Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Láng Sándor: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne

188 tektonika' is .megszabta (ÉNy—DK irányú, merev, egyenes vonalak). Az említett dunai mellékágak vízszállítása csak az óholocén folyamán szűnt meg, amikor a Duna végérvényesen a mai irányába térült, a Dunántúl pannon rögeinek keleti széléhez. A Duna eme elhagyott régi medrei általában sugarasan futnak szét a Pesti öbölből s még ma is ió! látszanak, amennyiben élővizes, vagy már feltöltött tavak láncolatává alakultak. A törmelékkúpos térszínen a pleisztocén folyamán a folyóvízi és az eolikus akkumuláció egyidejűleg ment végbe. Közben néha erózió is volt egyes helyeken. A medrek környékén öntéshomok, öntésiszap és öntésagyag, a köztes, jobbára árvízmentes magaslatokon pedig típusos lösz, a kevéssé ármenteseken pedig esetleg infúziós lösz is rakodott le a típusos lösz mellett. A pleisztocén második felében már csak a törmelékkúp nyugati szárnya épült (Hulla), végül a holocénben ez is abbamaradt s fiatal! tektonikus mozgások emelték magasabbra a Duna—Tiszaköz nagy részét, a mai hátságot. E mozgások eredménye főleg abban látszik, hogy még az új-pleisztocén-óholocén DK-nek futó dunamedrek is magasabb térszínen vannak már, mint a Duna 11. sz. terraszai. Az egyes ilyen régi ágak ÉK felől DNv-ra haladva egyre magasabb térszínen nyomozhatok ki. Ugyáhis a terület DNy-i része, a Kiskunhalas és Baja közötti terület emelkedett ki a legjobban. Ami mármost a Duna—Tisza közti hátságon a felszíni képződményeket és ezeknek a morfológiával való összefüggését illeti, a legélénkebb reliefű részletek a futóhomokbuckák, amelyek sorai több nagy ÉNy—DK irányú vonulatban helyezkednek el, kifúvásuk az óholocénban történt, megjegyezve azt, hogy a törmclékkúp mélyebb szintjeiben a pleisztocén folyamán is volt néha futóhomokképződés. E régi homokbuckák azonban a löszleplek között helyezkednek el. Az óholocén buckák, hosszanti dünék és garmadák, valamint a szélbarázdák főleg Tatárszentgyörgy, Bugac, Izsák—Bikatorok—Soltszentimre. Illancs és Baja—Sükösd között találhatók. Egységes futóhomoktakaró azonban nincs, mert a nvugodtabb reliefü térszíneken, különösen DK felé igen sok a fiíjtal löszfolt is, amit esetleg roppant vékony futóhomok (1 ni) is elfedhet. Ezt Bulla lepelhomoknak nevezi. Végül, a lapos térszínű, igen rossz lefolyású hajdani folyómedrek helyén levő hosszúkás mélyedésekben a jelenkorban az igen lassan áramló, halódió vizekből, — melyek sokszor csak a nedves évszakokban jelentkeztek — a mésziszap, vágy a tavikréta fehér rétegei rakódtak le, néhol kevés réti mészkő is keletkezett. A Nyírség A szintén gyengén fejlett felszíni vízhálózattal rendelikiező Nyírség Kádár szerint ugyanolyan fiatal törmelékkúp, mint a Duna—Tisza köze. A Nyírséget a Szamos—Kraszna, a Felső Tisza és a Bodrog vízrendszeréhez tartozó folyók töltögették fel, majd fiatal kiemelkedés miatt ez a feltöltés megszűnt s a terület magasabbra emelkedő térszínét a szél, továbbá a saját felszínre jutó csapadékvizekből eredő leöblítés és a kis vízfolyások formálták át. A Nyírség féloldalas fiatal kiemelkedése a geológiai jelenkorban, a holocénben történi a mai vízhálózat, tehát a mai Tisza és a jelenlegi Szamos—Ér—Berettyó völgy kialakulásával egyidejűleg. \z említett folyók, a kiemelkedés után, ahelyett, hogy a Nyírségre léptek volna be, a Nyírség körüli peremsüllyedékek (Élesedi láp, Szernye mocsár, Bodrog-köz, Érvölgv egyes részei, stb.) leltöMögeitését végezték. A Nyírség felszínét 3 nagy részre osztjuk. Keleti részén, e hos>szú É—D irányú rögön, Záhonytól majdnem Érmihályfalváig vastag futóhomok van a felszínen s itt úgyszólván semmiféle hidrográfiai hálózat nincs. Erről a területről még a nyírvizeknek nevezett kis tavacskák is hiányoznak. D-i részén van a legmagasabb pontja: 186 m a t. sz. f., egyben az egész Nyírség legnagyobb kiemelkedése. A terület középső, igen széles részét is futóhomok borítja ugyan, ez azonban jóval alacsonyabb sáv és 2 nagy részre oszlik. Északi szárnya a Bétköz felé. a déli a Hortobágv és a Berettyó felé csapolódik le. Itt kevesebb a futóhomoktérszin és elég sűrű a kis vízfolyások egymással párhuzamos vonalakból álló hálózata. E vonalak a Hajdúböszörmény és Nyírbátor közö't húzható vízválasztó vonaltól É-ra É felé, a vonal D-i oldalán pedig DNy-ra haladnak. A kis vízfolyásokon, csermelyeken kívül lefolyásos, vagy esetleg kivételesen lefolyástalan tavak Ts tartoznak a nyírségi hidrográfiához. A kis tavak medencéje lépcsőzetesen helyezkedik el a peremi folyók völgyének szintjéhez képest. Jellemző példájuk a nyíregyházi Sóstó, vagy a már kiszáradófélben levő nyírbátori ősíáp. A vízfolyások, a tavak és a lápok közötti homokos területen aránylag alacsonyabbak a homokbuckák is. A medrek és tavak fenekén kevés, iszapos, vizet jobban záró réteg halmózódolt és még most is halmozódik fel. A N\ írség nyugati szárnya a Metihez hasonlóan szintén igen keskeny, ÉD irányban ugyanúgy megnyúlt és Ny felé fokozatosan átmegy a Hajdúság lösztáblájába. A vízhálózat ezen a területen is gyenge: K-i szélén sok a vastagon felhalmozódott permeabilis futóhomok, ennek buckás térszínén szintén elég sok a lefolyástalan, de egyben víznélküli mélyedés, míg a hajdúsági löszperembe egy-két kisebb vízfolyás meanderező medre vágódott bele (Kadarcs ér, Kösely ér). Amíg a Nyírség keleti, vízhálózatmentes horsztja D-ről É felé alacsonyodik, addig a nyugati, ugyanilyen horszt teljes hosszában nagyjából egy szintben van. A Rétköz úgy látszik különálló kis elsüllyedt darabja, valóságos csorbája a Nyírségnek, fiatal besüllyedésén már inkább csak az alluviális felhalmozódások vannak meg. A Duna—Tisza közi hátság és a Nyírség lefolyásviszonyai gyengék. A felszínen levő futóho- .