Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: A Nagy Október zászlóvivői. A Nemecz testvérek Gyöngyösön
leszállították, a letartóztatott, vagy menekülésben levő kommunisták lakásait kirabolták, ezek családjai nem kaphattak munkát és nem részesültek közellátásban sem. A kommün alatt sok proletárcsalád mellőzte a papi segédletet születéseknél, házasságoknál és temetéseknél. Így a legelső pap nélküli „keresztelőt”, vagyis névadó ünnepséget Czakó Sándor elvtárs házánál tartottuk. Újszülött kislányának Nemecz József volt a névadója. A kommün bukása után aztán az inkvizíció kötelezővé tette minden vonalon a „papi áldás” utólagos • felvételét, a papnak járó díj lefizetésével együtt. A régi városháza rendőrségi fogházának nevezett patkányfészekben zsúfolva voltunk. Ahogy valamelyik terrorista leitta magát — hogy mámora teljes legyen —, felvitette a rendőrségi szobába azt a kommunistát, akire ő legjobban haragudott, ott véresre verte, megkínozta, s az elájult, ártatlan áldozatot ismét bedobták a cellába, a többiek közé. Lehetetlen beilleszteni e rövid írás keretébe azt a sokféle kínzást és megalázást, amelyben a sok ártatlan embert részesítették a mi szeretett, kedves városunkban, Gyöngyösön. Lletünk minden percben veszélyben forgott. . . Elannyira, hogy szinte megkönnyebbültünk, amikor egy napon összeláncolva átszállítottak bennünket Egerbe, a törvényszéki fogházba. AZ EGRI BÖRTÖNBEN Testileg összetörve, de lelkiekben töretlenül érkeztünk Egerbe. De mégis fájdalmasan érintett az, hogy a szabadság hős városába mi, a szabadság harcosai láncra verve, kakastollas csendőrök szuronyai között kellett bevonuljunk . . . A törvényszéki fogház kétemeletes épülete zsúfolásig volt tele kommunistákkal. Helyzetünk itt se javult. Először is állandó rettegésben éltünk, mert a tiszti különítmények azzal fenyegettek, hogy egy éjjel ki visznek bennünket a Bükkbe, s ott megismétlik velünk az orgoványi borzalmakat, ahol a kecskeméti börtönből kihurcolt kommunistákat legkegyetlenebb kínzások között, tömegesen gyilkolták le ... Az egyszemélyes zárkákba tízet, a hatszemélyesbe több mint harmincat zsúfoltak be, ahol kopasz cementen, vagy padlón aludtunk, s a piszokban, bűzben állandó harcot vívtunk a tet- vekkel és más férgekkel. Élelmezésünk minden kritikán alul volt. Fő táplálékunkat a rothadt krumpli és a dohos köleskása alkotta. Szerencsénkre beengedték a kívülről küldött élelmet és ez mentett meg bennünket az éhenhalástól. A kívülről küldött élelemmel pártutasításokat, leveleket és újságokat csempésztek be külső elvtársaink. Ezen az úton kaptuk az értesítést, hogy Józsit a burzsoázia meg akarja gyilkoltatni, ezért utasították, hogy színleljen elmezavarodottat, mert csak így tud megmenekülni. „Aki időt nyer, életet nyer”. Józsi azonban először elutasította ezt. A börtön pincéjében favágás vagy krumplihámozás alkalmával találkoztunk más cellák lakóival is, akikkel közösen rávettük Józsit, hogy vállalja ezt a nehéz szerepet pártérdekből. Egy napon aztán megkezdte az elmezavarodottság színlelését. Nagyon nehéz szerep volt ez, sokat kellett szenvednie, s a végén mégse használt. 1920 tavaszán a gyöngyösi kommunista foglyokat Egerből Gyöngyösre szállították, ahová kiszállt az egri királyi törvényszék hírhedt ötös tanácsa is, hogy ott ítélkezzék felettük. Tárgyalóteremnek éppen a gimnázium tornatermét foglalták le, ahol az ifjúságnak annyi szép és hasznos előadást tartott Nemecz József, dr. Waldner Fülöp, Jónás Frigyes és mások. Minket, foglyokat, a járásbírósági fogházban helyeztek el, onnét hordtak át bennünket a tornaterembe, az ellenforradalmi törvényszék elé. Közel két hónapig tartottak a tárgyalások. A gyöngyösi proletárok ezalatt újból kimutatták irántunk való ragaszkodásukat, mert minden tilalom és rábeszélés ellenére mindennap ízletes ebédeket küldtek. A tornateremben ítélték el többek között Endrész József, Maticsek János, Tímár Béla, Gergely Danó, Dé- mény Kálmán, Hegedűs József, Kőszegi Oszkár, dr. Waldner Fülöp, Medveczki Lajos, Toldi Jánosné Csiba Julianna, Hers Izsák, Nádas Márton, Fenyvesi Gábor, Kis István, Vadász József, Junghanc Ferenc, Schwartz Ármin, Király Ernő, Kovács János, Novacsek Jenőné, Rácz József és Hablicsek Ferenc elvtársakat, és még sok más elvtársat és harcos forradalmárt. Itt ítéltek el enge- met is, és itt ítélték halálra Nemecz Józsefet. Józsi tárgyalása egy hétig tartott. Vele együtt tízen ültünk egyszerre a vádlottak padján az ellenforradalmi királyi törvényszék előtt. NEMECZ JÓZSEF PERE A tárgyalás zsúfolt teremben, legnagyobb terror mellett, néma csendben folyt. Józsi a tárgyalások alatt egyetlen szót se szólt, hanem tovább játszotta az elmezavarodottat. A terem tele volt csendőrökkel. Az elnök és ügyész nem engedtek bizonyítékot a vádlott javára. Fia valamelyik tanú az igazat merte vallani, ami nekünk kedvező volt, azt tárgyalás után megverték, letartóztatták és kidobták állásából. így járt többek között egy Hubai nevű tanár, aki azt merte vallani, hogy Nemecz József beszédei, melyeket éppen ebben a tornateremben tartott, nagyon jó hatással voltak az ifjúságra. A hivatalból kirendelt védőügyvédet sem engedték beszélni, csak mi, vádlottak vágtuk oda igazságainkat a gazdagok hazug hazafiságáról és a dolgozók kizsákmányolásáról. Józsi a börtönben többször hangsúlyozta, hogy ő inkább meghal, de az ellenforradalmár hazaárulóktól kegyelmet nem fogad el. Az elnök néma csendben olvasta fel Józsi halálos ítéletét... Majd az asztalhoz szólította. Józsi, régi, ruganyos lépteivel tett előre pár lépést. — Megértette-e — kérdezte tőle az elnök —, hogy a királyi törvényszék magát halálra ítélte? Józsi most kihúzta magát, s fennhangon, határozottan válaszolt: — Megértettem! — Figyelmeztetem —, folytatta az elnök —, hogy kérhet kegyelmet, mely esetben a királyi törvényszék kegyelmi tanáccsá alakul át. Nyilatkozzék tehát, kér-e kegyelmet? Józsi emelt hangon ennyit válaszolt : — Az uraktól nem kell kegyelem! Majd megfordult és emelt fővel ment vissza helyére. Leírhatatlan hatást váltottak ki Józsi szavai a teremben. A törvényszék tagjai az asztalt csapdosták, a közönség felzúgott, felugráltak helyeikről, kiabáltak össze-vissza. Ilyen megjegyzések hangzottak el: Ez aztán bátor ember! Ez az igazi Nemecz József! Egy női hang „élj ént” kiáltott. Az úton, ahol a fogházba kísértek vissza bennünket, az emberek sorfalat állottak, akik itt-ott virágot dobtak feléje. Józsi összeláncolt kezei dacára kihúzott termettel, emelt fővel, az izgalmaktól kipirult arccal lépkedett közöttünk, s a virágokat mosolyogva, fejbólintással köszönte meg. Mi, többi elítélt is büszkén lépkedtünk, cipelve a ránk szabott éveket. Mint egy diadalmenet maradt meg 44
