Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 1. szám
1 •• Iniciálé Külön címet is adhatnánk akár e soroknak: Levél az olvasóhoz. A Hevesi Szemle immár hatodik évfolyamát jegyzi, ennek az évfolyamnak első számát nyújtja át olvasóinak. Azoknak is, akik immár több mint fél évtizede figyelik próbálkozásunkat, visszatükrözni egyrészt a megye szellemi életét, felmutatni értékeit, bekapcsolni azokat az ország szellemi véráramlatába; másrészt a magunk szerény módján és eszközeivel szervezni is a szellemi életet a szocialista közösség és az egyén hasznára — egyaránt. Ügy véljük, nagyképűség lenne bármiféle kijelentés arra nézve, miszerint e vállalt feladatunkat jól oldottuk meg, hogy törekvéseink maradéktalanul megvalósultak volna, hogy lehetőségeinkkel megfelelően gazdálkodtunk. De álszerénység lenne az, és az önbizalom hiánya, céljaink reménytelen voltának értelmetlen elismerése, ha nem írnánk le: a Hevesi Szemle ma már a megye és az ország szellemi térképén megtalálható. Ha nem is nagy piros kör, de már egy markáns piros pontocska formájában. Utak vezetnek hozzánk ezen a térképen, s utak indulnak el tőlünk: összekötünk és magunkhoz vonzunk. Lehet ez sok is, kevés is, de semmi: az nem lehet. De azoknak is új, számukra valóban új számot nyújtunk át a mostani hatodik évfolyam első megjelenésével, akik most lesznek olvasóink. Tudjuk jól, hogy a Szemle nem „olvasmány”, hogy írásai — szándékaink szerint — differenciáltan érintik az olvasót, hogy nem minden cikk, tanulmány váltja ki minden olvasó érdeklődését. Hiszen folyóiratunk egyik célja éppen az, hogy megpróbáljon minél szélesebben és minél mélyebben menteni a megye szellemi életének kincsestárából, lett légyenek e kincsek a művészetek kamrájából, vagy az egzakt tudományok raktárából valók is. Ám mindazok számára, akik éppen arra kíváncsiak, hogyan és miként alakult Heves megye közművelődési arculata, hogyan fejlődik művészeti, tudományos, ideológiai élete, hogyan változik a szemlélet a jelen és jövő feladatait illetően e táj keretein belül: úgy véljük, használható vezetőt kapnak a Hevesi Szemlével. Fél évtized után azonban joggal merülhet fel a kérdés, hogy alapvető célkitűzéseink megváltoztatása nélkül, folyóiratunk profiljának megőrzésével ugyan, de hogyan és miként tovább. Tartalmilag is, formailag. Minden szempontból. Krónika rovatunkban — melyben egyébként valamiféle negyedévi közművelődés-történeti áttekintést kívánunk nyújtani — beszámolunk egy ol- vasóankétról, ahol a Szemle szerkesztő bizottsága találkozott azokkal, akik rendszeresen olvassák folyóiratunkat, s akik közül nem egyet már szerzőként is tisztelhetünk. Az ott elhangzottak is, de egyéb beszélgetések, olvasói levelek is arra ösztönöznek bennünket, hogy sűrítsék ezeket a találkozásokat a folyóirat és olvasói között, hogy közösen vitassuk meg a szerkesztés további tennivalóit, az igényeket, elképzeléseket, amelyeknek ésszerű felhasználásával egyformán jól járna a szerkesztőség is, az olvasó is. Mindemellett örömmel fogadnánk azokat az olvasói leveleket is, amelyek rövidebb, vagy akár hosszabb formában elmondanák véleményüket a Hevesi Szemle tartalmáról, színvonaláról, szerkesztési elveiről, külalakjáról, a terjesztés gondjairól. Egyszóval mindarról, ami által létezik, él és fejlődhet egy folyóirat. Legyen az heti, havi, vagy éppen negyedéves, mint a Hevesi Szemle. • Ezek azok a tények, amiért akár külön címet is adhattunk volna az iménti soroknak, ezt: Levél az olvasóhoz. Csakhogy semmi sem múlik a címeken, sokkal több a lényegen. Ma már országszerte ott található az újságárusoknál Heves megye közművelődési folyóirata. Heves megye e folyóiratával is ott él az ország majd minden pontján, ad bizonyosságot szellemi életének állandó gyarapodásáról. Naivság lenne részünkről azt hinni, hogy a Szemle puszta ottléte egy újságárus standján, az a néhány példány, amely elkél Győrben, Budapesten, vagy éppen Szegeden, az a néhány tíz, vagy néhány száz olvasó, aki rendszeresen figyelemmel kíséri folyóiratunkat Pécsen, Miskolcon, vagy a szomszédos Salgótarjánban, az a Hevesi Szemléből alakítaná ki véleményét Heves megye mai életéről. De miért lenne botorság azt hinnünk és állítanunk is, hogy e folyóirat ismerete nélkül szegényesebb, színtelenebb lenne, ha csak náhény árnyalattal is, az a kép, amely erről a Mátra, a Bükk és a Tisza közé ölelt országrészről kialakítanák maguknak az emberek? Semmiképpen sem az. De, hogyan lehetne egy árnyalattal több színfolt, mélyebb tónus? Hogyan lehetne úgy megőrizni szerénységét, jól értelmezett provinciálisságát — ne féljünk ettől a szótól, lehet ez a fogalom nem „tartományi” értékű is —, hogy közben az eddigieknél is jobban, szervezettebben és kölcsönösen gyümölcsözőbben kapcsolódjunk be az egész ország szellemi változásainak nyomon követésébe és e szellemi arculat formálásába is. Ügy lenni rész, hogy az egészhez tartozni, s úgy tartozni az egészhez, hogy önálló részként szolgálni az okos, jogos partikuláris érdekeket. Ebben is segíthet az olvasó. Ötlettel, jó szóval, de még a kemény kritikával is. Nem, nem levelet írtunk az olvasóhoz, hanem megpróbáltuk arra ösztönözni, hogy gondolkodjon, töprengjen velünk együtt e kérdések során. S, ha a töprengés során valami eszébe jut — kérjük! — ne legyen rest tollat ragadni. Címünk a régi.
