Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Láng Sándor: A Duna alpesi vízgyűjtúterületének felszíne

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz. S81 A tanulmány a Duna alpesi vízgyűjtőterületének geomorfológiai ö<szszefoglalását tartalmazza. A félszín, a kőzetminöség és a csapadékviszonyok ismertetése a területről lefutó folyókkal kapcsolatban végzett hidrológiai vizsgálatok során sok értékes adatot szolgáltathat. A Duna alpesi vízgyűjtőterületének felszíne Dlt LÁNG SXNDO R Sokféle szempontból érdekelheti a különféle hidrológiai tudományágak kutatóit az a kérdés, milyen felszínű az az alpesi terület, amelyről a Magyarországra lépő Dung, és mellékfolyóik a vizüket összeszedik. A különféle magasságviszonyok, az esetleges eljegesedés, a terület változatos felépítése és a karsztosodás azok azi elsődleges tényezők, amelyek a klíma változékonyságának előidézésén kívül a lefolyásviszonyokat is sokfélévé teszik. A változatos lefolyásviszonyok eredménye a Duna és a főbb — hozzánk önállóan belépő — mellékfolyó közül a Dráva, a Mura és a Rába sajátos, egyéni vízjárása. Hazai irodalmunk az alpesi dunai vízgyűjtő részletesebb morfológiai ismertetése szempontjából szegény, pedig sokszor lehet szükség arra, hogy egy-egy szélsőséges vízállással kapcsolatban pl. a Felső-Duna, a Rába, a Dráva, vagy a Mura vízgyűjtő területének felszínét, csapadékát és egyéb természeti földrajzi adatait közelebbről ismerjük. Mindezen szempontok figyelembevételével készült az alábbi tanulmánv, amelyben a kérdéses alpesi dunai vízgyűjtőterület rövid geomorfológiai ismertetése kerül sorra. Kivétel c.Síik a Rába vízgyűjtő területének stájerországi-burgenlandi része. Ezt a területet ugyanis „Hazánk vízgyűjtőjének felszíne'

1 című értekezésemben (Hidrológiai KÖzl. 1952.) már ismertettem. Egyébként csakis a Magyarországra lépő folyók vízgyűjtőterületét tárgyalom, tehát pl. a Száva alpesi vízgyűjtőterületének tárgyalására itt már nem kerül sor. A tárgyalandó terület részei az alábbiak: 1. A Mura völgye, 2. A Dráva völgye és mellékvölgyei, 3. A Duna Ulm feletti völgye és a Bajor medence D-i része az Innig. 4. A Duna balpartja az IIIer és a Morva torkolata között. (Ez nem alpesi terület.) 5. Az Inn vízgyűjtőterülete. 6. Az Osztrák Alpok folyói. A részletes tárgyalás sorrendje is ez marad. 1. A Mura völgye. A Mura a Keleti Alpokban ered a Niedere Tauern Ny-i végénél. Legfelső vízgyűjtőterülete a Luvgau nevű vidék, melyet É felől felső triász mészkő, Ny és D felől pedig kristályospalás, i!l. gneiszből álló hegységek vesznek körül. A Lungau-medénce közepén pliocénkori rétegek vannak kifejlődve. A medencetérszín 1000 m, a hegységkeret 2000—2863 m-re emelkedik (fíoch Golling), vagyis nagy felszíni részek vannak az erdőhatár felett. A kis medence elhagyása után a Murának keleties irányú hosszú és szűk völgyszakasza következik,-ahol a gneisz és a kristályos palák zónájába vágódott bele. Itt az egész vízgyűjtőterülete is gneiszes-kristályospalás felszínű (Murau-Ober Wölz környéke). A völgyfenekek itt 750—900 m, a hegységi részek .1700—2100 m magasak, aránylag kevés terület emelkedik az erdőhatár fölé. Ez a szakasz Jwdenburgig tart, ahol kis medencébe lép a mellék völgyektől megduzzadt folyó. Itt több szintben szépen fejlett pleisztocén folyóterraszok alakultak ki, ezeket a Mura és a Pöhbach .közösen építették fel. A keleti medenceszéleken (magasabb részek) is fellép a pliocén rétegsor és Leoben felé folytatódik. A Judenburg—Knittelfelé közötti kis medence elhagyása után a Mura ismét völgyszoroson folyik ÉK-i irányban és

1 szépen fejlett pleisztocén terraszok kísérik. Nagyobb mellékfolyói ÉNy felől a St. .1/ichasl-j\é\ beömlő Ljesina és a Leobennél torkolló Yordenberg patak, utóbbinak Trofaiachnúl széles terraszos medencéje van. Ebben sok a fiatal pliocén laza üledék. Brucknál a Mürzet veszi fel a Mura. Leoben és Bruck között sok paleozoikus, mezozoikus és régi eruptív kőzet is résztvesz a. murai vízgyűjtő felszínének felépítésében. Ezen' a szakaszon, vagyis Knittelfeld—Bruck között a völgyfenék 550—500 m-en van, a hegység (DK-re a Gleinalpe, ÉNy-ra az Eisenerzi Alpok) 1800, ill. 2200 m-ig emelkednek. Az Eisenerzi Alpokban (Hochschwab 2278 m) szélesebb-keskenyebb sávon karsztos a vízgyűjtő: sok a triász-kori mészkő. A Murának ez a-Leoben—Bruck körüli völgyszakasza már régi, a tektonikus árkot mediterrán rétegek bélelik ki. A Mura Bruck és Graz közötti szakasza éles törésvonalat követ és derékszögben fordul eredeti irányához képest. Itt devonkori rétegekből és kristályos palákból álló 1300—1700 in magas hegységet tör át, Völgye antecedens. Majd a Gráci medencébe lép ki, ahol elmarad a magashegység és a medencetérszín fölé csak 200—300 m-re emelkedő dombvidék következik. Ezt miocén és pliocén rétegek építik fel. Graz alatt azonban nagy területet foglal le az impermeabilisen viselkedő glaciális vályog is,, főleg Leibniz körül, ahol a Mura K felé kanyarodik.