Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 2. szám - KÖNYVESPOLC

pontja lehetett. Sokáig maga a politika sem vette jó néven, ha a tudományos, érdeklődés a népi demok­rácia története felé fordul. Az ötvenes években pedig sokszor a tudomány örülhetett annak, ha kiszolgál­hatta a politikát. De felmerültek olyan koncepcionális kérdések is, amelyek nemhogy elősegítették volna a tisztánlátást, inkább összekuszálták a frontvonalakat. A terjedelem szűk volta következtében, ezennel csak két kérdésre irányíthatjuk a figyelmet. Az egyik ilyen kérdés volt sokáig az, hogy a felszabadított területe­ken, s ez mindenekelőtt a legkorábban felszabadí­tott keleti területekre vonatkozik, a kibontakozó népi­demokratikus átalakulás nem természetszerű szerves belső fejlődésből fakadt, hanem kívülről rákényszerí- tett akaratból. Ugyancsak gyakori, szintén félrema- gyarázotlt vagy tudatosan elferdített helyzetfelmérés származott abból a véleményből is, mintha a kom­munista vezetés már közvetlenül a felszabadítás után a proletárdiktatúrára való áttérést, mint közvetlen stratégiai célkitűzést hangoztatta volna. Korom Mihály tanulmánykötete nem ilyen prekon­cepciók figyelembevételével íródott. A szerző, aki éppen a közelmúltban jelentetett meg egy nagyobb monográfiát, mostani munkájában a Kelet-magyaror­szági, a Duna—Tisza közének Gyöngyös—Eger—Mis­kolc vonaláig tartó peremvidéke — és a Baranya— Tolna megyei részek által körülhatárolt országrészek felszabadulás utáni történetét boncolgatja. Nyomon követi a katonai események alakulását, de fő figyel­mét a politikai viszonyok alakulására, s az azokat be­folyásoló tényezők összegzésére fordítja. Világosan igyekszik kirajzolni azokat az erőtényezőket, amelyek a helyi viszonyokat leginkább befolyásolták. Az ország 44 őszére felszabadult területeinek hely­zete még meglehetősen ellentmondásos volt. Az ország egy része, köztük a főváros is, nemcsak hogy hadmű­veleti terület, hanem olyan politikai erők felvonulá­si területe is, amely még mindig a németekkel való együttműködést szorgalmazza. De ugyanakkor a kele­ti felszabadított területeken már olyan demokratikus baloldali átalakulás bontakozik ki, amely célul tűzi ki az élet újraindítását, a nemzeti összefogás politiká­jának gyakorlati megvalósítását, a német szövetség­ből való kiválást, és az aktív antifasiszta harc megin­dítását. Mint köztudott, a Horthy-féle vezetés a hábo­rúból való kiugrás gondolatát össze akarta kötni a rendszer átmentésének gondolatával és egy finnorszá­gihoz hasonló semlegesség gondolatával kacérkodott. Ez azonban több oknál fogva nem sikerült és nem is sikerülhetett. Már a koratéli hónapokra nyilvánvalóvá vált, hogy a felszabadított területeken szerveződő né­pi kiútkeresés organizáltabb, s főleg szélesebb tömeg­bázisra támaszkodó mozgalom annál, semhogy meg­elégedjen az ország függetlenségének újbóli visszaállí­tásával. A szerveződő demokratikus népi mozgalom ha nem is egységesen értelmezett programmal, de an­nál szélesebb tömegbázissal rendelkezett. Korom Mi­hály tanulmányának éppen az a lényege, hogy nem leegyszerűsítetten törekszik az eseményekkel és törté­neti tényekkel is gazdagon alátámasztható népi de­mokratikus átalakulás felvázolására, hanem árnyal­tan jeleníti meg azokat a politikai erőket és törekvé­seket is, amelyek érdekeltek voltak ugyan a nemzeti függetlenség kivívásában és a fasiszta uralom felszá­molásában, de a demokratizálásért indított harcot már nem tekintették szívügyüknek. A szerző helyesen ábrázolja, hogy ezeket az erőket mégsem lehetett ki­hagyni sem a kormányzati koalícióból, sem az egyéb hatalmi szervezetekből. Így a nemzeti egységfrontba tömörültek ugyan olyan erők is, amelyek később szembefordulhattak a kibontakozó népi demokratikus átalakulással, de az adott szituációban a nemzeti ösz- szefogás bázisát adhatták. A népi erőknek ez az összefogása természetesen ki­tapintható volt a megyében is. A megye 1944 novem­ber végére szabadult fel, s ezt követően szinte azon­nal megindult a népi szervezetek kiépítése. Csaknem mindenütt gyorsan eltávolították a régi horthysta ve­zetés helyi képviselőit, s hozzáfogtak az új közigazga­tási szervek megszervezéséhez. A megye ugyan távol esett az országos eseményekre döntőbb politikai be­folyást gyakorló szegedi, debreceni centrumtól, de ezek ellenére is friss pezsgés alakult ki a megye vá­rosaiban, mindenekelőtt Hevesen, Gyöngyösön és a megyeszékhelyen, Egerben. A közigazgatás újjászer­vezése együtt járt a politikai élet megindulásával. A megalakuló Nemzeti Bizottságok nemcsak a közigaz­gatás új szervezeti kereteit jelentették, de sajátos po­litikai hatalmi szervezetet is. A megyei Nemzeti Bi­zottság elnöki posztjára ugyan egy elég jobboldali gondolkodású kisgazda politikus Milasin Koméi ke­rült, de a bizottságban már természetesen helyet kap­tak a későbbi koalíciós pártok képviselői is. Korom Mihály kötete nemcsak azáltal tűnik ki az utóbbi időszakban oly nagymértékben kiadott, e kor­szakkal foglalkozó történeti tanulmányok közül, hogy a helyi eseményeknek nem tulajdonít jelentőségüknél nagyobb szerepet, hanem azáltal is, ahogyan azokat az országos politika fő erővonalaihoz hozzákapcsolja. De újat hoz a kötet koncepcionálisan is, hiszen a fel­szabadított területeken kibontakozó népi demokratikus fordulatot olyan eredménynek tartja, amely nem kí­vülről ráerőltetett változása a nemzetnek, hanem a belső, elemi erővel feltörő társadalmi mozgalom szer­ves következménye. így azok a politikai, társadalmi változások, amik 44 őszén és 45 kora tavaszán bekö­vetkeztek nem kívülről ráerőltetett pressziók eredmé­nyeinek tarthatók, hanem azok egy sajátosan értel­mezhető magyar népi demokratikus forradalmi fejlő­dés tipikus jegyeinek foghatók fel. Szőke Domonkos Herzen olvasása közben (Gondolatok a könyvről, az olvasásról) Olvasom Herzen leveleit, s hallgatom a rádiót. A műsorban Keresztúry Dezső beszél (közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk vall) a könyvekről. Ki­törölhetetlenül csengenek fülemben az egyszerű, okos szavak: „A könyv az ember egyik legfontosabb talál­mánya, múltak őrzője, jövendők nevelője, a művelő­dés folytonosságának fönntartója... Egész életem könyvek társaságában, igézetében folyt le. A jövőt sem tudom elképzelni könyvek nélkül, ... olvasás nél­kül nem tudnék élni: szükségem van rá, mint a víz­re, a levegőre”. Két távol eső világ és ember — legyőzve az idő és tér szabta korlátokat — találkozott. Különösenk tűn­het, de rokon lelkeknek érzem őket. A múlt század orosz forradalmi demokrata gondolkodóját, íróját, kri­tikusát, publicistáját és századunk magyar irodalmi életének kiemelkedő egyéniségét közel hozta bennem az olvasás semmivel nem pótolható élményének hang- súlyozása, a könyv határtalan tisztelete, szeretete. Régi igazság, megcáfolhatatlan tény, hogy a köny­vek, az olvasás megszerettetése a gyermekkorban kez­dődik. így volt ez A. I. Herzen (1812—1870) esetében is. Az előkelő nemesi családban született gyermek édesanyja, nevelői s a tudományok iránt érdeklődő apa gazdag könyvtára révén korán kapcsolatba ke­rült a könyvekkel. Kezdetben — mint a gyerekek ál­talában —, válogatás nélkül olvasott. Orosz gyermek­mesék, Ha Fontaine meséi, útleírások, színházi műso­rok, francia regények tarkították olvasmányai palet­táját. Ezek sorából kiemelkedik az első igazán mély élményt adó mű, Beaumarchais: Figaro házassága. De gyermekkora, serdülőkora kedvelt írója volt Schiller is, aki egész életén kísérte, akihez életének bensősé­ges, válságos óráiban bizalommal, megnyugvással for­dulhatott. A Schiller-hősök tisztelete fűzte össze életreszóló barátsággal az ifjú Herzemt és a kor jeles költőjét, Ny. P. Ogarjovot. E hősök szabadságeszménye, harcuk az elnyomottakért, az igazságtalanság ellen, nemcsak mély nyomokat hagytak lelkűkben, de egyúttal esz­ményképek is lettek számukra. A „Haramiák” társadalom ellen lázadó, saját sza­badságáért Is küzdő Karl Moor-ja, a zsarnokság el­len teljes szenvedéllyel kiálló, másokat is lángragyújtó 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom