Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
7-8. szám - Lászlóffy Woldemár: Újabb adalékok a Duna vízrajzához
I ?i (M >lógiai Közlöny 32. évf. 1952. 7—8. sz. 253 Táblamagyarázat az I—XIV. táblákhoz IRODALOM:' Az előforduló szervezetek felsorolásánál a zárójelbe tett fájok alkotják a kiemelt csoport jellemző részét. Mellettük még igen kis számban a csoportba tartozó fajok is előfordulnak. A színtelen ÖFlagellata-csoport mellett * — * jelzés a táblázat alsó részén lévő fajszerinti felsorolásra vonatkozik. Véleményem szerint ugyanis a polisaprob-rendszerben ezek elsősorban az indikátorszervezetek, ezért emeltem ki őket. 1. Kolkwi'tz R.: Die Pflanzenphysiologie. Stuttgart, 1935. 2. Lcsenyei, J.: Vác város szennyvízkezelése, Városkultúra, 1934. 3. Liebmann, H.: Handbuch der Frisch- und Abwasserbiologie, München 1950. , 4. Maucha, R.: Hydrochemische halbmikro Feldmeíhodctn. Arch. f. Hydrobiologie, 1945. 5. Zságyín, W. .1.: Zsizn presznyik wod Sz. Sz. Sz. R. Moszkva—Leningrád, 1950. Újabb adalékok a Duna vízrajzához A bajor vízrajzi szolgádat új évkönyve (Deutschcs Gewasserkundliches Jahrbuch, Donaugebiet, Abflussjahre 1947/48IÍ9, München 1951) három okból is figyelemreméltó. Elsősorban adalanyaga miatt, hiszen vízjelzőszolgálatunk ellátásában, de ia magyar dunaszakaszra vonatkozó mindennemű tanulmánynál is, a feljeb'bfekvő bajor és osztrák Dunán, továbbá mellékfolyóin végzett vízra jzi észlelések eredményeire kell. 'támaszkodnunk. Másodsorban a hazai hidrológiai kutatás folyamatban lévő kiterebélyesedne megkívánja, hogy a hatalmas és gazdag Szovjetunió mellett az arányaikban és anyagi lehetőségeik tekintetében hozzánk, hasonló kis országok vízrajzi munkásságát is tanulmányozzuk. Végül — le'ppen a szoros földrajzi, tárgyi kapcsolatok miatt — nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az évköny jubileumi jellegű: rövid l>eveze'tő cikk utal benne a bajor vízrajzi szolgálat fennállásának 50 éves fordulójára. Adatanyag tekintetében főként a fajlagos vízhozamra és a lebegő hordalék mennyiségére vonatkozó közlések (hosszúidejű átlagok és szélsőértékek) értékesek számunkra. Az é"vkönyv ugyanis 73 állomásról hoz vízhozamadatokat és 12-ről hordalékmérési eredményeket, az összehasonlító jellemzésre szolgáló közép- és szélsőériékek pedig 20—25 éves idősorokból vannak levezetve. (Még a hordái ék viszony ókat is 15—17 évi észlelésből származó jellemzők világítják meg.) Az észlelői hálózatra vonatkozó kimutatásból kitűnik unnak a felismerése, hogy az adatgyűjtés minden áldozatot megér. Viszont jól meggondolt takarékosságra vall az adatközlés tömörsége: 165 lapon óriási anyagot zsúfol össze az évkönyv. A bajor hálózatban 1949-ben 132 km 2-re jutott egy vízmérce (nálunk ugyanekkor 560 km 2-re) és mércéik 43%-a rajzolóműszer. A rengeteg adat elsősorban az észleléseid összehasonlítással való ellenőrzésre szolgál és részlettanulmányok esetén nyújt felbecsülhetetlen értékű segítséget. Az évkönyv csupán a m.rcék 17%-áról közöl vízállásadatokat és 2/ 3 részben még csak nem is a napi leolvasásokat, hanem csak a havi jellemzőket (maximum, minimum, közép) — ami a gyakorlat igényeit általában kielégíti. De az anyag minőségére jellemző, hogy a közölt számok a rajzoló mércék adatai alapján meghatározott napi középvízállások és a havi legnagyobb vízállásokkal kapcsolatban a tetőzés időpontját is megadja az évkönyv negyedórái pontossággal. A dunai vízrendszerben 135 vízmérceszelvényről vezetnek a ba jorok részletes vízhozamstaHsztikát. A napi adatokat csak 18 állomásról közlik. További 35 szelvényre vonatkozóan megelégszenek a- havi, félévi és évi jellemzők megadásával. A vízgazdálkodási szempontból alapvetően fontos vízhozamtartóssági görbe rajzát azonban az utóbbi állomásokról is megtaláljuk az évkönyvben, mégpedig nem egyszer 15 éves periódusról. Értékes kiegészítői az évkönyvnek a vízfolyások lebegűhordal&k-sz-Mítására és hőmérsékletére vonatkozó adatok (12 ill. 2. állomásról), továbbá 8 forrás vízbőségének kimutatása, végül a talajvízszinmegfigyelések 109 kútról. Mind a forrásoknál, mind a kutaknál figyelemreméltó a földtani viszonyok tömör jellemzése. Az évkönyv jubileumi jellegére a már említett 'bevezetőn kívül a kötet függelékeként közölt kiadványjegyzék utal. A hidro'ógus munkája mindig hálátlan volt, hiszen egv bármilyen kicsiny műtárgy, egy jól elkészített rézsűburkolat, sőt még egy egyszerű töltés vagy árok is különb mírnöjíi alkotásnak látszik, mint egy sokezer észlelési adatból néhánysoros táblázattá vagy grafikonná zsugorodott vízrajzi tanulmány. De ha így, összefoglalva látjuk egy vízrajzi intézet félévszázados munkásságának eredményei!, mégiscsak szembeszökően kiviláglik a hidrológiai kutatómunka alapvető jelentősége a vízgazdálkodási 'tervezésben. Kiderül, hogv számos, naponta használt, magától értetődően rendelkezésre álló adat 'és tapasztalati képlet évtizedes vízrajzi adalgyüj'és eredménye. ' A bajor hidrológusok munkásságának gyümölcseit mi is gyakran élvezzük: Specht A. lefolyási tanulmányait (Grösste Regenfalle in fínyern und ihre Verwertung zu Hoóhwas : serberechniin(]en, 1905 és 1915) értékesítette az árvízhozamok kiszámítására kidolgozott eljárásában Korbély és Kenessey. A hidrometcorológiai kutatás mindig erőssége volt a müncheni intézetnek. Korán felismerték, hogy a csapadékkutatást a vízimérnököknek kell felkarolniok és dr. Haeuser J. személyében kitűnő munkatársat kaptak erre a feladatra. A csatornahálózatok méretezése szempontjából mértékadó rövididejű csapadékokra vonatkozó vizsgálódásai (Ku^ze starke Regenfalle in Rayern, ihre Ergiebigkeit, Dauer, Intemitat, iHciufigkeit und Ausdehnung, 1919 és 1922), 'továbbá a gvüjtőesőmérőkkel (totalizálorokkal) és a hótakaró víztartalmával foglalkozó tanulmányai alapvető jelentőségűek. A hordalékkutatás és medermorfológia terén Diill F. és Oexle L. munkássága emelkedik ki. Igen érdekes, de kevés figyelemre méltatott kez'em''nyezést köszönhetünk Hartmann Ottónak, aki a felszíni sebességek alapján való vízhozammeghatározásra dolgozott ki eljárást. (Lásd Vízügyi közlemények, 1928/2. szám.) Végül a vízhozamgörbe szerkesztésének és medervál'.ozások figyelembevételének kérdéseiben siet segítségünkre van Rinsum A. (Die Abflusskurve, 1941). Az intézet ezidöszerinti munkájába, amelyben — akárcsak nálunk is — mind nagyobb szerep jut a talajvízkulatásna'k és a vizek elszennyeződése elleni küzdelemnek, eöv szerény, de nagyon 'tartalmas füzet iád bepillantást Beitrage zur Gewasserkunde, Feslsahrift zur fünfzigjahrígen Beslehen der Bctyerischen Landesstellc für Gewasserkunde. (München, 1950.) Hidrológusaink haszonnal forgathatják. Lászlóffy Woldemár
