Új Hevesi Napló, 11. évfolyam, 7-12. szám (2001)

2001 / 7. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: Az iskola réme

napot, stb., végig az egész verset. Ebben az időben ment a TV-ben a Mézga család c. rajzfilmsorozat. Nem is sejtették, hogy a kicsi ezt tudja, hogy megtanulta, otthon sohasem énekelte. Nem volt olyan járókelő, aki ne mosolygott volna ezen a rögtönzött szabadtéri előadáson. Most is elmosolyodott, ahogy az a történet eszébe jutott. „De régen volt, Istenem!” - sóhajtotta.

Odaért a szökőkút elé. Leült egy kerti székre, nézte a kutat, a csobogó víz nyugtatólag hatott. Szép ez a szökőkút - gondolta. - Jó ötlet volt megépíteni, hangulatot ad a kertnek, növeli annak szépségét. Egészen más, mint az Iván, nemrégen még ő volt itt. Majd ezt is el kell magyaráznom az unokáimnak - véste az agyába feladatként, az unokarovatba —, ha majd elérik a megfelelő életkort.

A város, a nép nevezte az itt álló szobrot Ivánnak. A Szovjetuniót dicsőítő emlékmű volt ez. Magas talapzaton egy szovjet katonát ábrázolt, aki jobb lábával éppen kilép, így a köpeny alsó széle is térdmagasságban szétnyílik. Jobb kezében - csövével felfelé - maga előtt tartja dobtáras géppisztolyát. Ez volt a második világháborúban a Szovjetunió legjobb kézifegyvere. A talapzatra ez volt írva: 1944. november 30. Ez azt jelentette, hogy a várost ekkor foglalták el az oroszok, ekkor esett el, ahogy később mondani és ünnepelni kellett: ekkor szabadult fel.

A nap felé fordította a fejét, szemét behunyta, hadd simogassák az áldott sugarak. Rövid időre, lehet, hogy el is szunyókált, mert arra riadt, hogy valaki „Kezét csókolom, tanámő”-vel köszön és megáll előtte. Hunyorogva nézett a köszönőre, egy magas, mosolygós fiatalember állt előtte.- Ugye, nem tetszik megismerni?- Várj! Ne mutatkozz be, hadd gondolkodjak egy kicsit. Ismerős az arcod, a hangod meg különösen, annak ellenére, hogy megváltozott, férfiasabb lett. Azt hiszem, megvan... Te vagy a Patrinák, csak azt nem tudom, hogy melyik, ki a három fiú közül.- Én a Levente vagyok.- Nahát, ez nagyszerű. Örülök, hogy látlak. Mesélj magadról, a bátyáidról, vannak gyerekeid, nős vagy már?- Én még nőtlen vagyok. A bátyáim megházasodtak. Zsombornak kettő, Árpinak egy gyereke van, igaz, ő már el is vált. Én itt dolgozom a K T C bank helyi fiókjában, itt vagyok osztályvezető. Ha a tanárnőnek vagy a családjából valakinek szüksége volna bármilyen befektetési tanácsra, netán hitelre, állok rendelkezésükre, biztosan találunk jó megoldást. Itt e névkártyám, tessék keresni. De sajnos most már mennem kell. Jó egészséget kívánok, kezét csókolom.- Szervusz, Levente. Add át üdvözletemet a bátyáidnak is.

A tanítónő hosszan nézett a fiatalember után, aki kifogástalan öltönyben, elegáns táskával a kezében ment a városközpont felé. Szívből örülök, fiam, csak így tovább - motyogta magában, mert feltolultak az emlékek. Maga előtt látta a három Patrinák gyereket, a három testvért. Levente volt a legfiatalabb, a másik kettő két, illetve három évvel idősebb. A két fiatalabbat tanította, Árpád, a legidősebb nem az ő osztályába járt, de ismerte őt is, az egész iskola ismerte őket. A hírükről, a cselekedeteikről. Ilyen rossz gyerekek sem előtte, sem azóta nem jártak az iskolába. Hihetetlen csibészek voltak, minden elképzelhető és elképzelhetetlen gazemberségben benne voltak. Levente, a legkisebb vitte a prímet, ő a bátyjait is felülmúlta, pedig azokról is legendák voltak. Rengeteg bajt, bosszúságot okoztak, de valahogy istenigazából sohasem lehetett rájuk haragudni. Hiába írtak be az ellenőrzőbe, beszéltek a szülőkkel, nem számított semmit. Pedig a szülők rendes emberek voltak, komoly beosztású értelmiségiek. Az anyuka középiskolai tanár az egyik helyi gimnáziumban, az apa főkönyvelő - most úgy mondják, hogy gazdasági igazgató Új Hevesi Napló

99