Közúti hidász almanach 2005 (Lánchíd füzetek 2., 2006)
Tanulmányok - Szeresd Budapestet építészeti és város-színesítési pályázat
HIDÁSZ ALMANACH 2005 Szeresd Budapestet: Gyalogos Duna-híd mai hiányát. A pályamű végiggondoltsága, városi léptékű összefüggéseket és arányokat magyvonalúan kezelő szemlélete, a Lánchíd átalakítására tett javaslata, valamint a mainál kitérj esztettebb értelmű belváros radikális átalakítása gyalogos zónává, egyenként is fontos, továbbgondolásra érett felvetések. Domán Gábor, Balázs László: Gyalogos- és kerékpáros híd a Dunán Mint ahogyan a tervpályázati kiírás címe is utal a feladat céljára, vagyis ötletpályázatról van szó, ebben a rövid „műszaki" leírásban a Mozgó Kilátó működése és felépítése kizárólag, mint ötlet jelenik meg, ami alapvetően abból indult ki, hogy hogyan hasznosíthatnánk a fővárosunkat kettészelő, s egyben országunk legnagyobb folyójának, a Dunának vízenergiáját úgy, hogy ez összeférhessen egy gyalogos- és kerékpáros híd megépítésével. A pályamű egypilonos, acélszerkezetű kábelhidat mutat be kilátóval, amelyhez környezetbarát, vízenergiával mozgatott felvonóval lehet feljutni. A pilont egymástól hat méteres távolságra elhelyezett, lefelé szélesedő, aszimmetrikus oszlop-pár alkotja, melyeket a fuggesztőkábelek becsatlakozási pontjánál vonórúd köt össze. A tartóoszlopok a meder alján egyesülnek, és közös alaptesten nyugszanak. A vasbeton pillérhez kapcsolódóan készül az acélszerkezetű kilátó, ami tulajdonképpen egy lassan mozgó, vízenergiával meghajtott lift, mely egyszerre 6-8 embert képes feljuttatni a Duna átlagos vízszintjéhez képest 50 méter magasra, majd néhány perc elteltével automatikusan visszatér a pályaszintre. A vízenergia kinyerésére szolgáló fa-acélszerkezetű vízkerék a pilléroszlopok között, az északi oldalon kerül elhelyezésre. A vízenergia-meghajtás és a lift gépháza a nyugati pillér-részben lenne kialakítva, a pályaszint alatt. A szerkezet mozgatásához elegendő a Duna természetes mozgási energiája is. A híd megjelenésének kialakításánál két fő szempont volt: fejet hajtani a régi budapesti hidak s tervezőik előtt, ugyanakkor felhasználni a mai modern technológia adta lehetőségeket. Utóbbit a híd egy pilonos kialakítása, előbbit maga, a „félbehagyott" pilon reprezentálja. A zsűri értékelése: A terv szándékosan tartja szűken a híd koncepcióját. Elhelyezéséül ugyan megközelítőleg a hajdani hajóhíd helyét jelöli ki, annak kialakításánál azonban nem utal az adott környezet szempontjaira. Elsősorban a szép műszaki gondolatra, a víz erejével emelhető szerkezet ötletére fókuszál. És jól teszi. Egy különösen szép híd, egy remek kilátó, városi 74