Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Denke Gergely: Mocsáry Lajos nemzetiségi kapcsolatai
lépéseivel igazában az európai történelem egyik legnemesebb, a fentiekben vázolt „törekvésvonalába” állt be. Végül már szinte az egész magyar „politikai társadalom” ellenében vívta küzdelmét, a csupán elvi jelentó'ségű 1868. évi nemzetiségi törvény alapján. A „biely havran” - „corb alb”, azaz „fehér holló” névvel megtisztelve-megbélyegezve vitte a zászlót, a reménytelenségben is reménykedve, a „frontvonalból” való kiszorítottsága ellenére is. Jászi Oszkár, Justh Gyula, Ady, Bartók, Kodály felléptéig - csaknem fél évszázadon át! - egyetlen kiemelkedő' magyar képviselője volt a népek barátsága és együttműködése, a Duna-táji „sorskohézió” gondolatának. Méltán írta neki 1912-ben Jászi, a századelő új, haladó nemzedékének radikális vezéralakja: „...mélyen tisztelt Bátyám (...) a te működésed, sokunk véleménye szerint az újabb magyar történelem legeszményibb lapjaihoz tartozik...” Valóban, Mocsáry küzdelmes életének semmiképpen nem a sikertelenség a végső mérleg, ha volt is része bőven kudarcokban. A táj népei „kapcsolattörténetériek” becses dokumentumai köző sorolandók azok a megnyilatkozások, amelyek Mocsáry röpirataira, cikkeire, parlamenti fellépéseire adott válaszként a korabeli nemzetiségi sajtóban - de még későbbi időkben is, el egészen szinte napjainkig - megjelentek. Mocsáry szlovák kapcsolatai: Mocsáry már 1861-ben, első parlamenti felszólalása után, összeköttetésbe került számos nemzetiségi képviselőivel. Szorosabb kapcsolatainak kezdete a szlovákokhoz fűződik. Az Ellenőr 1870. októberi számában Viliam Pauliny-Tóth szlovák írónak és politikusnak a Szlovák Nemzeti Párt lapjában közzétett nemzetiségi törvénytervezetére válaszolt, a szerző kérésére. Leközölte a tervezet pontjait és bírálata mellett kinyilvánította, hogy kész azt „tárgyalás alapjául” elfogadni. Kettőjüknek e „nyilvános gondolatváltása” hozzájárulhatott ahhoz, hogy Mudron Mihály, neves szlovák publicista, már a hetvenes évek elején felhívta Mocsáryra a szlovákság figyelmét. Az egyre erőszakosabb asszimilációs kormánypolitika nyomán a szlovákokat is mind több sérelem érte. Különösen a magyar nyelvi oktatást erőltették - színtiszta szlovák területeken -, mert úgy vélték, hogy az iskola jó eszköz a magyarosításra: „olyan, mint egy nagy gép, melynek egyik végébe... rakják be a tót fiúkat, s a másik végén mint magyar emberek jönnek ki”. Mocsáry elítélte a kormányzati akciókat. Fellépésével kivívta a szlovák értelmiség rokonszenvét. Mikor az első nagy vihart támasztott beszéde után - 1886-ban - a nemzetiségiek felsorakoztak támogatására, köztük ott voltak a „turócszentmártoni szlovák közéleti és kulturális tényezők” is. Hurban-Vajansky vezető szlovák publicista írja ekkor „Mocsárynak” c. cikkében: „Vannak idők, mikor egyetlenegy ember védi meg egy egész nép becsületét...” Nemzetiségi barátai közül is a legszorosabb szálak egy szlovák férfiúhoz, Andrei Kmet’-hez fűzték. Sűrűn leveleztek, Kmet’ meg is látogatta őt Andornakon. Mocsáry biztatta, gyakorlati tanácsokkal látta el barátját a szlovák kulturális és politikai haladásért folytatott küzdelemben; kérésére közbenjárt a Szlovák Múzeumi Egylet alapszabályának megerősítése érdekében is - Kmet’ korai halála alkalmával - 1908-ban - Mocsáry részvétlevelet küldött a Múzeumi Egyletnek. Vajansky leközölte lapjában Mocsáry levelét s megragadta az alkalmat, hogy olvasói előtt a „veterán magyar zseni”- ről újólag elismerőleg nyilatkozzék: „Mélyen meghajlunk a bátor lelkiismeretű és hősi beszédű ember előtt!” Mocsáry halálakor - 1916-ban - a Narodnie Noviny nekrológot közölt, ebben egyebek között ezt olvassuk: „Mocsáry könyveinek nem egy fejezetét mi, szlovákok lefordíthatnánk, mint saját programunkat is”. Ugyenezen lap hasábjain 1926-ban - Mocsáry születésének 100. évfordulóján - Mihail Bodiczky publicista, népe felé fordulva így tesz tisztességet Mocsárynak: „...nekünk hálával kellene róla megemlékeznünk...” 1944-ben Belő Pola tör28 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
