Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 2. szám - A HAGYOMÁNYK ÉLETE - Nagy Árpád: Sámuel király

hari fekete magyarok szállásai, a marosvári Ajtony úr és az erdélyi Gyula népei tanyáztak. Ebben a sajátos belpolitikai helyzetben érthetően kulcsszerep jutott a kabarságnak; ez indokolja, hogy az országot egyben a még ellenséges kievi Rusz ellen is védő nemzetségek legrangosabbját, a törzsfő, az Aba nemzetségét a Megyer törzsnek meg kellett nyernie.

Vajay Szabolcs kutatásai szerint István király legifjabb nővérét Sámuelhez 1010 táján adták feleségül; ez a házasság a kabar nemzetségeket véglegesen a Megyer törzs, immár a király családjának politikája mellé állította. (Székesfehérvár Évszázadai, I. 1967.) Mindenesetre, függetlenül attól, hogy a házasság időpontját csak feltevésszerűen lehet meghatározni, a Megyer törzs és a kabarság között nyilván évtizedek óta fennálló szövetség, legalábbis együttműködés megpecsételését jelentette; a Vajay által megjelölt időpontot nemcsak családtörténeti szempontok igazolnák, hanem belpolitikai adatok is: éppen Koppány leveretése és az erdélyi Gyula, majd Ajtony elleni hadjáratok közötti időszakról lehet szó, amikor — amint láttuk — a király elsőrendű érdeke a szembeszegülök közrefogása, belső támogatóktól való elzárása.

Ebben a légkörben, ezzel a házassággal emelkedik a kabarság vezető nemzetségének feje az ország első urai közé; ez a feszültség indokolja, hogy István király országának — nádorként — második emberévé lesz.

A „CSELLEL SZERZETT KIRÁLYSÁG”

Imre herceg szerencsétlen halála (1031) után, újabb fiúutód reménye nélkül, elszánt küzdelem indult meg az utódlás biztosításáért. Bizonyosan csak annyit tudunk, hogy István király nővérének és a velencei Orseolo doge-nak fia, Péter— krónikáink szerint Gizella királyné nyomására, csaknem örökbefogadott fiúként (Altaichi Évkönyvek, 1041.) — lett a kijelölt utód, akinek uralmát biztosítandó, hűségére az országnagyokat István király feleskette.

Péter koronázása nyilván nem sokkal István király halála és temetése (1038. aug. 15., illetve aug. 20.) után megtörtént. Új intézkedéseivel — amelyek mibenlétét voltaképpen ma nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy Aba első lépése ezek eltörlése volt — valamint kizsákmányoló és magyarellenesnek tűnő belpolitikájával hamarosan közfelháborodást váltott ki. Nyilván növelte nehézségeit, hogy 1040-ben, jelentős veszteségeket szenvedve, részt vett a cseh hercegség III. Henrik ellen viselt rövid és dicstelen harcában.

Az Altaichi Évkönyvek, úgyszólván a német birodalom hivatalos évkönyvei, igen szemléletes módon, s Péter iránt nem kifejezetten rokonszenves állásfoglalással, részletesen elbeszélik a Péter elleni „puccs” történetét. Eszerint Péter gonosz, Budo nevű tanácsadójának halálra ítélését követelték az országnagyok (principes) a királytól, aki megrettenve kitért a döntés elől; erre a főurak maguk megölték Budot, gyermekeinek szemét kiszúrták. A lavinaszerűen elindult bosszúállás — úgy tűnik — ekkor még nem elsősorban a királyt fenyegette, hanem környezetét. Mindenesetre Péter, még Budo meggyilkoltatásának éjjelén, pár hívével Bajorországba futott, majd kétségbeesetten vállalva a kockázatot, III. Henrikhez fordult támogatásért. A császár, kétségkívül kifejezve neheztelését Péter előző évi, a csehek oldalán történt beavatkozása miatt, udvarába fogadta. Ezzel a császár, miután a törvényes, de „elűzött” magyar királyt fogadta, jogalapot biztosított arra, hogy Péter uralmának visszaállítása érdekében, megtámadja az országot.

Péter menekülése után kerül előtérbe Aba személye. Az Altaichi Évkönyvek szerint szabályosan, az ország törvényei szerint megkoronázták; mindezen dolgok fő mozgatói, úgymond, Ztoizlau és Pezili főurak lettek volna. Voltaképpen tisztázhatatlan immár, hogy a Péter ellenes hangulat keltésében is része volt-e Abának, más szóval: részt vett-e az összeesküvésben, vagy csak a Péter menekülése utáni zűrzavart használta ki? Utóbbi mellett szól a Gellért püspök nagyobb legendájában szereplő kifejezés, a püspöktől Abára szórt vádak között, miszerint „a csellel megszerzett királyságot” nyomorultul veszti el.

Aba uralomra jutásának két tényezője mindenesetre valószínűsíthető:

a) a zilált viszonyok között talán az ország legegységesebb katonai erejére, a kabarságra támaszkodhatott, amelynek kötelékei várak sorával védett szállásterületről — a Mátra aljáról — operálhattak;

b) az uralomra való jogosultságát nemcsak, mint István udvarának volt első embere, hanem mint a király sógora is igazolhatta, hiszen Péter a harmadik sógor fia volt, korban nyilván jóval fiatalabb.

Aba uralomra jutásának közelebbi keltezése alig lehetséges; az talán valószínű, hogy Péier 1041 nyarán menekült el. 1043 Húsvét vasárnapján ugyanis Gellért püpök a Csanádi (marosvári) székesegyházban, a nagypénteki vérengzés után két nappal, az Aba fejére szórt vádak után azt „jósolta”, hogy harmadévre (értsd: uralkodása harmadik évében), tehát 1044-ben, lesújt rá a bosszúáilás, az isteni igazságszolgáltatás kardja. Eszerint — ha középkori szokás szerint a koronázástól kezdve számítjuk az uralomban eltöltött éveket — a jóslat idején Aba második éve uralkodott, tehát 1041 Húsvét után került a trónra. Ugyanakkor az Altaichi Évkönyvek az események pergését tükrözve, de az 1041 őszén Németországban történt dolgokat is elbeszélve, a magyarországi dolgok után, valószínűsítik, hogy Péter menekülése és Aba megkoronázása, heteken beiül, 1041 nyarán történt, pontosabban: tekintettel arra, hogy a legenda szerint a püspök jóslata bevált, s Aba uralkodása harmadik évében elesett (1044: Ménfői csata, július 25), a koronázásra 1041 Húsvétja után, de júliusa előtt került sor.