Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 10. szám - KÖZÉLET - Abkarovits Endre: Erdélyi tájakon

román lakosságú Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükk újra Hargita megye (a korábbi Csík vármegye) része lehessen. Ez utóbbi akció eddig ugyan nem járt eredménnyel, de a most divatba jött kistérségek kialakítása révén már együtt pályáznak fejlesztési pénzekért a többi csángó és közeli székely településekkel. Tőle a moldvai csángókról is mindig hallhatunk. Oda már problémásabb eljutni, bár tavaly tettünk egy kirándulást Klézsére, hogy az ottani csángók vezetőjétől, a közelmúltban Bocskai díjjal kitüntetett Duma András tanítótól kapjunk első kézből információt. Arrafelé - még romániai mértékkel mérve is - lassan őrölnek Isten malmai. Már évek óta ígérik, újabban rendelet is van rá, hogy a magyar gyerekek a magyart mint idegen nyelvet (!) heti néhány órában tanulják. Legutóbb Németh Zsolt államtitkár kapott ígéretet a következő tanévre vonatkozóan. Szeptemberben meglátjuk! Deáky András nyugdíjasként sem tétlenkedik. Most éppen skanzen építésébe fogott. Saját hétvégi házánál turista csoportokat fogad. Mivel érzékeli, hogy a gyimesi kitérőt csak kevesen választják csak a táj vagy a csángókkal való beszélgetés kedvéért, ezért az előre bejelentkező csoportoknak kulturális és gasztronómiai programokat kínál. Röviddel érkezésünk után egy miskolci csoport fut be. A kiszálló vendégeket népviseletbe öltözött csángók zenéje és tánca fogadja, majd a terített asztalhoz ülnek. Elsőre kicsit emlékeztet a jelenet a Magyarországon a nyugati turisták részére rendezett kosztümös programokra, de aztán jobban belegondolva, mégsem egészen arról van szó. Bár a szituáció nem egészen természetes, de a műsort adók végül is saját ruháikban, saját énekeiket, zenéjüket, táncukat adják elő. S bizonyára sok vendég életében először lát ilyesmit. Mi azonban nem várjuk már meg a program folytatását, sötétedésre vissza kell érni Csíkba. Útközben még elmellőzzük a gyimesbükki keresztalját, akik Gyimesfelsőlokon fogják tölteni az éjszakát. Másnap már a csíksomlyói kegytemplom udvarán látjuk őket viszont zászlaik alatt. Új Hevesi Napló Millenniumi székelykapu a máréfalvi óvoda előtt. (Fotó: a szerző ) 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom