Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom
»HiinumiiimiiiimmiMimiiMiHiHiiiiHiimmiiiiimiiHiHiiiiimiiiiiiiiiiiiiHiiHiHHiimimiMmiiimiMiiiimimiiiMiiuiiiimiiMimiiimiiniiiiiiiiiiiiiHij GERELYES ENDRE: I Vádolom I I FILMNOVELLA 3 E A Hatvanban született, ott diákoskodó, tragikusan fiatalon elhunyt író kéziratos hagyatékából közöljük a filmnovelát, amely először a Hevesi Szemle oldalain jut el az irodalom barátaihoz. I. rész A nap gátlástalanul ragyog a felhőtlen, azúrkék égen. Távolabb északon vibrálnak a budai hegyek, az Erzsébet-híd nagyszerűen ível át a Dunán. Zöld pázsitszőnyeg, kicsit távolabb Lágymányos ragyogó új házai. Lenn, a Petőfi-híd mellett építik a rakpartot, kőrakások mellett munkások dolgoznak, egyikük vizet iszik, a víz végigcsorog mellén. Pufók kisbabák, érdeklődő nagymamák, futkosó kutyák. Egyik kutya megáll, megtorpan a kő mellvéden, lesekszik lefelé. Lenn, az alacsony vízből előbukkanó zátonyos partrészen ketten serénykednek. Kajakot szerelnek össze, a faváz már kész, most húzzák rá a szürke-piros gumiköpenyt. Fölöttük sirályok. Teljes az idill, mint egy koop- rodukciós filmen. A fiatal, harmincöt év körüli férfi keskeny, barna arcán izzadtság csorog, keze, mintha fojtogatná, úgy markolja, erőszakolja be a favázat a csónak köpenyébe. Hirtelen fölpillant és rákiált a nőre. — Az istenért... Zsuzsa! Rendesen tartsd azt a csónakot! A nő csodálkozva fölegyenesedik, meglepetten, bocsánatkérően és megbocsátóan néz a férfire. Végig- törli a homlokát, mosolyog. — Ne idegeskedj már, öregem! A férfi kicsit szégyenkezik, néhány gyors, erős mozdulattal befejezi a szerelést. Ö is fölegyenesedik. — Ne haragudj — cigarettára gyújt, elmosolyodik és tárgyilagosan megjegyzi. — Egyébként én voltam a marha. Leülnek, pihennek, cigarettázva nézik a vizet. Zsuzsa belehajít egy kavicsot, az kicsit távolabb röppen, egy horgász idegesen felkapja a fejét. Zsuzsa megszeppen. A férfi végigjáratja a szemét a parton, csaknem elandalodik. Azután megpillant egy gyárépületet, végignéz a kéményen, keserű lesz az arca, és bedobja a cigarettát a vízbe. Zsuzsa félszemmel figyeli, tudja, mire gondol a férje. —• Hagyd már, Balázs — kéri. — Három hétig akár semmire se gondolj! Egyáltalán semmire... Evezünk, süttetjük a hasunkat a nappal. . . — a férfi türelmetlen mozdulatot tesz. Zsuzsa aggódva vizsgálgatja és halkan hozzáteszi. — Tudod, rettentően rádfér ez a kis szabadság. — Rám. .. — Igenis rád! Mióta nem voltál velem ilyen hosszú ideig együtt? Nyáron! Hosszú idő. — Maga elé bámul. — Úgy elszalad ez a három hét, mint két nap. Te — kiált fellelkesedve — emlékszel? Ott van Baja előtt az a remek kis sziget. Emlékszel azokra a nagy fákra? Rajta a kárókatonák. . . olyanok, mint a nagynéném. Majd hempergünk a homokban és napozunk. Egy hétig ki sem dugjuk az orrunkat onnan. Tudod, hogy neveztem el? A férfi kérdően rápillant. Zsuzsa lehajtja a fejét, csöndesen kuncog, mert kicsit megilletődött. — A Boldogság Szigetének. . . Az a két nap, amit ott töltöttünk.. . A férfi hirtelen feláll. — Gyerünk. Zsuzsa felvidul, boldogan cipeli a kajak orrát. — Na, pupák! Most is bizseregnek a kis idegeid — térdig a vízben áll —, amikor vár az a sziget? Remek sport lesz! A férfi sandán rápillant a gyárkéményre. — Sport? Gyógyterápia. O O A víz oly csöndes alázattal simul a csónak elé, mint egy tó. Csak Balázs evez. Nagyokat húz az evezőn, a könnyű kajak meg-meglódulva mozdul az evezők nyomán, vászontetején ütemesen peregnek-dobolnak a lapátról lehulló, ragyogó kis vízgömbök. Zsuzsa két lábát feltette a kajak tetejére, karját, arcát olajozza, azután újságpapírt ragaszt az orrára, kényelmesen hátratámaszkodik, és hetyke arccal napozik. Balázs hátrapillant, csöppet elmosolyodik. Mellettük hatalmas hajóként, füstölgő kéményekkel úszik el Csepel. — Kegyelmes asszonyom! — Nyaralok, fiam — Zsuzsa hallatlanul felsőbbséges. — Elhízom majd. És nem érdekel semmi, és az egész utat végiglazsálom. Ellenvélemény? — Nincs. Most balfelé pillantanak, uszályok mellett sodródnak el, átúsznak a nagy távvezeték alatt, lassan fordul a Duna, megnyílik, kitárul, kijutottak a városból. Előttük kis, fával borított sziget, úgy emelkedik ki a folyamból, mint egy hatalmas hal háta. Zsuzsa fitymálva nézegeti. — Hol van ez attól.. . A miénk sokkal szebb. Valahol felberreg egy motor, azután gyönyörű ívben, hogy csak úgy csillog mögötte a felfodrozott víz, kék rendőrjármű siklik elő. Zsuzsa elneveti magát. — Ah, minő ravaszság, lm, ők lesben álltak. Ah! A férfi egykedvűen pillant a közeledő, fékező, melléjük sikló motorcsónakra. Szálas rendőr áll benne, széles arca izzad a sapka alatt. Bal kezével a motoros szélébe fogódzkodik, jobbjával hanyagul tiszteleg. — Jónapot kívánok. Láthatnám a csónakigazolványt? — Hát már csónakot is loptak, hogy így ellenőriznek? Zsuzsa csúfolódva pillant a rendőrre. Balázs előszed egy nylontasa- kot, átnyújtja az igazolványt. A rendőr belepillant, meghökken, azután hirtelen kihúzza magát, tiszteleg, de a megingó motor miatt gyorsan visz- szanyaklik. Ragyog az arca. — Dávid elvtárs? Azonos a . . . — Azonos vagyok. — Hát . . .nagyon örülök, hogy személyesen megismertem. Sokat hallunk magáról. Nagyon sokat. — Igen? — mormog a férfi, minden lelkesedés nélkül. — örülök. — Csak rövid út, vagy hosszabb lesz a túra? — Nyaralunk — mondja Zsuzsa, élvezi a szó ízét, jelentését, tetszik neki a férjét ért lelkes elismerés. — A férjem végre kivette a szabadságát. De ezt is csak úgy, hogy. .. kényszer- szabadság. Kiírta az orvos. Balázs felriad, egy pillanatra majdnem vadul bámul a feleségére, azután hisztérikusan felcsattan. — Igenis, kiírt. Kifogásod van tán? Zsuzsa egy pillanatra hökkent arccal mered maga elé, azután hátrafordul és kutatóan ránéz a férjére. A rendőr megszeppen, kényelmetlen a helyzet, gyorsan búcsúzik. — Hát.. . jó utat kívánok. És estére jól cövekeljenek le, a rádió vihart mondott. De ezek a levelibékák — int lenézően, a motor felberreg és eltűnnek Pest felé. O í* O A kajak felfordítva hever a parton, a fa alatt kis, kétszemélyes sátor zöldéi. Zsuzsa és Balázs egy kőgát mellett kuporognak, az asszony hatalmas buzgalommal hajigálja a horgot a vízbe, ez azonban makacsul ellene szegül, vagy a botra tekeredik, vagy megakad egy-egy bokor levelei között. Zsuzsa mérgelődik, magára, a horogra, a bokorra, összeszorítja a száját, újra és újra próbálkozik. A férfi óvatos távolságból kajánul figyeli a harcot. A horog végre bekerült a vízbe, a parti áramlás lassan visz- szafelé viszi. Zsuzsa hallatlan buzgalommal, meg-megbotolva a kövek között, egy faderéken egyensúlyozva
