Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Hozzászólások

Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz. 3Q5 hogy a karsztvíz tette lehetővé vízvezeték építését már a város történetének legrégibb korszakában, Wein György előadása rávilágított a karsztvíz fontosságára az eljövendő fejlődés terén. E karsztvíz óriási előnye a tortyogói vízzel szemben, hogy szabad eséssel jut a városba és ezáltal meg lehet takarítani a szállítással járó költségeket, ami felbecsülhetetlen gazdasági előny. Kétségtelen azonban, hogy a karsztvíznek hátrányai is vannak. Így az a szélsőséges hozamváltozás, mely a Tettye vízműnél is jelgo.tk.ezik, hasonlóképpen a jódszegénység, melynek közegészségügyi vonalon vannak következményei. A technika mai rejlettsége mellett azonban az ilyen bajokon és hiányosságokon segíteni lehet. Meg van a lehetősége annak, hogy a vízbö hónapok vizét részben tároljuk, úgyszintén annak, hogy a hiányzó jodidiont mesterségesen adagoljuk a vízbe. A döntö követelmény az, hogy kellő mennyiségű víz álljon rendelkezésünkre, az egyéb hiányosságok kisebbnagyobb költséggel rendszerint áthidalhatók. A karsztvizek jelentősége, amint az ezekből az előadásokból is kiviláglott, szükségessé teszi, hogy ezzel a különleges vízelöfordulással behatóbban foglalkozzunk. Nálunk még nincsenek a hidrológiai szakkifejezések szabványosítva, mint Németországban, Kívánatos volna az ilyen fontos tényezőnél, mint a karsztvíz, a fogalmat pontosan körülhatárolni, annál is inkább, mert ez ilyen formában a hidrológiai irodalomban sem található meg. Különbséget kell tenni a karsztvizeik egyes fajtái, a magas és mély karsztvizek, tiszta és kevert karsztvizek, esetleg elsődleges és másodlagos karsztvizek fogalma között. Tudjuk azt, hogy a karsztvizek szűrés útján történő tisztulása csekély, azonban tisztulás van, csak ennek feltételeit és körülményeit nem ismerjük. Keveset tudunk a karsztvizek hidrológiájáról. Mindezek mutatják, hogy a karsztvizek elméleti és higiéniai kérdéseivel is behatóbban, rendszeresebben kell foglalkoznunk. Wein György előadásában megemlítette a bányákban összegyűjthető vizeket. Ez a probléma is nagy lehetőségeket rejt magában. Mint tudjuk, a vízellátással foglalkozóknak és a bányáknak érdekei ellentétes irányúak. A vízellátással foglalkozók azt szeretik, ha az egyes talajrétegek sok /ízet tartalmaznak; ez a víz azonban ellensége a bányádnak. így a bányászok a rétegek víztelenítésére törekszenek. Minél intenzívebbé válik egy helyen a bányamüvelés, annál több vizet von el arról a vidékről. Tekintettel arra, hogy ez a víz tehertétel, ezzel senkii sem törődik. A víz így fertőzötté válik és értékét elveszti. Ismerve az egyes bányavidékeken fennálló vízhiányt, elkerülhetetlennek látszik, hogy a bányavizek kérdésével higiéniai szempontból is behatóan foglalkozzunk. Meg kell találni a módját annak, hogy ezeket a fertőzésektől megóvjuk fes ne hagyjuk veszendőbe menni olyan helyeken, ahol ezek különös értéket jelentenelc. Mindkét előbb említett problémakör fontos és jelentőségteljes. Rendszeres tanulmányozásuk nemcsak a kivizsgálásba fektetett fáradságot éri meg, hanem eltekintve attól, hogy több helyen elősegítené a vízhiány kiküszöbölését, még tekintélyes anyagi megtakarításokat is biztosíthatna. Holló István: Wein György felhívta a figyelmet a pleisztocén és pliocén rétegekben található vizekre és közölte ezek nagyságrendjét. Rámutatott arra, hogy a szarmata rétegekből is remélhetünk vizet, továbbá arra, hogy a Mánfa környéki miocén édesvízi kavicsos rétegsor 200—300 m körüli mélyfúrásokkal komoly vízmennyiség kitermelésére biztosít lehetőséget. Mindezekből látható, hogy mielőtt bármilyen hoszszabb távvezeték megépítésének terve komolyabb formát öltene, érdemes a közvetlen környezet minden lehetőségét feltárni és a földtani adottságokat az eddiginél sokkal alaposabb vizsgálat tárgyává tenni. A konkrét javaslatokat ebből a szempontból is örömmel üdvözlöm, és felteszem a kérdést, hogy ezeknek ütemezése figyelembe veszi-e azt, hogy a jövő évi kánikulára már sokkaj jobban fel kell készülnünk a vízellátással, mint az az idén van. Tagadhatatlan, hogy a Tettye szeszélyes vízhozama borította fel az egyensúlyt, de ez a kedvezőtlen szélsőség a*jövő évben is előfordulhat és ezért most, amikor már enyhült a feszültség, a földtani kutatásokkal tisztázni kell, hogy melyik a leghelyesebb és a leggazdaságosabb irány. Ehhez kapcsolódik a második kérdésem; hogy a te'ttyei karszthálózat ÉK-i irányban való továbbfolytatása esetén a várható eredmény remélhetően arányban . áll-e a ráfordítással? Nem volna-e célszerűbb a tettyei karsztvízzel kapcsolatban inkább olyan (földtani szempontból) megfelelő területet keresni, ahol a bő vízhozamú időkben 1—2 millió m

3 vizet lehetne tárolni* Ha a tárolóra nincsen :neg a földtani adottság, altkor a mesterséges talajvíz dúsítás esetleg nemcsak a javasolt szarmata, hanem a pliocén rétegek felé is megtörténhet. Így csökkentetni vagy áthidalni lehetne a nyári vízhiányt. Dulinszky hozzászlása részletesebben foglalkozott magával a vízigénnyel. Ennek során kitűnik a vízgazdálkodás ideálisnak egyáltalában nem mondható széttagolt volta. Más tárca foglalkozik az ipari és más az ivóvíz igényekkel. Mindénnek dacára azonban megközelítőleg megállapítható, hogy a fejlődésnek megfelelően a jelenlegi ismereteink értékelése alapjá/n maximálisan hány m

3 a napi vízszükséglet. Részletesebb földtani kutatásokkal mielőbb fel kell derítenünk azt, hogy ez a vízmennyiség a leggazdaságosabb módon, tehát legkevesebb csőanyaggal, gépi felszereléssel, és munkaerővel, valamint legkisebb üzemeltetési költséggel hogyan biztosítható. Ha minden rétegre kiterjedő, alapos vizsgálat azt mutatja, hogy Pécs, illetve Kom Jó közvetlen közelében 6—10 km-es sugarú körön belül nincs meg a biztos lehetőség a megfelelő menynyiségü és minőségű víz feltárására, akkor kerülhet sor az orfüi vízfö, a Mohácsról távvezetéken felhozott Duna víz, vagy más reális elgondolás részletesebb kimunkálására. Domokos J. Róbert: Az 1885—1890. években nyil- , vántartásba került és a Mecsekből eredő patakokon települt vízimalmok száma 50 év alatt lassan csökkent. A malom vízhasználatok csökkenésének üteme az egyes patakok között lényegesen eltér. Feltűnő, hogy a bányatelepülésekkel tarkított vízgyűjtők patakjain a malom vízhasználatok száma 50 év alatt felére apadt, ugyanakkor pedig a gyakorlatilag érintetlen lomberdös vízgyűjtőterületek vizein a vízimalmok száma rhajdnem változatlan. Az erdőirtásokkal, illetve a szántó és szőlőkultúrának a vízgyűjtőterületen való terjedésével a vízimalmok száma majdnem arányosan csökkent. Ugyanakkor, amikor a vízgyűjtőterületeknek kopárosítása a lefolyó vízmennyiSégek ingadozását szélsőségesen megnövelte, a bányával tarkított* vízgyűjtőterületen ez alig észlelhető. Itt a lefolyó vízmennyiség ingadozásának kisebb növekedése inkább a beépítettségből származik, de a kopárosítás által előidézett szélsőséges vízhozamlngadozást nem tapasztaljuk. Ugyanakkor azonban, különösen a bányamüvelésnek mind mélyebb szintre való szállításával kapcsolatban a bányával tarkított vízgyűjtőről lefolyó felszíni vízmennyiség állandóan csökken és ezt a csökkenést a bányából kiszivattyúzott víz csak kis töredékben pótolja. A Mecsek leggazdaságosabb altalajvíz-tárolója a Tubestöl K felé a pécsi szénbányával határos. Ha a karsztvíz szintjét a bánya egyre mélyülő fenékszintjével összehasonlítjuk, akkor a bánya felé sokszáz méternyi esést találunk. Tudjuk, hogy a bányavidék és a Tettye között vízválasztó létezik. Kérdés azonban, hogy a bányamüvelés dinamikai hatása, valamint a vízszintek különbségének állandó növekedése nem befolyásolja-e a Tettye-forrás kisvízhozamát és nem lehetséges-e, hogy a Tettye karsztvízszínének süllyedésével számolnunk kell. A komlói bányamüvelés K felé a Völgységi patak vízgyűjtőterületét nemsokára eléri. A hidasi bánya pe-