Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - KÖZÉLET - Székely Kiss Edit: Veszélyeztetett kisebbségek Európában II
Tóth István György a Történettudományi Intézet munkatársa a XVI-XVII. századi írott források tükrében vizsgálta a moldvai csángó magyarok történetét. Ezek elsősorban egyházi iratok. Az 1615. évben pápai új kongregáció foglalkozott az újonnan felfedezett hívekkel. Moldva fontos volt a kongregáció számára, mert veszélyeztetettek voltak a szakadárok között. A terület a bécsi nunciusokhoz tartozott. Két irányból jöttek misszionáriusok Moldvába: Konstantinápolyból, Galatából és Lengyelországból. Ez utóbbiak igen vegyes társaság voltak, a kortársak azt tartották róluk, hogy a lengyel domonkosok inkább farkasok, mint bárányok. Az 1683. év fordulópontot jelentett, mert a török és tatár támadás után a misszió elmenekül Erdélybe. A visszatérő missziósok stratégiája a helyi kapcsolatok kiépítése volt. A csángó falvakba inkább ferencesek jártak. Pap hiány miatt deákokat találtak papok helyett. Ők temettek, eskettek, magyarul énekeltek, tehát plébánosi feladatokat is elláttak. A diakónusoknak nagy szerepük volt a latin kereszténytudat fenntartásában, de a magyar nyelv megtartásában is. Ebben az időben a temetési szokások közül sokat átvettek az ortodoxoktól. Ha a moldvai magyarság a XVII. században meg tudott maradni a román tengerben, az nagyrészt a ferences misszionáriusoknak köszönhető. Pozsony Ferenc a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a moldvai csángók jelenéről és jövőjéről beszélt. Mind román, mind magyar részről elindult egy törekvés, amelynek célja a politikai elit létrehozása. A két nép közötti viszonyt megterheli, hogy mindkettő a saját célcsoportjának tekinti a moldvai csángókat. Egyet, nekünk magyaroknak tudomásul kell vennünk; ahol kimaradt a nemzetépítés, ott nem beszélhetünk identitástudatról, tehát történelmi tudatuk eltér a többi magyarétól. 1859-ben megszületett a román nemzetállam: a polgári kultúra a más ajkúak asszimilációjára törekedett és megakadályozta, hogy kialakuljon egy csángó értelmiségi réteg a nemzeti ébredés idején. Ja$i-ban 1884-ben püspökség és teológiai fakultás jött létre, amely felvállalta a csángók elrománosítását. Tudatosan kiszolgálták a román államot és visszautasították a hívek kéréseit; elutasították az anyanyelv használatát. A román egyház szerint a csángók elmagyarosított románok. Könnyű elhitetni velük ezt az elméletet, hiszen nincsenek történelmi ismereteik a magyarságról. A román történelmi hősöket ismerik, a magyarok szégyellnivalók. Mivel Szent István királyunkat a csángó emlékezet megőrizte, igyekeztek összemosni őt a román Stefan cel Mare alakjával. Az iskola és a sorkatonaság a román nemzeti öntudat kialakítását szolgálta. Az első világháború utáni intoleráns magyarellenes propaganda elérte a célját. A csángó falvak iskoláiból kitiltották a magyar szót. A gyerekek nem tudtak (és tudnak) magyarul írni, olvasni. Még a halottvirrasztókban is megtiltották a magyar nyelv használatát. A rendszerváltás előtt jellemzőek voltak a hatósági zaklatások, letartóztatások, beidézések. Megakadályozták a magyarokkal való találkozásokat. Mindezek megtették a hatásukat. Erről árulkodnak a hivatalos népszámlálási adatok. 1859-ben 71%, 1930-ban 21,7%, 1992-ben 0,7% volt a magyar.(Vagyis, aki annak vallotta magát.) Az etnikai hovatartozás tudata - mondta - csak saját kultúrájuk összefüggésében vizsgálható. Identitásuk szerkezetében a következő jegyek a jellemzőek: a faluhoz tartozás, a lakáskultúra és a népviselet. Mindezek olyan erősnek bizonyulnak, hogy még az eltávozottak is rendszeresen hazalátogatnak. A szóbeli folklór megőrizte a magyar értékeket Ritka az a népcsoport, amelynek kultúrájában úgy tovább élnének a reneszánszkor elemei, mint éppen a csángókéban. A Tisza, Duna említése gyakran előfordul dalaikban. Napjainkban a moldvai falvakban gyors kulturális váltás megy végbe. A magyar folklór nem rendelkezik az identitás megőrzés erejével, a fiatalok már nem követik. 76 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
