Hidrológiai Közlöny 1935 (15. évfolyam)
Horusitzky Henrik: Budapest dunabalparti részének talajvize és altalajának geológiai vázlata
Budapest talajvize és geológiai vázlata 7 szerzett adatok alapján, iparkodni fogok kielégítő képpel szolgálni és azt egy hidroizohipszás, illetve talajviz-rétegvonalas térképen feltüntetni. Ilyen munka elkészítésének terve már az 1920. évben felmerült, amikor a Duna baloldalán a talajvíz több helyütt meglehetősen kellemetlenkedett. Az akkor összegyűjtött adatokat, a mostani rendes vízállás adataival egybekötve, iparkodom jelenleg feldolgozni. Általános kívánság szerint kerületenként ismertetem a talajvízi viszonyokat, sőt mivel nemsokára Budapest dunabaloldali része nem 7, hanem 9 kerületből fog állani, az adatokat már ilyen csoportosításban mutatom be. Minden kerület ismertetése után az idevonatkozó adatokat táblázatban is összefoglalom. Az összes kerületek ismertetése után végül összefoglaló képet adok. Ezen munka kiegészítéséül szolgáljon a közelmúltban megjelent hasonló irányú értekezésem: /. Budapest Székesfőváros hidrogeológiai viszonyai. (Hidrológiai Közlöny, 1932. évfolyam, XII. kötet, pag. 19—45., négy fejezetben, 3 térképpel, egy táblázattal és négy szövegközti ábrával. Bp. 1933.) 2. Budapest Székesfőváros geológiai viszonyai. (Földtani Közlöny, 1932. évfolyam, LXII. kötet, pag. 207—209., 1933. évfolyam, LXIII. kötet, pag. 19—49 és pag. 117—156., mellékelve 36 ábra, Bp. 1934.) Természetes, hogy a régi ismertetések némi változásokat szenvednek, amennyiben ezt az újabb adatok megkövetelték. Magyarázatok .Az altalajban észlelt hidrogeológiai adatok" című táblázatos kimutatásokhoz, a IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII. és XIV. kerületekben. 1. A Jelzés-rovatban a számok az észlelt adatok folyó számát jelzik, amelyek a térképeken és mellékleteken is fel vannak tüntetve. Egyes számok alatt levő római és mellette arab szám (pl. VI.—26. = VI. kerület 26. folyószámú adat) azon régi sorszám, mellyel ezen adatokat idézett dolgozataimban jelöltem, lásd fentebb. 2. A Hely megjelölése az észlelt adat közelebbi helyét tünteti fel. A rovat jobb sarkában fel van tüntetve, hogy az adat kitől származik és melyik időből való. A rövidítések a következők: W. = Wein János 1875. évből, Cs. = Budapest Székesfőváros II. ügyosztálya, V. = Budapest Székesfőváros Vízművei, K. M. — Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztérium, Gy. V. = az illető gyártelep vezetősége,