perc vizet lehetett kivenni. A mezőtúri fúrási eredményeket már előbb részletesen ismertettem. A Tiszántúl déli részén, a Marostól északra általában jó geológiai adottság van kismélységű kutak létesítésére. A Maros törmelékkúpjait képező vízadó rétegekből 120 m-nél kisebb mélységből 3—400 liter/perc víz kivehető. Mint már említettem, legrosszabb a víznyerési lehetőség Békés megyében, a már előbb körülhatárolt pleisztocén depressziós területen. Vonatkozik ez mind a kis, mind a nagyobb mélységből való vízszerzésre. E területen fúrt kismélységű kutakból, ha 100—150 liter/perc vizet sikerül kivenni, már igen jó eredménynek , számít. A Duna-Tisza közén a Csepeltől D-felé húzódó Duna-völgy, mely kavicsos hordalékkal töltődött fel, igen kedvező kismélységű kutak telepítésére. Baján pl. a 60—70 m mély kutakból minimális depresszióval 3—400 liter/perc volt kivehető, Bácsbokodon 120 m-ről 4—500 liter/ perc, Kisszálláson 160 m-ről 500 liter/perc. Kalocsán az elmúlt években készített 11 db 65 m átlagmélységű fúrt kút átlagos vízhozama 480 liter/perc volt. Szabadszálláson a kb. 30 m-ig terjedő kavicsréteg aljára telepített kútból kb. 600 litsr/perc-et, Kiskunlacházán pedig ugyancsak a kavicsrétegből 500 liter/perc-et nyertek 4—5 m-es depreszszióval. E felső kavicsréteg vize azonban általában igen vasas, a 2 mg-t is meghaladja literenkint a vastartalma. Jászberényben és Hatvanban is több kismélységű, 50—60 m-es fúrott kút készült az elmúlt években 2—300 liter/perc teljesítménnyel. Szép eredményeket sikerült elérni a Dunántúlon is a kismélységű kutak építésével. Solymáron 450 m-es volt az előirányzat, s már 139 m-ről elegendő, 420 liter/perc vizet kaptak. Tárnokon 80 m mélységből 250 liter/perc kifolyó vizet sikerült nyerni, sőt szivattyúval 660 liter/perc-et vettek ki. Székesfehérváron az újabb fúrási eredményekből az a tanulság vonható le, hogy ott vízhozam és kémiai szempontból a kismélységű rétegek a legalkalmasabbak vízszerzésre, s 40—100 m-nél nem érdemes mélyebbre fúrni, mivel a mélyebb rétegek vize már sós és szénsavas. Magyarázata lehet ennek a pannon rétegsor vékonysága, amely alól az alapkőzet a város keleti szélén már ki is bukkan. Bő vízhozamú kutak készíthetők a Dunántúl északi részén a Duna, Rába és Rábca kavicsaira telepítve. Győrött 37 m-es kutakból 2 000 liter/perc, Hegyeshalomban 60 m-ről, Csornán 90 m-ről 150—200 liter/perc vizet sikerült nyerni. Zalában Zalaegerszegen készült a legtöbb kút az elmúlt években. A kutak mélysége 50, 70, 120, 160 és 250 m volt jeléül annak, hogy az agyag ós porózus rétegek sűrűn váltakoznak. Több kút készült a 12—15 m körüli kavicsrétegre is 250— 350 liter/perc vízhozammal. Ugyanennyi víz termelhető ki kb. az 50—160 m közötti rétegekből külön-külön, a 250 m körüli rétegből pedig 400— 500 liter/perc. A Balaton déli részén 100 m-nél kisebb mélységű kutakból 200—300 liter/perc vizet sikerült nyerni. A Kapós völgyében szintén tanulságos példákat láttunk. A völgytalptól kb. 1 km-re kissé magasabb terepszinten végzett fúrás csak 460— 480 m mélységből tárt fel kb. 200 liter/perc 29 C°-ú vizet, melynek nyugalmi ,szintje a terepszint alatt marad. A völgy talphoz egész közel pedig 99 m mély kútból 250 liter/perc 15 C°-ú kifolyó vizet kaptak. Tolnatamásiban 60 m mélységből vettek ki 250, Nagyatádon 80 m-es kútból 600, Marcaliban 60 m-ről 250, 100—110 m-ről pedig 250—300 liter/perc vizet. Jól telepíthetők kismélységű kutak a Dráva völgyében is 200—300 liter/perc-es vízhozammal. A vasasság e területen is nagymérvű. Nem volt célom most felsorolni heiységenkint és pontos kútadatokkal a kismélységből való víznyerés összes példáit, csak tájékoztatást kívántam adni arról, hogy az alföldjeinken kevés kivétellel mindenütt, s a Dunántúl sok helyén is a kismélységből való víznyerésnek meg vannak a geológiai előfeltételei. Tulajdonképen geológiai tájegységenként kell majd ezeket az adatokat és tapasztalatokat, melyeket az utóbbi évek kútfúrásai során szereztünk, feldolgozni ós értékelni. Az adatok alapján meg lehet állapítani geológiai tájegységenként a vízszerzési lehetőségeket, meg lehet adni a vízadó rétegek körülbelüli mélységét, s a várható vízhozamot. Abból, hogy a mélyebben fekvő vízadó rétegek vízutánpótlása nem olyan közvetlen és gyors, következik, hogy a mélyebb rétegekre telepített kutak fajlagos vízhozama is kisebb, mint a kisebb mélységű kutaké. A vízadó réteg vízadó képességét legjobban az 1 fm depresszió mellett kivehető vízmennyiség nagysága, az ú. n. fajlagos vízhozam jellemzi. Ezt igazolja az az összeállítás, melyet öt üzemvezetőség területén 1951—1953 években, tehát három év alatt fúrt, 10—10 db legnagyobb fajlagos vízhozamú kútról készítettem. Az összeállítás tehát 150 db kút fajlagos vízhozam és mélység adatait foglalja magában. Ebből az állapítható meg, hogy a 150 legnagyobb fajlagos vízhozamú kút közül 99 db, tehát 66% a Duna, Tisza, Dráva, Sajó, Zagyva, Rába-Rábca folyók törmelékkúpjaiban és lejtőtörmelékeiben rejtőzködő hatalmas mennyiségű vizekből táplálkozik, 4 db pedig karsztvízből. A nagyvízhozamú kutak közül 24 db, vagyis 16% olyan közepes mélységben lévő vízadó rétegre van telepítve, melyek nagykiterjedésű ka- > vicstakarók közelében vannak s feltehetően a kavicsréteghez támaszkodva, Onnan kapják vizüket s azért gyors az utánpótlásuk. Láthatjuk tehát, hogy a kismélységből való víznyerés azért is fontos, mivel alföldjeinken nagy vízmennyiséget elsősorban a kavicstakarókból,