Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Ebergényi Tibor: A Bibi és a Rembrandt
TUDOMÁNYOS MŰHELY A Bibi és a Rembrandt Változatok két posztumusz regényre Ez a tanulmány két posztumusz regény divergenciáit és összefüggéseit vizsgálja. Nem célja, hogy a századforduló e két jelentős írójának — Bródynak és Gárdonyinak — irodalomtörténeti helyét meghatározza, az sem, hogy a két regényt a magyar széppróza fejlődéstörténetébe illessze, és ha benne történeti vonatkozások szerepelnek, azok a két író korábbi alkotásaival, a korszak művészi irányzatával, a szecesszióval függnek össze. Következtetései inkább alkotáslélektaniak, mintsem irodalomtörténetiek. S ha ilyen adatok mégis szerepelnek benne, annak az a magyarázata, hogy a regény a lírához hasonlóan, soha nem választható el korától, mert minden műalkotás felelet a kor által felvetett problémákra, hitvallás és állásfoglalás is, amelyben felizzanak szubjektív élmények, gyermek- és ifjúkori emlékek, nosztalgiák, meg nem valósult tervek. Különösen érvényes ez' az öregkori művekre. Gárdonyi a hun trilógiához hasonlóan a nemzetté válás nagy prózai körképét akarta megírni, az Árpád- kori népregényt. Bródy Rembrandt utolsó éveit, mert sorsában saját élete megaláztatásait, kifosztottságát vélte felismerni. IDILL ÉS VALÓSÁG Gárdonyi élete és személye körül nincs titok. Van benne valami Jókaiból és a múltból, de a XX. századból is, bár soha nem vált századunk emberévé. Ameny- nyire idegen maradt Fesztyék körében, épp annyira idegen maradt Egerben. Felismerte kora társadalmi igazságtalanságait, de a társadalmi erők harca nem drámákban, csak lírai panaszokban, vagy halk meditációkban jelentkezett nála. Idillről álmodott egy olyan korban, amikor a szocialista forradalom győzelme után erről már nem lehetett szó. Eszményképe apja, Ziegler Sándor, Kossuth fegyvergyárosa, Franklin Benjámin, Jókai, Fesz- ty. Élhetett volna Pesten is, de Egert választotta, az egri csendet kereste, amelynek akkor is volt poézise. Amikor leköltözött Egerbe, a kétablakos parasztházba nem barátokat és írótársakat keresett: a szabadságharcért lelkesedő, a millenium ellen lázadó író zárta magára háza kapuját. Ezt a múltat írta meg és még valamit, a néptanító küzdelmeit. Az üvegcserepes dolgozószoba, pesti és egri barátai köre, hazai és külföldi utazásai, könyvtára könyvei is arra mutatnak, hogy nem vált remetévé, csak magányossá és menekülővé. „Péter úr nemigen jár már ki a faluból, de olyanok a kapcsolatai, hogy mindenről értesül, ami az újságokban csak fehéren hagyott folt.” — írja hőséről, Szőcs Péterről és a néhány mondatban az egri íróra ismer az olvasó. Minden betűért, minden történelmi adatért háromszor annyit harcolt, mint más. „Könyvtára: a történelmi forrásmunkák, magyar és világirodalmi remekművek és egy félművelt autodidakta tétova gyűjtőszenvedélyének emlékei, válogatlanul jó és rossz, jelentéktelen filozófusok, tudományos munkák és sarlatán népszerűsítő szakkönyvek, e nagy író kínos okoskodásainak, tudálékosságának forrásai.” (Bóka László). Magányát megosztotta családjával, gyermekeivel, néhány baráttal, Setéttel, Biedermannal és Tordayval, egy magányos asszonnyal, Tóth Ilonával, aki a legenda szerint hosszú időn át fehér ruhában járt ki az író sírjához. Bródy világfi volt, újságíró, aki rajta tartotta kezét és szemét korán. Nyugtalanság, a vibráló élet, sikerek, bukások, nagy szerelmek és olcsó nők. a csendes kolozsvári emlék, gyermekei gondja, barátok és ellenségek voltak élete kísérői. Nyugtalan, viharos élet ez, telve váratlan fordulattal, fénnyel és árnyékkal. Gárdonyi történelemszemlélete és a történelembe, mint tanítómesterbe vetett hite a Bibiben már csak mint motívum — a Nikodémus apokrif iratok — szerepel. A téma, az időpont a jelen. A nagy szemfényvesztés, a millenium görögtüzei elhamvadtak, kialudtak a szemek tüzei, az uralkodó osztálynak is be kellett látnia, hogy a letűnt ezerév, a háború nem hozott boldogságot a népnek. Bródynál Rembrandt és kora, a XVII. századi Hollandia, Leyden és Amszterdam csak háttér, lehetőség egy ember fénytől övezett és árnyékba taszított életének ábrázolására. Ez a XVII. századi világkép is a jelen, a vesztett háború világa, az ellenforradalom első évei, amelyben Bródy valóban sértettnek és megalázódnak érezte magát. Ez az élet azonosítható volt a mindenéből kitaszított, elszegényedett Rembrandt utolsó éveivel. EGY KIS KRONOLÓGIA Bródy nem művészéletrajzot írt, hanem egy betegség történetét, egy arcképet fényben és árnyban. Együtt akart lenni Rembrandttal: „Nekem a legizgalmasabb társaság minden élők között a mindenét elpocsékolt, mindenből kigazdálkodott és éppen ezért a leggazdagabb művész. Háromszor is ellicitálták, mindenki elhagyta, ő is magát, csődbe jutott nemcsak nyomondt 46
