Hevesi Szemle 13. (1985)
1985 / 5. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Somos Lajos: Új utakon a tanítóképzés
ként, majd a mezőgazdasági tanszék vezetőjeként tanított mai fiatalokat a ma iskolái számára. Többen lettek közülük iskolaigazgatók, mások lelkes tanítókként köszönték meg társadalmunknak, hogy lehetőséget kaptak továbbtanulni. Intézetünk pedagógiai munkája 1946-ban újabb tevékenységkörrel bővült. A Tudományos Akadémia budapesti Lélektani Intézete minden megyében szervezett egy-egy gyermeklélektani állomást, amelynek három fő funkciója volt. Képességvizsgálatok segítségével akart támogatást adni az általános iskolák pedagógusainak ahhoz, hogy felkutassák azokat a munkás-paraszt gyerekeket, akik tehetségesek és alkalmasak középiskolai tanulmányokra, de társadalmi körülményeik miatt felkarolásra van szükség ahhoz, hogy gimnáziumba, vagy érettségit adó szakközépiskolába kerüljenek. Feladatuk volt az is, hogy különböző vizsgálatokat végezzenek, amelyek hozzájárulhatnak a nevelő-oktatómunka szervezési és módszertani kérdéseinek jobb megoldásához. Végül pályaalkalmassági vizsgálatok, sőt iskolaérettségi vizsgálatok végzése is szerepelt a programban. A Heves megyei állomás vezetésére én kaptam megbízást. Rajtam kívül még három munkatársam tevékenykedett: egy tanítóképzőintézeti, egy gimnáziumi és egy általános iskolai tanár. Munkahelyiségéről intézetünkön belül gondoskodtam, átadva erre a célra a gyermektanulmányi kiállításunkat őrző „pedagógiai múzeumunk” két helyiségét. Kutató jellegű vizsgálódásunkból kiemelésre érdemes az a felmérés, amely- lyel a figyelem koncentráló erejét kíséreltük megállapítani egy ötórás tanítási délelőtt folyamán a legjobbnak tartott 2., és a már tapasztalatilag is csekélynek ítélt 5. órában. Az órarendkészítés szempontjából tartottuk ezt fontosnak annak érdekében, hogy az 5. órára ne kerüljenek olyan tantárgyak, amelyek elmélyült gondolkodást és aktív figyelmet igényelnek. Hasznosnak bizonyult az olyan irányú vizsgálatunk is, mellyel állami gondozott tanulók pályaválasztását próbáltuk segíteni. Sajnos, ezt a munkát alig két évig folytathattuk. A szektáns szellem felül- kerekedése nálunk is helytelenítette az úgynevezett pedológiai kutatásokat, ezért országosan megszüntették a vidéki gyermeklélektani állomásokat. A demokratikus szellemben és gondolkodásmódban való erősödés jelének tekinthetjük azt is, hogy tanári karunk legjobbjai szerepet kaptak és vállaltak a szakérettségi tanfolyamokon. Ma is jóleső érzés többek között arra gondolnom, hogy az a győri gimnáziumi igazgató, aki évek óta meghirdeti és szervezi a szép magyar kiejtési versenyt, egy egri szakérettségi tanfolyamon tanítványom volt, és ott magyar nyelv és irodalomra tanítottam. S az iskolák államosításáig, amikor már éretté váltak a szocialista demokrácia szellemében való nevelő-oktató munka feltételei intézetünknek még egy rendezvényére szeretnék emlékezni: A Dunavölgyi Gyermek- és Ifjúsági Hétre 1948-ban, az 1848-as szabadságharc százéves fordulóján. Dr. Csorba Zoltántól, a miskolci tankerületi főigazgatótól személy szerint kaptam azt a felhívást, hogy a centenárium alkalmából tegyek javaslatot olyan ünnepi megemlékezésre, amely nemcsak a 48-as eseményekhez lesz méltó, hanem visszatükrözi azokat a változásokat is, amelyek a felszabadulás óta végbementek társadalmi életünkben. Javaslatom szerint ez a megemlékezés akkor volna igazán méltó és előremutató, ha itt Egerben együtt emlékeznének mindazok a Duna-völgyi országok, amelyek 1944-ben és 45-ben a második világháború befejezése után áttértek a szocialista társadalom építésének útjára; tehát a Szovjetunió mellett Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Bulgária és Lengyelország. A tervet főigazgatónk örömmel fogadta és Budapestre utazva megnyertük szá47
