Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 1. szám - JELENÜNK - Sereg József: Gyár a város peremén
rűsítése, s eredményeképpen megnövekedett a kitérők élettartama, biztonságosabb lett a szerkezet és gazdaságosabb az üzemeltetés. A gyártmányváltozások műszaki és történeti sorsa a következő: 1954-től alkalmazták a geo-rendszerű sínleerősítést, 1956-tól rugalmas csúcssínes váltókat gyártanak, 1957-től alacsony vezetősíneket 1958-tól mangánötvözésű csúcsok és csúcsbetétek kerültek megmunkálásra és beépítésre. 1958-tól ugyancsak megkezdték a hosszlemez nélküli váltók gyártását és 1959 óta a váltókban a keresztezésben és a vezetősínek alatt az alaplemez nélküli sínszékeket alkalmazzák. 1960 után a vasút vágányfelújítási programja egy időre lelassult. Ebben az időszakban tért át az üzem valamennyi vasútfelépítményi szerkezet gyártására. Az új termékek közül az egyedi vágányátszelések gyártása lett a legjelentősebb. A nagy sugarú kitérők gyártása 1959- ben kezdődött, ez a gyártmány a korszerű vasúti közlekedés egyik legfontosabb feltétele lett. 1964-ben készült el a 48—2200 rendszerű kitérő prototípusa, az a kitérőváltozat, amelyen gyakorlatilag sebességkorlátozás nélkül futhatnak át a szerelvények a kitérőirányban is. A népgazdasági szállítási igények, valamint a tranzit- forgalom az átbocsátóképesség növelését, a nagyobb terhelés hordását, a magasabb sebesség biztonságosabbá tétételét kívánta. 1969-ben módosították először a sínszelvényeket. Az új sínszelvény profilképzése kedvezőbb me. chanikai tulajdonságokkal rendelkezett. A megváltozott szelvény a sínszelvényhez csatlakozó szerelvények, a gyártástechnológiai és a gyártóeszközök változtatását is igényelte. Ez azonban még csak fémjelezte azt a változást, fejlődést, amit az 54,43 kp/fm súlyú sín rendszeresítése igényelt. Ez a sínszelvény alkalmazása lehetővé teszi a 160 km/h sebességű és 23 tonna tengelynyomású vonatok átbocsátását. A kitérők gyártása ebből a sínből még 1969-ben megkezdődött az új 54—XI típusú kitérők tervei szerint. Az új sínszelvényű kitérők gyártási ideje többszörös, az alkatrészek természetesen bonyolultabbak. Az új típusú kitérő konstrukciója és következésképpen gyártási technológiája is állandóan változik, fejlődik, minőségileg tökéletesedik, még ma sem befejezett. A gyár 1955-ben vette át az Ózdi Kohászati Üzemektől a georendszerű alátét- és geó-szorítók gyártását. A vágányépítések, az új sínrendszerek bevezetése, a vasbetonaljak szélesebb körű alkalmazása, a hézag nélküli pályák építése e gyártmánytípusban is állandó változtatást, új műszaki megoldást igényelt. Érdekes és érdemes tudni, hogy a budapesti metró sínéinek lerögzítéséhez az ágyazat nélküli kalodás sínleerősítő szerkezetek Gyöngyösön készültek, ebben a gyárban okoztak műszaki fejlesztési problémát. A korszerű, hézag nélküli pályák építése az 50-es évek végén felgyorsult, ennek feltétele az üzemben 1958-ban felépült sínhegesztő telep volt. Igényként jelent, kezett és jelentkezik, hogy a sínfejek kopását csökkenteni kell. Különösen az íves pályaszakaszokon jelent nagy problémát az idő előtti lekopás. Több éves kutató és fejlesztő program eredménye az az új eljárás, amely a sínfejeket indukciós hőkezelés folyán kopásállóbbakká teszi: az üzemszerű hőkezelés 1967 óta folyik. Napjainkban a kitérőgyártásban az újabb fejlődés körvonalai bontakoznak. Növekedni fog a magasabb sínsúlyú kitérők gyártásának mennyisége, köztük egy új típusú, az UIC—60 rendszerű kitérők gyártására kerül majd sor, s ez határozza majd meg az üzem műszaki fejlesztési irányát. A gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzem minden gyártmánya anyagigényes. A gyártási folyamatba bekerülő alapanyagok, előgyártmányok széles körű kooperációt igényelnek más jelentős üzemekkel, köztük elsősorban az egykori anyavállalattal, a diósgyőri Lenin Kohászati Művekkel, de ezen túl az Ózdi Kohászati Üzemekkel és nem utolsó sorban a Magyar Vagon- és Gépgyárral, a Ganz-MÁVAG-gal is. Az üzem együtt fejlődött szocialista gazdaságunkkal, közelebbről iparunk életét biztosító érrendszerünkkel, a magyar vasúti közlekedéssel. A nagyszerű üzemi kollek. tíva a 25 év alatt 15 alkalommal kapott magas szintű elismerést felettes politikai és gazdasági szerveink értékelése alapján két alkalommal ebből megszerezte a Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány és a SZOT elnöksége vörös vándorzászlaját. Ezekben az eredményekben az üzem teljes kollektívájának munkája nyert elismerést, de külön kiemelten is méltatást igényel, hogy a szocialista munkaverseny szervezői, az üzem szocialista brigádjai a siker alapozói, szervezői munkájukkal is, példájukkal: az üzemben a szocialista brigádverseny 17 éves múltra tekint vissza. KÉPZETTSÉG ÉS MUNKÁSMÜVELÖDÉS A kitérőgyáriaknak a 25 év alatt sikerült olyan sajátos üzemi kulturális életet teremteni, amely folyamatos, állandóan fejlődő, s alkalmanként pedig a megye, sőt, az országhatáron túl is megbecsülést szerzett üzemnek, városnak, munkásosztálynak, sőt egész népünk kultúrkin- csének. Mi a siker magyarázata? Szerencsés személyi feltételek, áldozatos kultúrmunkások — igen, de ezen túl talán leginkább az a tevékeny üzemi közösség, amely az évtizedek alatt együtt élt, dolgozott, tanult és szórakozott. Az üzemi munkásközösség szelleme az egészséges, derűs légkör, amely üzemen belül aktivitásra ösztönöz, és a kívülállót, az érdeklődőt megelégedéssel és csodálattal, mindenképpen jó érzéssel tölti el. Az üzem kollektívája számra soha nem volt nagy. Az alakulás idejében a 600 fő körül mozgott, a legnagyobb létszám idején, 1967- ben, nagyjából 1000 fő volt, és jelenleg a 900 fő körül mozog. E létszámon belül azonban van egy nagyon erős, összeszokott, együtt gondolkodó törzsgárda mag, amely sok éven át együtt, egymásért, egymással dolgozott és dolgozik ma is. A szakmai képzettség szintjének változása munkás- osztályunk politikai és szakmai felkészültségének gyors ütemű növekedését példázza és lényegi oldalról magyarázza a kitérőgyáriak munkasikereinek mozgatóit. 1951- ben az üzem felső- és középvezetőinek zöme nyolc általános, vagy ennél alacsonyabb szintű iskolai végzettséggel rendelkezett. A munkásállomány szakképzettségi aránya is igen alacsony volt. Az alábbi táblázatok mutatják a munkások belső arányainak változási irányait, a szak- munkási és állami iskolázottsági szintek változását. Jelzik azt a problémát is, hogy a sok erőfeszítés ellenére sem szűnt meg, sőt jelentős mértékű, a dolgozó létszám közel egynegyedére tehető a befejezett általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők száma, valamint meglehetősen nagy, bár csökkenő tendenciájú, a betanított és segédmunkások száma. Kiemelt adatok az állománycsoportok szerinti létszám alakulásáról 1952 1960 1976 évben évben évben Munkás 448 665 709 Alkalmazott 158 155 173 összesen: 606 820 882 32
