Hidak Veszprém megyében (Veszprém, 2008)

dr. Tóth Ernő: Bevezető

Bevezető Öröm és egyben izgalmas kihívás volt számomra Veszprém megye hídtörténetének megírása, mivel pályafutásom kezdetén néhány évig e megye hídjaival való foglalkozás is feladatom volt. A megye változatos szépsége, több különleges hídja, s a Marcaltőnél folyó munkák mind emlékezetesek számomra. Szeretettel emlékszem vissza az itteni kollégákra, s közöttük különösen is - a sajnos közülünk 1994-ben eltávozott - Kováts Józsefre, aki évfolyamtársam volt, s aki átvette tőlem a hidakról való gondoskodást. Ez a könyv a megyei hídtörténeti sorozat 16. kötete, az eddigi célkitűzésnek megfelelően gazdagon illusztrált „képeskönyv", egyben forrásmunka is. A megye út- és hídtörténete rendkívül gazdag, már a rómaiaknak kiterjedt település- és úthálózatuk volt, ennek valószínűleg egyik műtárgya a Kikeri-tói gát és annak boltozata. Az Árpád korból számos okleveles említés (a legkorábbi 1055) maradt nemcsak utakról, várakról, hanem hidakról is. Különösen sok boltozat volt már a 19. század elején (235) s ezek közül több, értékes, műszakilag is védett híd napjainkig hirdeti tervezőiknek, építőiknek tudását, az utak-hidak gazdáinak gondosságát: Diszel, Hegyesd, Pula, Örvényes, s a sort hosszan lehet sorolni, hisz ma is ebben a megyében van a legtöbb boltozat, s közülük több szobordíszes, egyedülálló érték. Nagyobb vas- és acélhíd a II. világháború előtt csak vasútvonalakon épült, a Veszprém-Győr és a PápaCsorna közötti vonalon. Közúton 1949-ben épült a 70 mes medernyílású Rába-híd Marcaltőnél, majd 1960-ban Várkeszőnél egy öszvérszerkezetű Rába-híd. A közelmúltban Fűzfő térségében, napjainkban pedig Márkónál épül a leendő M8 autópálya vonalán acél, illetve együttdolgozó (öszvér) szerkezetű híd. A vasbeton hidak történetében a 8. sz. főút (1936-38 között) volt korszakos jelentőségű: két ívhíd: Veszprém és Városlőd, hat vasút feletti híd, melyek szinte mindegyike különleges volt: Öskü, Városlőd, Tüskevár, s több újszerű kerethíd (emeletes is), boltozat, s más utakon is figyelemreméltó műtárgyak épültek. Ali. világháború pusztítása után az újjáépítések még az eredeti formában történtek, ám 1950-től már újszerű, pl. acéltartóval együttdolgozó, majd előregyártott gerendás, utófeszített hidak épültek (1945 utáni a hídállomány 67 százaléka). Az egyedi megoldású hidak közül a tihanyi, tíznyílású, „tűsarkon lebegő" felüljárót említem csak, s a sort nem is folytatom, mert oly sok érdekes, szép híd van - nem csak az országos közutakon - hogy arról a könyv egésze sem tud kimerítő ismertetést adni, nemhogy egy bevezető. E könyv írásában a megyei úttörténetekre és a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Zala megyei hídtörténetekre támaszkodtam, az úttörténetek közt természetesen a Veszprém megyeire, a régi hidak tekintetében pedig dr. Gáli Imre: „Régi magyar hidak" című könyvére. Nehézség volt, hogy a megye területe, határa különösen 1946-tól több alkalommal jelentősen változott. Azt az elvet igyekeztem érvényesíteni, hogy a megye mai területén lévő hidak történetére koncentráltam, ám ki-, illetve visszatekintettem olyan hidak történetére is, melyek korábban a megye hídállományába tartoztak. A megye hídtörténete csak mozaikokból rajzolható meg, térképek, középkori oklevelek, 18-19. századi levéltári források, hídtervek, hídlapok, újságcikkek, képeslapok, helytörténeti munkák segítettek az egyes hidak és a megye átfogó hídtörténetének megírásában. Munkámat igen sokan segítették, természetesen elsősorban a Magyar Közút Veszprém Megyei Területi Igazgatósága, Vörös Gyula igazgató, Fekete János osztályvezető és a hidak mai gazdája, Kovács Csilla. A Veszprém Megyei Levéltárban kezdettől Somfai Balázs igazgatóhelyettes, rajta kívül Gáty István levéltári reprográfus, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban dr. Jankó Annamária főigazgató helyettes, a Közlekedési Múzeumban Szabó László muzeológus, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben Szászi András, az Eötvös Károly 5