Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Farkas András: Tárlatokról-művészekről
Körtvélyessy Magda tájképeiről A festőművész Körtvélyessy Magda Budapesten, az Üllői út sarkán lévő társasházban él, — amolyan szoc-reál ez, stílusát és méreteit tekintve mindenképpen lélekszorító egy-kicsinyég — ott lehet elérni őt személyesen és telefonon. Ebben az otthonban sűríti össze mindazt, amit a képein is látni lehet: a tájakat, a világ minden részéből, Európából, Ázsiáiból, Afrikából, Amerikából kiszemelve-kihámozva azokat az úti élményeket, a megtapasztalt órák és terek, területek, helységek, tájak, természeti és épületi óriások hatását, amikre ő kíváíncsi volt és maradt. Olyannyira, hogy az ott szerzett benyomásait a léleknek, az emlékezésnek azokat a pillanatait, lenyomatait alakítja át alkotássá, amik nemcsak az élményt őrzik meg számára, hanem újabb és újabb biztatást adnak neki arra, hogy a részismereteket, a részélményeket gyarapítsa, hogy minél gazdagabb legyen a körkép, amit ő a mai földi valóságból teremt. Célja: Körképet adni a világból? Vagy? Mert Körtvélyessy Magdánál a festői munkálkodás teremtés. Abból, amit lát, vagy látni vél, — hiszen a fények és a színek mindig is kápráztatnak bennünket színorgiát hoz létre. A szó legnemesebb értelmében tobzódik a fehértől a feketéig minden árnyalatban. A sárgákat, a kékeket részesítvee olykor előnybe, hogy végül is a fényáteresztés mindenütt megtörténhessen. Mert ugyebár ez a világ, ez a törpe mindenségnek vélt- nevezett kicsi földgolyóbis a nagy Térnek csak egy paránya! Mégis nekünk, lakosainak, szülötteinek édesanyánk! Ezért tisztelettel és szeretettel kell vele bánnunk. Körtvélyessy Magda tehát utazó festő. De nem reklámot csinál a Föld egyes részeinek, pontjainak, hanem a méltán híres helyeket turista szemmel, festői szándékkal, sajátos szemléletével közelíti meg. Amikor a látványt már magába szívta, feldolgozta, újra átélte, újra a gyökeréig lebányászta magát, akkor kezébe veszi az ő műszereit, és mint a magányos lélek, aki a belső törvényeknek engedelmeskedik, felöltözteti az ő élményéi azzá a valamivé, amely éli a maga önálló életét. Az ábrázolt tájtól, helytől, körülményektől, eltávolodva kezdi élni a maga műtáigyi életét az alkotás. Eddig csak az elfogult szemlélő írta a mondatokat. Az, aki évtized óta figyeli ennek a stílusnak az egyedüliségét és hatásának nem lankadó erejét. Körtvélyessy ugyanis nem ecsettel fest, hanem, apró „felkenő lapátkájával” hordja fel a színeket. Rakja a sárgát, kéket, vastagon és tapadón, úgy egymás mellé, hogy a sok-sok apróbb-nagyobb festékfelkenésből kidomborodhasson maga az összkép: a táj, a látvány, ami mindig is zárt egység. A Taorminai színház romjai, vagy a Niagara, vagy Karthago, vagy a tenger, netán a felhőkarcolók, vagy a Duna, vagy a Badacsony nem árválkodik úgy magában, mint a nyugtalan vándor, hanem ölelkezik a felhők mögött feszülő éggel. Ahonnan a fény árad ránk. 5T=swMM0—' Badacsony VI. évfolyam 1996. június # 2. szám Dunai csendélet
