Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Ifj. Barta János: Budavár visszavétele (Szőke Domonkos)
• Könyvekről Iíj. Barta János: Budavár visszavétele 1986-ban volt háromszáz esztendeje annak, hogy az Európa oly sok országából összesereglett haderő megkezdte Budavár visszavívását a töröktől. A szerző és a kiadó gyors reagálását jelzi, hogy a nevezetes esemény körülményeit, történelmi összefüggéseit taglaló kötetet mór a múlt évben kézhez vehette az érdeklődő olvasó közönség. A kötet, így nem csupán tisztelgésnek tekinthető, hanem értékelő helyzetelemzésnek is, amely az események hátterét és azok mozgatórugóit is feltárja. A magyar 17. század végének történeti koordinátáit még mindig azok az összetevők határozták meg, amelyek az ország leszűkített cselekvési lehetőségeit, Szapolyai János óta befolyásolták. „A két pogány közt egy hazáért” hadakozó nemzet Fráter György óta, erdélyi kiindulóponttal vívta, nem mindig sikeres szabadságküzdélmeit. Ezen harcok sorában a török szövetség és a Habsburg-el- lenesség, éppenúgy elfogadott alternatíva volt, mint a törökellenesség vagy a Habsburg-szövetség. A 17. század végére ezen utóbbi kínálkozott járhatóbb útnak, hiszen a nemzetközi tényezők is a magyarok és Habsburgok törökellenes harcának kedveztek. A törökellenesség vagy Habsburg-hűség immáron nem választás kérdése többé, hajnem egyetlen, járható út. A szerző az eseményekben rendkívülien gazdag kort széles tárgyi ismerettel írja le. Színes és plasztikus képet fest a korabeli Budáról, mely város a több évtizedes török uralom alatt szinte eltörö- kösödött. A budai rész, tornyaival, mecsetjeivel, fürdőivel, egészen „konstan- tinápolyii képet” fest. A könyvben a szerző szervesen elegyíti a város leírását azzal, hogy Buda török alóli felszabadítása miként vált szívügyének, a nem sokkal korábban Habsiburg-ellenes harcot folytató kuru- coknak és Habsburgoknak egyaránt. Valójában nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen a körülmények a 17. század utolsó harmadára nagymértékben megváltoztak. A töröknek az 1683-as esztendőre tervezett bécsi ostroma, noha az a csapatok létszámát tekintve lényegesen nagyobb erőt képviselt, vereséggel végződött. s ez már előrevetítette az oszmán birodalom válságát. S ahogy a félhold fénye halványodik, úgy emelkedik a Habsburg-csillag. Ez a Habsburg-siker természetesen emeli a magyar kétkedést is. A magyar hajdúk és huszárok, az elmúlt idők és a jövendők kuruc harcosai, hirtelen a császári táborban verhetnek sátrat, ami persze, közel sem jelenti a viszonyok egyértelműsödését. Vajon a török adók súlyos terheit nem követik-e a császári megszállás még kegyetlenebb megpróbáltatásai? Többről van itt szó, mint Budavár visszavételéről, a történelem kényszerítő dilemmái között kell a magyarságnak választani! Természetes azonban, hogy a török bécsi veresége után, a magyar kérdés még továbbra is nyitott. A törökpártiság és Habsburg-hűség évszázados dilemmái mégis az utóbbi irányába nyitnak cselekvési lehetőséget. Esterházy Pál, az ország nádora, maga is érzékelteti ezt az új szituációt, de ugyanakkor azt is, hogy az ország a török alóli felszabadulással újabb nehézségeknek néz elébe. A szerző gyakran „kilép a szűk, szak- tudományos ” keretből. Buda leírásánál Evlia Cselebi útirajzával fest színes képet a 17. századi városról. Buda élénk céhes és kereskedőváros képét mutatja, mutatós házai, polgári gazdagságra, látogatott fürdői evilági jólétre utalnak. Igaz, a korabeli Buda magyar szemmel sivárabb képet mutat, de ez következhet talán a török mentalitástól eltérő ízlésből is. Érdekes részei a kötetnek Buda várának katonai leírásai. A szerző szemmel láthatóan elidőz ezeknél a problémáknál. s nemcsak a vár hadászati viszonyait írja le részletesen, hanem a korabeli harci technika sajátosságaival is megismerteti az olvasót. Természetesen centrális helyet foglal el a kötetben a várostrom leírása. Az ostromló sereg összlétszámút a szerző 80 ezer főre becsüli, akik között svábok és frankok, brandenburgiak és svédek egyaránt megtalálhatók. Egy ilyen jelentékeny létszámú hadsereg élelmezése, harci eszközeinek zavartalan utánpótlása is jelentékeny gondot jelentett. A felszabadító háborúban a császári hadvezetés 87
