Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

7-8. szám - A Szovjetunió békeművei

A Szovjetunió békeművei Lenyűgözve állunk meg a Volgát és Dont összekötő V. I. Lenin-csatorna megnyitásakor a szovjet tudomány és technika hatalmas eredményei láttán. A szocialista tudomány világraszóló diadala ez a mű, hiszen a Panama-csatornát elérő mennyiségű földmunkát 35 év helyett lényegében 3 év alatt készítették el. Óriási eredmény ez, hiszen 12-szeres termelékenységnövekedést jelent ! A szuezi csatornával összehasonlítva azt látjuk, hogy ott a fele mennyiségű földmunka elkészítéséhez 11 év volt szükséges, tehát ehhez viszonyítva 8-szoros a termelékenység növekedése. Ezt a hatalmas teljesítményt csak szocialista államban lehet elérni, ahol minden dolgozó magáénak érzi azokat a munkákat, amelyekre a szocialista építésnél szükségűnk van. A Lenincsatorna építésénél messze földről jött munkások és mérnökök dolgoztak és minden erejükkel azon igyekeztek, hogy az amúgyis hihetetlenül rövid ötéves határidőt még tovább rövidítsék. A Szovjetunió élenjáró technikájának eredményeként ezt a százötvenmillió köbméter földmunkával, hárommillió köbméter beton- és vasbetonmunkával járó hihetetlen hatalmas munkát öt év helyett három év alatt végezték el. A Lenin-csatorna felavatásakor tekintsük át a Szovjetunió hatalmas természetátalakító terveit, és nézzük meg, hogy ez az új csatorna hogyan illeszkedik ezekbe a tervekbe. A Szovjetunió európai részén az éghajlat a nagy távolságok következtében különböző. Míg az Északi Jegestenger környékén sarkvidéki éghajlat uralkodik, addig a Kaukázus környékén és déli lejtőin már kimondottan szubtrópusi éghajlati viszonyokat találunk. Ebben a széles skálában megvan a sivatagi, ill. félsivatagi éghajlat, a Kaspi-tenger környékén, főként attól északra és nyugatra. Ezen a hatalmas területen az évi átlagos csapadék 100—200 mm, de nagy területen még a 100 mm-t sem éri el. Ezeket a területeket, mivel a talaj mezőgazdasági termelésre igen alkalmas, öntözni kell csak, és így a félsivatagi terméketlen terület virágzó mezőgazdasági kultúrával rendelkezik majd rövidesen. Az érintett terület nagysága Magyarország teljes területének többszöröse. Ennek a gigászi természetátalakító tervnek a szolgálatába állítja ma a szovjet nép két szeretett nagy folyóját, a Volgát és a Dont. A Volga Európa legnagyobb folyója. Vízgyűjtő területe 1459000 km

2. Tekintettel arra, hogy nagy szakaszában éppen a belőle öntözni akart száraz vidéken folyik keresztül, vízhozama igen változó. Árvizei a torkolatnál 40 000 m

3/sec-nyi értékűek. Ugyanakkor kisvízkor 3300 m

3j sec folyik mindössze benne. Igen nagy előnye a folyónak a mi nagy folyóinkkal szemben, hogy medre jól beágyazott, Partjai 30—60 m magasak és völgye alig néhány kilométer széles. Legnagyobb szélessége sem haladja meg a 6 km-t. Ez a rendkívül szerencsés helyzet megengedi azt, hogy a medret magas duzzasztóművekkel zárják el, amivel egyrészt megemelik a vízszint és ezzel az öntözővízkivételt könnyítik meg, másrészt pedig a gát mögötti duzzasztótérben hatalmas mennyiségű vizet tudunk tárolni az öntözési időszakra, amikor a folyó aránylag kis vízhozama nem elég az öntözések vízellátására. / A természetátalakítás másik nagy jelentőségű munkálatai a sztálini erdősávok megtelepítése. Ezek az erdősávok, amelyek a Volga és Don partján azok irányait követik, egyébként azonban többé-kevésbbé észak-déli irányúak részekre bontják ezt a hatalmas félsivatagi területet, amelyen a szelek eddig a hiányzó vagy igen gyér növényzet miatt 'a talaj felső rétegét vándorlásra kényszerítették. A szél erejét megtörő erdősávok a bevezetendő mezőgazdasági kultúra jelentős tényezői, mert a termőtalaj elpusztítását, elliordását akadályozzák meg. A Volga folyónak mezőgazdasági öntözésekre való felhasználását a szovjet kormány már évtizede%kel ezelőtt megkezdte. Elkészítették az azóta már világhírűvé vált »nagy Volga«-tervet és azonnal hozzáláttak annak megvalósításához. A 20—25 m magas gátak mögött összegyülekező víz azonban nemcsak az öntözés igényeit szolgálja, hanem energiatermelési és hajózási szempontból is jelentős tényezője az ország iparosításának. Oroszország víziút hálózata már igen nagymultú, és ellentétben a többi európai ország hajózásának fejlődésétől, nem a külföldi szállítás, hanem a belföldi kereskedelem céljait szolgálta. Ennek érdekében az orosz tábla folyóit, amelyek annyira sík vízgyűjtőterülettel rendelkeznek, hogy legtöbbször még a vízválasztó megállapítása is csak nehezen lehetséges, mesterséges csatornákkal kötik össze és így összefüggő hajóutat tudnak teremteni. A folyók mesterséges csatornákkal való összekötésének első gyakorlati lépései Nagy Péter cár idejére nyúlnak vissza, aki első úttörője volt a Volga-Don-csatornának, de miután székhelyét Pétervárra tette át, inkább a Pétervár- Volga, illetve a Pétervár-Ribinszk-i hajóút megteremtését tűzte ki célul és részben meg is valósította. Már elődei csatornázták a Ladoga-tóból kifolyó Névát és a Ladoga-, Onyega-tó közötti Svirt, megteremtve az első mesterséges víziúthálózatot Oroszországban . Természetesen ez még meglehetősen kezdetleges volt, nem zsilipekkel, hanem táblás gátakkal tutajok és kismerülésű hajók számára. Rövidesén megnőttek a hajózás igényei és ekkor Nagy Péter a Néva és Svir megtartásával egy új hajócsatornarendszert építtetett, az úgynevezett Tihovinszki víziút rendszert. Midőn a forgalom számára ez is kicsinynek bizonyult, elkészítették a cári Oroszország leghosszabb mesterséges víziútját, a Mária-rendszert. Ugyanakkor elkészült a Moszkva- Volga-csatorna is, amivel Oroszország második fővárosát víziúton is összekötétték az ország legnagyobb mezőgazdasági területével. Készült ezenkívül még több kisebb csatorna is így a Dnyeper-Düna közti, a Dnyeper-Visztula közti csatorna, valamint a Dnyepert és Nyément összekötő csatorna, a Berezina-rendszer, a Tenza és a Kljapma folyók csatornázott szakasza, a szibériai Kety-Kany a Katalin- és Saty-csatorna. Ezek azonban jelentőségükben elmaradnak a Mária-rendszer és a Moszkva-Volga összeköttetés mellett. /