Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Kozma László költeménye
KOZMA LÁSZLÓ Az nem lehet Az nem lehet Hogy többé hi se ejthesselek Kolozsvár, Várad, Csíksomlyó, Enyed. S őrzök magamban régi temetőket Őrzök magamban ezernyi nevet Kidöntött fejfát, tört sírköveket. Mert nem vesz el, míg bennünk megmarad S fohászként mondom ki a szavakat: Fehérvár, Csúcsa, Várhely, Arad. Szabó T. Attila Kutattad, hogy szavunk mit jelentett A változó századok során. Magában milyen tartalmakat mentett A kitáruló barlangmély-csodán. Szunnyad a szó. Végtelen eró S ha kimondod, benned újra éled A szerelemesek ajkán remegő Hogy megteremtse újra ezt a szépet. Együtt Erdély! ölelt meg téged Csak rabolták az aranyad Török szpáhik vagy zsoldos vitézek. Szelíd kézzel vajon ki becézett Tisztította fenyves-hajadat S gyantás törzsét, ha már csontig égett. Ki hallotta, mit mond a patak Ki akarta itt a békességet Hol volt a termő, józan indulat. Ágyú-tűzben dörögtek a bércek Hol maradtak a simogatások Erdély, Erdély, szétfoszló igézet Kerestem Erdélyt, megkapott egy ének: Kétféle nyelven együtt énekelték Magyar, román lányok és legények. 32
