Hevesi Szemle 7. (1979)
1979 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Fazola Henrik és Lénárd
kozták rajta a feliratot: — Világ proletárjai egyesüljetek! — Éljen a Internacionálé! Mindnyájan testvérek vagyunk! A diadalíveken virágfűzérek, a szem magasságában a kor ismert plakátjai. A várost fellobogózták, az utcákat kicsinosították, virágok, a friss lombokon vörös szalagok, itt-ott egy májusfa, és mindenütt lelkes készülődés, sürgés-forgás, boldog feszültség. A falakon a május elsejét ismertető nagy plakátok mindenkit felszólítottak a felvonulásban való szervezett részvételre. A májusi ünnepség szavaló diákja, az akkori gimnázium VII. osztályos tanulója, Hegedűs Antal bácsi emlékezik a nagy napra. „Zenés ébresztővel indult a program. A vörösőrségben sok jó trombitás volt, olyan szép ünnepi zenét produkáltak, hogy mindenki tetszését megnyerték, és fáradhatatlanok voltak az egész felvonulás alatt is. A dolgozók a létrejött szakszervezetekben tömörültek és szakszervezeti táblájuk alatt vonultak fel. Az élen a párt, a direktórium képviselői nyitották a felvonulást, Nemecz József, dr. Nemecz Alajos, Endrész József, Czakó Sándor, Junghancz Ferenc, Donovár János, dr. Waldner Fülöp, Hablicsek és még más vezetők haladtak. Őket követték az iskolásak, majd a munkások, szervezett rendben a szakszervezetek táblái alatt. A gyülekezés a Búza piac téren, a mai Április 4. téren volt, és innen a Marse- illaise-t énekelve a Főtérre vonultak. A tér két oldalán álltunk fel, a diadalkapu alatt, a középen magas emelvény alatt. Az ünnepség szavalattal kezdődött. Iskolánkban április folyamán megalakult a Szocialista Diák Szakszervezet, az önképzőkör tagjaiból és felajánlottuk az ünnepséghez a szavalatot. Az egyik VIII. osztályos tanuló ismerte Tóth Árpád szép versét, Az új istent, s így az ő javaslatára ezt a verset ajánlottuk. Elfogadták. Nagyon szerettem szavalni. Különösen nagy hatással volt rám Móricz Zsigmond és Beregi Oszkár irodalmi estje, amelyet a tornateremben április elején Ady emlékezetére rendeztek. Beregi Oszkár szavalata magával ragadott, és én is úgy próbáltam előadni a verset. Fellépésem után Nemecz József gratulált egy meleg kézszorítással és nagy elismeréssel. Még ma is érzem kezének forróságát és fülembe csengenek kissé rekedt, de annál tüzesebb szavai. Nagy szónok, jó politikus volt, ott mi mindannyian lelkesedtünk mindazért, amit mondott. Lángra tudta lobbantam az embereket. A gyűlés után a Tó utcán (Wa- chott Sándor utca) át a régi Csathó-kertbe vonultunk és ott igazi szabad majális volt. Műsorok, zene, szavalatok, tánc, lacikonyha. A szakszervezetek saját maguk szervezték meg a 3000 fős tömeg szórakozását, mulatságát. A diákoknak a Csathó-kertben oszolj volt. De azért bámészkodni sokan maradtunk. Egy munkás, emlékszem a tavaszról szavalt. Ez megmaradt 60 év távlatából is. Tiszta, szép, érces férfihang, szép gondolatok. — Méltó párja volt, úgy éreztem Beregi Oszkár szavalatának. — A címet és a szerzőt már elfelejtettem. Talán ez is fontos. Az egész nap hatása lenyűgöző volt. Az ipari tanulók, a fiatal segédek kerékpárjaik kerekébe piros és nemzeti színű papírcsíkokat fűztek, pompás látvány volt. A tömegben a vörösőrség tagjai, a leszerelt katonák együtt a néppel. Az emberek ünneplőben, boldogan, derűsen, bizakodóan. A Csathó-kertben ünnepelt, szórakozott a város dolgozó népe egész délután. Késő este vetett csak véget az örömünnepnek. 1919 őszén az iskolából kicsaptak az istenkáromló vers előadásáért, de társaim kérelmemet mind aláírták, s így magántanulóként leérettségizhettem. 1919. augusztus első napjaiban ennél nagyobb veszély is rámszakadt. Szerencsére nem találtak otthon — Adács mellett, Kenyérváron vakációztam a rokonoknál —, így hát nem kerestek tovább a bevonuló románoknak kedveskedni, szolgálni akaró buzgólkodók. Neszét vettem, hogy én is szóba jöttem, hát még maradtam egy kis ideig a rokonoknál. Ki gondolná ugye, hogy ezt a verset is üldözték...” fejezte be nyomatékkai a visszaemlékezést a 77 éves őszhajú szemtanú. ★ Sok szabad május követte 1945. május elsejével folytatva a sort, ezt az első szabad májust. A feladatunk nekünk sem könnyebb, mint elődeinknek, apáinknak 1919-ben volt. 1956-ban pár napra mint rémes vízió felütötte fejét a fehérterror kísértete újból. A nemzetközi proletárszolidaritás segítségünkre sietett. A Szovjetunió segítségével most már győzelemmel vívtuk meg harcunkat egy új ellenforradalommal és azóta töretlenül kiteljesíteni törekszünk az 1919-es örökséget. Sereg József Fazola Henrik és Lénárd BARKÖCZY FERENC PÜSPÖK EGERBEN Az uralkodói kegy s a pápa jóváhagyása 1745-ben gróf Barkóczy Ferencet emelte az egri püspöki székbe, mellyel Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék főispáni méltósága kapcsolódott. A bécsi császári udvarban és Rómában való hosszú esztendőkön át tartózkodás nem csekély mértékben hagyta rajta nyomát a püspökön. Pompakedvelés, fényűzés, a művészet szeretete és az élet örömeinek élvezete jellemzi a szerény kiépítettségű megyeszékhelyre, Egerbe érkező Barkóczyt. Dr. Soós Imre, Eger XVIII. századi múltjának legjobb ismerője szerint az új egyházfő „püspöki székhelyével, a poros faluvá süllyedt Egerrel nem tud mit kezdeni”, s ezért pazar pompával építteti fel a felső- tárkányi Fuorcontrastinak nevezett kastélyát, s egy másik kastélyt Harsányban. Mint a vármegye főispánja rábírja a megyei közgyűlés urait, hogy püspöki telkén méltó székházat építtessenek. A szerény egyemeletes püspöki rezidenciájára egy további szintet emeltet. Ez a négy számottevő s nem utolsósorban reprezentatív munka csakis jónevű művészék közreműködése révén ölthetett testét. Barkóczy Ferenc úgy iparkodott kiemelni székvárosát s a személyével kapcsolatos kastélyokat a magyar vidék szürkeségéből, hogy főúri ízlése, kül- országi élményei, pompaszeretete és nagyúri eleganciája érvényre jussanak. 34
