Közúti hidász almanach 2004 (Lánchíd füzetek 1., 2005)

Tanulmányok - Mérnökportrék - Dr. Palotás László

HIDÁSZ ALMANACH 2004 Mérnökportrék mondtam: „Miniszter úr kérem. Én egy munkás árvája vagyok, hogy én tanulni tudtam, azt én Simor János hercegprímás ösztöndíjának köszönhetem. Ne haragudjon, miniszter úr, de nem üthetek arra a kézre, amely nekem kenyeret adott!" Erre Gerő rám nézett, és a következőt mondta: „Önnek van igaza, ne írjon alá semmit." De nem csak ez volt, volt sok minden probléma Gerővel. Mihailich professzort nyugdíjazni akarták, ki akarták tenni az egyetemről. Elmentem Gerőhöz, kértem, hogy tegyen valamit. Tett. Menyhárt Pistát lecsukták, jött a felesége hozzám, hogy valamit csináljunk, felmentem a Gerőhöz, Gerő utánanézett, azt mondta: „Mondja meg a feleségének, őszre ki fog szabadulni. Semmi baja nem fog történni. Hamarabb nem tudom kiszabadítani, mert a magyar közösségnek sok egyéb tagja is van", szóval ő mindenkinek próbált segíteni. Mint szakszervezeti titkár próbáltam elosztani azt a csekély ennivalót, amit kapott a minisztérium. Én az első alkalommal nem írtam oda a nevem, mert én írom alá. Megnézi és megkérdezi, hogy „És maga hol van? Magának nincsenek gyerekei?" „De hogy ne lennének." „Hát akkor miért nem írta" „Hát már hogy írhatnám oda egy listára, amit én írok alá?" „Akkor majd én vigyázok magára!" Egyébként, hogy ő aztán mit csinált politikailag azt én nem tudom. Kétségtelen, hogy bármilyen kéréssel fordultam hozzá, akár azzal, hogy elvették az apósom nyugdíját, akár azzal, hogy elvették az apósom lakását, akár azzal, hogy elvették tőlünk a siófoki nyaralónkat, én mindig a Gerőhöz fordultam, és Gerő mindig intézkedett ezekben az ügyekben. „Meg vannak ezek őrülve?" - ilyeneket mondott nekem. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsa az én felfogásom szerint Gerőről, de én speciel nagyon jól kijöttem vele, és mindenben segített, de segített olyan szempontból is, hogy ha nekem a hídépítésnél valami bajom volt, nem volt anyagom, vagy valami, rögtön telefonált. Sokszor szólt a telefon, hogy tessék lejönni, a Gerő elvtárs ki akar menni ahhoz a hídhoz, és akkor elpanaszoltam, hogy ez vagy az. Például emlékszem ilyen esetre, a Gubacsi hídhoz mentünk ki, azt mondja: „mikor van annak a határideje?" „Kérem, hát valamikor június vége fele." „Na mondja, nem lehetne ezt május elsejére átadni?" Mondom, miniszter úr lehetne, de akkor ez éjjelnappali munka, legalább 150 000 Ft plusz. „Kérem, Csepel megérdemli, hogy május 1-jére átadjuk ezt a hidat, tehát én gondoskodom arról, hogy legyen még plusz 150 000 forintjuk." El volt intézve, és át is adtuk. Azért lehetséges, hogy én elfogult vagyok vele, mert én csak azt tudom, ami velem történt, és azt tudom, hogy mi történt az ottani dolgozókkal, minden esetben mellém állt. Én, mint szakszervezeti titkár 217