Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Válasz Pásztor Emilnek
agyonütötték és ami érték még volt náluk, azt elvették. Heydte tiszte volt még a legvégső tisztogatás, az elhantolás is. Különösen kegyetlen dolog. Maga a háború is az, de hogy még a saját halottait se temethesse el, a saját sebesültjeit se ápolhassa, ez már túltesz minden emberi érzésen. A magyarok szeme láttára gyilkolták az orosz ulánusok bajtársaikat és barátaikat, és ki is fosztották őket. Az orosz csapat vezetői pedig elnézték ezt, mert dühösek voltak egyik vezérük, Szkarjatyin eleste miatt, és azért is, mert a magyar csapat reggel 6 óra óta többször is megszégyenítette őket. Hallgatólagos beleegyezés volt: az ellenséget nem kell kímélni, hadifogoly nincs, a megölt ellenség szabad préda. Hát ez kegyetlen. Ezen az áldatlan helyzeten akart segíteni az 1863-ban megalakult Vöröskereszt szervezet Henri Dunán vezetésével, ami kimondja, hogy a sebesültek semlegesek és az egészségügyi személyzet sérthetetlennek tekintendő. Ez azonban csak 14 év múlva következik be. Egyet azonban biztosra veszek: az osztrák hadseregben volt jó néhány magyar vagy magyar származású katona. És hát Illyés Gyula is írja, hogy Bem hadseregében Bem után, ha nem előtte, Petőfi volt a legismertebb személyiség. Tudom, erről nincs írásos dokumentum. Mint ahogyan arról sincs, hogy ha nem is tömegesen, de bizony kikerülhettek hadifoglyok Oroszországba a 48-as szabadságharc után is. Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. Idézem Önt: „Egyetlen szemtanú akadt, aki közvetlenül az ütközet után nyugodtan, tárgyilagos szemlélődő módjára figyelhette az eseményeket és a csatateret: báró Heydte osztrák ezredes.” (Illyés: Petőfi) Még tovább: „Minden valószínűség szerint a sebesülteket kötöző orvos, Lengyel József látta őt életben utoljára.” (Illyés: Petőfi) Még tovább: „Az azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy a rendkívüli élménnyel néha már- már dicsekvő orvostól megkérdezze: MIÉRT NEM VETTE A NYEREGBE MAGA MELLÉ A KÖLTŐT?” (Illyés: Petőfi) Mert Lengyel József lovon ült, Petőfi pedig gyalog futott mellette. Lengyel doktor írástudó, művelt ember volt, aki orvosi esküt tett az emberi élet megmentésére. A költő futott az orvos mellett, futott, futott, az orvos azonban nem gondolt esküjére és nem mentett meg egy EMBERT, aki lassan elmaradt mellőle. Lengyel doktor még egyszer visszanézett, és látta, hogy Petőfi letér az útról, egy kukoricás felé tart, és ezzel eltűnik szeme elől, mindenki szeme elől örökre a világtörténelem egyik legnagyobb lángelméje, a legnagyobb magyarok egyike. Igen, kedves Pásztor Emil, Önnek igaza van: Petőfit elsősorban nem Szibériában kell keresnünk. De azért vigyázzunk, nehogy ügyeskedő percemberkék sajátítsák ki maguknak Petőfit egyéni és aljas céljaik igazolására. A mi Petőfink az a Petőfi, és azok az eszmék, melyekért ő életét adta. Én áhítattal ápolom a Petőfi-legendákat, a legkisebb királyfiról. Új Hevesi Napló 69
