Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Láng Sándor: A Duna alpesi vízgyűjtúterületének felszíne

Láng S.: A Duna alpesi vízgyűjtőterülete Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz. ggfr bővizű ós elég hosszú. Egy ideig K felé fut és a kristályospalából, valamint felsőkarbon palából álló Gurktali Alpokat csapolja le. Friesach közelében D-nek fordul az 01 sa nevű mellékfolyója irányában kifejlődőit, széles, tektonikus árokba, melyet szintén gleccserek is vájhattak ki, s tágas átjáró a Mura és Dráva völgye közölt. Ezután a Gurk D-nek fut a Sau Alpe E-D irányú 2140 m-es keskeny tönkje előtt és a Klagenfurti medencében torkoll a Drávába. A Gurknak alsó szakaszán szépen fejlett, pleisztocén térrajzokkal tagolt tektonikus eredetű völgymedencéje van. A Pack Alpeben ered s D-nek folyik a Dráva utolsó nagyobb ausztriai mellékfolyója, a Lavant. Terraszos, széles, árokszerű tektonikus völgye a Sau Alpe és a Kor Alpe (2100 méter) kristályospalás masszívumai közé siilylyedt he. A besüllyedés már régibb keletű, mert itt a pliocénkori törmelékes rétegek is megjelennek. A Klagenfurti medence tágasabb tektonikus eredetű árkos süllyedés kb. Villach és a Lavant torkolata között. Mintegy 60—70 km hosszú, 10—15 km széles. A fiatal süllyedés azonban nem egyformán érte a medence egyes részeit, mert számos röghegységi darab emelkedik ki 400—500 m-rel a tenger színe felett 450—-500 m-re fekvő medencefenékből. A medencerelief kivésésében és a térszín egyes részeinek túl mélyítésében a tektonikával együtt, úgy látszik, a pleisztocénkori eljegesedések is résztvehettek. Innen származhatik az Ossíachi tó és a W(irthl tó gleccserektől túlmélyített medencéje, valamint még egy-két kisebb tó mélyedése is. A medence besüllyedése már a pliocénban megtörténhetett, minthogy a pliocén rétegek itt is megvannak, s még a magasabb dombokon is megtalálhatók. A Karavankák a Keleti-Alpok utolsó nagy kiemelkedése DK felé. 2000—2569 m-ig emelkedő szirtsora egyben a Dráva—Száva közötti vízválasztó is. Főleg triászkori mészkőből áll, amelyhez kevés gránitintruzió is csatlakozik, A K felől hozzásimuló Bacher hegység (Pohorje 1542 m) kristályospala-gneisz alapból és az ezt áttörő gránitból épült fel. Laposabb tönkjébe kanyargós, mély völgyet vágott a Dráva. Ezzel a Dráva ki is lép az Alpok területéről s a fiatalon lesüllyedt Maribori-pragcrskoi medencébe (más néven: Pettauer Feld)_ lép, ebben szép folyóterraszok fejlődtek ki a peremeken, míg középütt a sok hordalékot szállító Dráva folyik elfajult mederben és tölt fel. A kis medencét északra a már említett hosszú, keskeny, K-en a Muraközbe is behúzódó, erre egyre jobban lealacsonyodó Slorenske Gorice (Vend halmok) felsőmiocén és pliocén rétegekig álló dombsora zárja le, délen pedig a mezozoikus (triász) magvű és mediterránkori takaróból álló Macelj. A kis medence K felé széles átjáróval a Muraköz nemrég még vízjárta, alluviális térségére nyílik. Ennek K-i végén, Légrádnál egyesül a Mura a Drávával. Mindkét folyó hatalmas mennyiségű alpesi eredetű durva kavicsos hordalékot tereget itt széjjel a széles alluviumon. A Drávavölgy magyar-horvát szakasza Mnrakeresztxirtól és Légiódtól kezdve egészen a torkolatig kb. 200 km hosszú és 15—30 km széles tektonikus árok, K-i szárnya már a magvai- Alföld öblözete. Eleinte, kb. Barcs felett még megtalálhatók itt a folyó fiatalabb pleisztocén forraszai, később azonban egyre jobban elmosódnak. A széles ártéren szerteágazik, később pedig, kb. Gyékényestől kezdve hatalmas kanyarulatokat fejleszt a még mindig nagyesésű folyó. Ezen a s'/a ka szörf csak rövid és kicsiny mellékfolyókat vesz fel, mivel vízgyűjtője elkeskenvedik. Ilyenek nálunk a Kanizsa patak, a Binya és a Pécsi víz, melyek a Dél-Dunántúlon 300 m-ig emelkedő halomvidéken, ill.-a Mecsekben erednek. A horvátországi hegységekből, az Ivancsica (1060 m) és a Kalrlik (643 m) triász kori mészkövesmárgás felszínéről, a Bilo (307 m) pannonpontusi dombvidékéről, valamint a Papi ir (953 m) gránithegységéből szintén csak igen rövid mellékfolyókat kap. A Dráva-Mura vízgyűjtőterületén a legtöbb csapadékot a déli mészkőalpi vonulat kapja, ennek is inkább az Adria felé néző lejtője, ahol a 800 m-es magasság felett az évi átlag majdnem mindenütt 1500 mm felett van, sőt nagy foltokon a 2000 mm-t is meghaladja. Itt a csapadék évi periódusa is. más, mint a Duna vízgyűjtőjének északalpesi területein, amennyiben az őszi és télvégi csapadékmaxi ni.unim.al kell számolni. Ezzel szemben az Alpok északi és középső részein minden évszak egyformán csapadékos, míg Magyarországon és a Kárpátokban a nyári csapadékmaximum a kifejezett. Ez K felé haladva még egyre erősödik. Bő csapadéké még a Hcehe Tauern magja (közel 2000 mm évente), míg a Niedere Tauern, a Gurktali, a Sau, a Pack és a Kor Alpe 1500 m feletti része kap csak 1500 mm körüli csapadékot. Ezzel szemben a felső muravölgyi kis medencék, a Gráci medence, a felső drávavölgyi kis tágulatok, s a Klagenfurti medence északi öblözetei csak 700—900 mm körüli csapadékösszegben részesülnek. A legszárazabb a Gurk-menti kis völgymedence'(700—750 mm). A Drávavölgy magyar-horvát szakaszán a csapadék Ny-ról K felé fokozatosan csökken. Míg Klagenfurt és Csáktornya közt 1000 mm felett van az. évi összeg, innen lefelé egyre fogy: Barcsnál 800, Eszéknél pedig már csak 650—700 mm körüli az átlag. Minthogy a Dráva—Mura vízgyűjtőterülete nagyrészben a Keleti Alpok magashegységén kiterjeszkedő térszín, a lefolvási tényező