Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 4. szám - KÖNYVESPOLC

KÖNYVESPOLC HUMIV VUKaU SZABAD GYÖRGY Kossuth politikai pályája A feudalizmus felszámolásáért csatasorba álló nemesi reformpolitikusok közül Kossuthot két tényező emeli ki. A válságba jutott rendi feudalizmus felszámolására és átalakí­tására kiformált egykorú nézetek között talán neki volt olyan társadalompolitikai koncepciója, mely magában fog­lalta a rendi viszonyok teljes felszámolásának és a polgári jogegyenlőség megvalósításának minden mozzanatát. Sőt, ezen túlmenően a megvalósítandó reformok kivívására ő kívánta, az érdekegyesítés segítségével a legszélesebb társadalmi bá­zist is összehozni. Az a szerep pedig, amit 'Magyarország pol- gáriasításáért és nemzeti függetlenségének kivívásáért — megannyi sikereken és buktatókon keresztül — eljátszott, őt a XIX. század egyik legjelentékenyebb alakjává teszi. S mindezek ellenére a szélesebb közvélemény mindmáig nélkü­löz egy egész életpályát biográfikusan megírt életrajzot. A marxista történetírásnak ezt a nagy adósságát jelentősen enyhíti Szabad György új kötete, amely egyben Kossuth Lajos születésének 175. évfordulójára is íródott. A cím alá odaírt rövid megjegyzés már jelzi a szerző­nek azt a törekvését, hogy Kossuth politikai pályáját minde­nekelőtt „ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében” kívánja megrajzolni. S ezzel nemcsak tárgyát teszi konkré­tabbá, hanem „elárulja” azt a módszert is, ahogyan kitűzött célját el kívánja érni. Politikai cselekvéseket orientáló tudati folyamatokat sokféleképpen lehet vizsgálni. Tájékozódási támpontot ad­hatnak a kutatónak a személyiség fejlődéséhez és politikai nézeteinek kiformálódásához, bizonyos tapasztalati felismeré­sek, származási körülmények, társas kapcsolatok, neveltetési ráhatások, divatos eszmei-világnézeti impulzusok. Szabad György számot vet mindezekkel a forrásokkal, nem feled­kezve meg arról, hogy azok között bizonyos sorrendiséget és fontosságbeli rangsort állítson fel. Mik voltak ezek a ráhatá­sok? Szabad György kutatásai után világosan láthatjuk, hogy a felvilágosodás természetjog-koncepciója, az angol és a német klasszikus filozófia, s a mindebből merítő liberaliz­mus voltak azok az alappontok, melyek hosszú közéleti-po­litikai tevékenységének mindvégig alapjai maradtak. De ab­ban is föltétlenül igazat kell adnunk a szerzőnek, hogy ezek mellé az 1830-as francia forradalmat a lengyel nemesi fel­kelés, s legfőképpen az 1831-es koleralázadás élményét is úgy kezelhetjük, mint a gyakorlati lépések szükségességét erő­sítő ráhatást. Akkor, amikor Kossuth a harmincas évek végétől elin­dul az országos politikai hírnév felé. nolitikai eszmerend­szerének már gyakorlati küzdőteret adott a megyei közélet. Kossuth ekkor már messzemenő következtetéseket vonhatott le a magyar közállapotokra. Világosan kellett látnia, a ki­bontakozó nemesi reformmozgalom megyei keretei között nem tud megizmosodni, illetve a nemesi reform sikerrevite- lének egyik legfőbb feltétele, ha maga mögött tudhatja a pa­rasztság milliós táborát. E;z a helyes felismerés tette őt, mint ahogv Szabad György írja. ,.a feudalizmus kérlelhetetlen ellenfelévé és az érdekegyesítő politikai koncepció következetes hirdetőiévé”. Kossuthnak, elhagyva a megyei, politikai közélet számára oly sok buktatót jelentő terepét, először még egyértelműb­ben kellett kiformálnia reformprogramját ahhoz, hogy kilép­hessen az országos politika porondiára. Szabad György a har­mincas-negyvenes évek körül keletkezett Kossuth-tanulmá- nvökből meggyőzően mutatja ki, hogv ol. Kossuth nép felé fordulása ekkor már szoros összefüggésben jelentkezik pol­gár,iasító elképzeléseivel. S a negyvenes évek elején megin­duló nagyhatású publicisztikai tevékenysége homlokterébe pedig már az angol példát állítja, mint követendő mintát. Vezércikkei a nem nemes birtokjogról, az ősiség eltörléséről, az iparfejlesztés szükségességéről szólnak, s ugyanakkor a reformok szükségessége mellett megfogalmazódik az átalaku­lás gyakorlati megindítása is. Ugyanakkor a szerző arra is rámutat, hogy milyen nagy felelősséggel jár a közvélemény informálása is, hiszen a reformtáboron belül nem levő egy­séges reformprogram, a megvalósítandó reformok mikénti tá­lalásával nagyobb kárt lehetett tenni az ügynek, mint hasz­nálni. Kossuth azonban taktikusan és megfontoltan érvelt, sőt az örökváltságot illetően is politikusán betartotta a foko­zatosság elvét. Belátta azt, hogy egy nehezen összehozott re­formtábort sokkal könnyebb szétzilálni, mint újabb szimpa­tizánsokkal kibővíteni. A „fokonkénti haladás iránya” tőle sem lehetett idegen, a forradalom küszöbére pedig már_ki alakította reformkoncepcióját, melynek tartós eleme jobbágyfelszabadítás, a népképviselet, a törvény előtti egyen­lőség és a közteherviselet ugyanúgy, mint az ezekre alapo­zott alkotmányos monarchia képe. Így méltán állapíthatja meg Szabad György, hogy Kossuth „helytállásán múlt, hogy az európai változások készen találták a nemzetet a jövendő kapuján való átlépésre”. A forradalom miniszterének tevékenysége és a szabad­ságharc egyik legfőbb organizátora szerepének átfogó érté­kelése helyett Szabad György itt is a politikai pálya mélta­tására teszi a hangsúlyt. A forradalmi márciusi napokban Kossuth helyesen ismerte fel, hogy a főrendi tábla rendi el­lenállásának megtörésére és Habsburg uralkodóházzal szem­beszegülésre halaszthatatlanul elérkezett az idő, s hogy a li­berális nemesi reformellenzéknek meg kell kezdeni a pol­gári átalakulás és Magyarország alkotmányos önkormány­zatának a gyakorlati megvalósítását. Kossuthnak azonban, mint Szabad György mondja, lavíroznia kellett, pontosab­ban kompromisszumokat kellett kötnie a reformtábortól jobb­ra álló szervezettebb és a balra álló, kevésbé szervezett társadalmi erők politikai képviselőivel. Ekkor is, a forradalom minisztereiként az elérhető eredmények azon minimumát tervezte, melyek alapjai le­hettek a továbblépésnek. 48 őszétől viszont habozás nélkül áll a forradalmi háború folytatóinak sorába, tudván tudva azt, hogy az önvédelmi harc vállalása nem csupán a nemzeti ön- kormányzaton esett csorbát hivatott kiküszöbölni, hanem az elért forradalmi viszonyok megszilárdulásának is egyik esz­köze lehet. Az 1849-től kezdődő hosszú emigrációs időszakot Kos­suth az önkényuralom elleni harcok, valamint Magyarország és a Duna-vöigye népeinek demokratikus összefogása meg­valósításának szenteli. A magyar ügy külföldi propagálóinak elismert szervezője lesz, s mindent megtesz ezért, hogy ezt a bonyolult ügyet a nemzetközi diplomácia reális erővonalai között kezeljék. Ugyanakkor azt is világosan látja, a forra­dalom elkövetett hibáinak mielőbbi megoldása — legalábbis a politikai teória szintjén — nemcsak késői jóvátétel, hanem minden továbblépés alapja is egyben. Ebből a megfontolás­ból született konföderációs terve, mely nem koncepcionális bizonytalanságukon bukott meg elsőízben, hanem a törté­nelmi és a konkrét politikai körülmények okozták zátonyra futását. Mit mondhat el a recenzens összegzésül? A kutató szá­mára egy igen jelentékeny államférfi és társadalmi reformer politikai-eszmei világképének és gyakorlati tetteinek minő­sítése és körüljárása, mindig nehéz teremet jelent, Jelen eset­ben az ezen való átgázolásra az egyik legalkalmasabb szak­ember éppen Szabad György. Tárgyát nemasak tiszteletre méltó szakmai érzékenységgel, hanem mérsékletesen — de elfogadhatóan — kimutatható érzelmi rezonanciával is gon­dozta. Tartózkodott a heroizálástól, éüpen úgy, mint anna ellenpárjától. Plasztikusan árnyalt képet festett a nemzei múltnak, egy olyan politikusáról, akit legalább annyira ért igaztalan bírálat, mint meg nem érdemelt tömjénfüst. S hogy mai nemzeti közgondolkodásunkban méltó hely illesse mes Kossuth Lajost, ahhoz Szabad György mostani könyvének tevékenyen kell hozzájárulnia. (Kossuth 77 xürö«1 Helikon) monkos 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom