Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
5-6. szám - Dr. Láng Sándor: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne
Hidrológiai Közlöny 32. évi . 1952. 3- 4. sz. 187 A tanulmány röviden összefoglalja Magyarország mai felszínének kialakuláIVIWKI WLWVJ7IM sáti föle g Bulla Béla, Kádár László, Kéz Andor és Láng Sándor legújabb geomorfológiai tanulmányai, továbbá Sümeghy József és munkatársainak legfrissebb alföldi—dunántúli földtani felvételeinek eredménye nyomán, melyek az Állami Földtani Intézet munkálatainak keretében zajlottak le. A tanulmány, mely úgyszólván csak madártávlatból és erősen átnézetesen veszi sorra hazánk kisebb-nagyobb geomorfológiai tájegységeit, egyúttal a gyakorlati kutatások, így elsősorban a hidrológia művelői számára kívánja . a szükséges modern geomorfológiai szemléletet bemutatni. U. D. C. 551.4 (439.1) Hazánk vízgyűjtőjének felszíne Dr. LANG SÁNDOR A főbb relieftípusok közül hazánkban a síkság, a dombvidék és a hegyvidék fordul elő. Országunk területének mintegy 60%-a síkság, melyet az Alföld, a Kis-Alföld és a Drávavölgy mellékén találhatunk meg. Mintegy feleakkora területű a lankás lejtőjű, hullámos dombvidék. A csekély töredék középhegységi terület, amely 400 m fölé emelkedik. Az Alföld Síkságaink közül a legnagyobb kiterjedésű az Alföld, melyet Ny felé a Duna, É felé pedig az Északi Középhegység, vagyis a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, a Bükk és a Hegyalja középhegysége izár le. A többi irányban a természetes határai az országhatáron túl terjednek, vagyis Ék-re a Kárpátokig, K-re pedig az Erdélyi-szigethegységig terjed, míg D-en, a Duna és a Száva völgyét átlépve, Szerbia, Bosznia és Horvátország felé csatlakozik hozzá több széles öblözet. Az Alföld a geológiai harmadkor derekán kezdődő süllyedés folytán létrejött síkság, süllyedése általában még a jelenben is tart. amiről a szintezési alappontok egyetemleges negatív elmozdulásai, valamint az alföldi folyók általánosan akkumulatív tevékenysége világosít fel. A süllyedés azonban nem egyforma az Alföld egész területén, hanem elég változatos intenzitású, a legjobban süllyedő területek közé nyilván a nem is oly régen lecsapolt mocsaras kis medencék (Szernye mocsár, Ecsedi láp, Sárrét, Alibunári mocsár, Sárköz, valamint a Hortobágy, a Jászság, a Duna Budapest—Baja közötti szélesebb völgye, a Duna—Dráva torok, a Dél-Bácska és a Temesköz tartozhatnak, míg a Duna—Tisza közi hátság az Eszak-Bácskával, a Nyírség, a Hajdúság inkább a helyben maradó és nem nagyon süllyedő, sőt, egyes részeikben kiemelkedő rögökhöz tartoznak. Az Alföldet az említett legjobban süllyedő területeken és a főfolyók mentén, valamint a peremi itörmelékkúpoikon a legfiatalabb folyóhordalék — öntésiszap, öntésagyag, öntéshomok, esetleg folvókavics (utóbbi a Sajóvölgy, Ivárpátalji völgyek, Kőrösök, Maros, Temes törmelékkúpjain) — építi fel. Az árvizektől már kevéssé látogatott magasabb térszíneken (Nyírség kisebb foltjai, Hajdúság, Nagykunság kisebb részei, Tisza—Maros szögének nagyobbik része, Dél-Bácska több foltja, a Temesköz egyes szigetszerű darabjai) főleg infúziós fiatal löszt találunk, ez elég nedves alapra ülepedett le az utolsó jégkor folyamán. A magasabbra kiemelkedő rögsizerü darabokon igazi lösz, löszös homok, valamint futóhomok van a felszínen. Különösen sok a futóhomok a Nyírségben, a Duna—Tisza közén Baja szélességéig, továbbá a jugoszláviai DeMbláti homokpusztán. A lösz szerepét egészen a legújabb időkig ezdkien az említett területeken nagyon elhanyagoltiáik. Azonban az utolsó 1—2 év kutatásai alapján kiderült, hogy a lösznek mind a Nyírségben, mind pedig a Duna—Tisza közén sokkal nagyobb a felszíni elterjedése. Az Alföld legmagasabbra kiemelkedő rögszerű darabjain általában szintén futóhomokot, vagy löszt találunk. Ezek a helyek a következők: 1. Á Duna—Tisza közi hátság déli része, az Észak-Bácskával kb. Kiskunhalas—Kecel vonalától Bajáig húzódik, legkiemelkedőbb pontjai 160—170 m absz., a Duna 0-pontja fölött 75—85 m magasak. E magaslatok futóhomokból vannak, azok buckás elrendeződésűek, a legjobban az Ólom-hegy emelkedik ki (174 mj. E homokos terület elég nagy kiterjedésű, túlnyomórészt DKre lejtősödik és talaja a többnyire nagyvastagságú futóhomok miatt meglehetősen permeabilis, vagyis vizet áteresztő s így a talajvíz elég mélyen helyezkedik el. 2. A Solti-halom és a Tétel-halom, csak kis területű rögöcskék a dunaföldvári híd balparti hídfője közelében, az elsőnek újharmadkori (pannon rétegekből álló) magva van. 3. A jugoszláviai Titeli-fensík, ezt lösz építi fel. 4. A Nyírség, melynek alapja régebbi, de még pleisztocén-korú folyóhordalék, s erre fiatal lösz, efölé pedig futóhomok települt. A Duna—Tisza közének, valamint a Nyírségnek magasabbra emelkedő térszíne azonban egyenetlen, mert az élénkebb reliefet homokbuckasorok, valamint a köztűk levő mélyedések idézik elő. A Duna-Tisza közti hátság A Duna-Tisza közi hátság a Bp—Cegléd— Alpár vonal, a Tisza, a Ferenc-csatorna és a Duna közi szárnyon Bulla szerint a Duna hatalmas törmelékkúpjának felszíne, amelynek csúcsa a pesti öblözetnél van. Ezt a törmelékkúpot al egész pleisztocén folyamán építgette a folyó, amennyiben a Duna számos mellékága hozo't ide törmeléket. E mellékágak irányát részben még a
