Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kaló Béla: A városjárás kelleme
cXaló cBéIa: úárusjárás kelieme Nem mondanám ma már, hogy Eger az én városom, vagy hogy Heves az én megyém, noha gyökereim és fiatalságom kétségkívül e városhoz-tájhoz kötnek, s élő és halotti szálak is kapcsolnak még e mérmüves helyhez, környező falvak parasztpolgáraihoz, a kispolgári-klérusos múlt olykor anakronisztikus világához. Egernek egyre inkább osztrákos hangulata van. Talán a barokk teszi, vagy a katolicizmus kolostorkerengős hangulata, de ezt érezni. (Hogy az ember katolikus, mondjuk így, egri katolikus, arra csak néhány éve a cannes-i tengerparton jöttem rá egy francia családi beszélgetést hallgatva (lehallgatva) - s akkor hoppá! - hiszen én is rozét iszom, s a bor és a katolicizmus ugyebár...) Már nem élek a történelmi város sárga házai között, ritkábban vetődöm Egerbe, de akkor nosztalgiázom. A városjárást csak ilyenkor élvezi az ember, a kötődések, pozitív és negatív emlékek hatása persze csak annyi, hogy a kozmopolitának hazudott utazó egribb ekkoron, mint egyéb esetekben. A gyermekkorban felszívott dolgok nálam nem annyira a tárgyak, az épületek vagy az enteriőr képeiben jutnak felszínre, inkább a társadalmi kapcsolatokra emlékszem, a város lakóira, a törzsökösökre és a bevándorlókra, arra a vidéki jellegre (de hát minden vidéki, ami nem fővárosi - mondja a racionális kukac), amely oly jellegzetesen jelen volt, mondjuk a hatvanas évek utóbb szür kére mosott világában. A strand. Itt folyt minden társadalmi élet, itt akár egész nap elvoltunk kisiskolás éveinktől a kora felnőttkorig. Turek úr, az ősz ügyész, Gerti néni, a Kompoltról elszármazott sváb kistisztviselő-segéd, a megyei tanács egészségügyis főmuftija (elvileg orvos), pólósok és úszók, focisták, meg gyöngén alvilági elemek (atyavilág: az az alvilág! Csak kisebb-nagyobb stikliket csináltak, akkor volt szó ugye a huligánokról...). Vagy a vár-. A turisztika kezdetei, a várvezetések, a hetvenes évek elején a nyugat-európai turisták, nyári egyetemesek (film: Jancsó, Szabó István), Agria Tavemás századeleji hangulatú mulatozások (később a helyszín a Fehér Szarvasra tevődött át). A Santhoffer, a korai egri alkoholizmus fellegvára, az Unicornis, a helyi értelmiség egyik törzshelye, az Eger Hall, a Park Hotel, utóbbi kettő már a Nyugat eljövendő hódításait jelezte diszkréten, bár keleties luxussal még. A várost kétféle ember lakta: a kispolgárság (amely még akkor is egységes volt, ha a háború előtti tisztviselői réteg erősen elegyedett a kádárista funkcionáriusokkal, utóbbiak ugyanis ugyanazt a magatartás-mintát vették föl, mint a Horthy-rendszerben nevelkedett petit bourgeois-réteg kisztihandos urai és mízes hölgyei), s a szőlőmunkás parasztpolgárság, amely többnyire a környékbeli falvakból vándorolt be, s próbált idomulni a klerikális hagyományú normákhoz, bár a kofás ízek még így is megmaradtak - szerencsére. Volt egy-két bolond is, ezek házibolondok voltak, mindenki ismerte őket, ilyenek minden kisvárosban előfordulnak (Volt egy cserebolond is, ő Salgótarjánból járt át haknizni, civilben táj- és csataképfestőként egzisztált). A várost járva az ember óhatatlanul külső kerületekbe is evez, a Hajdú-hegy, a Szépasszonyvölgy, a Tihamér, a Nagyeged, a rác templom környéke, Felnémet, a városkörnyék mind egy-egy adalék a gyerekkorhoz. Férfiember a nőkről is beszél. Ehhez keveset tudok hozzátenni, néhány apró üzemi balesettől eltekintve szerzőnek külkapcsolatai voltak nőügyben, a Ho Si Minh (üzenet Új Hevesi Napló 23
