Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-20 / 143. szám
www.heol.hu Átszabják a büdzséket EGER ÉS TÉRSÉGE A koronavírus-járvány a kisebb települések, falvak életét is felborította. Körképünkben néhány polgármester nyilatkozik az előttük álló feladatokról. Barczi Zsolt polgármester szerint például Andornaktályán egyelőre nincs még új költségvetés. Az idei büdzsé elkészítésekor azonban nem számolhattak azzal, hogy a védekezés költségeihez való hozzájárulás címén a kormány elvonja a helyhatóságoknál maradó gépjárműadó részt. Esetükben ez tizenegymillió forint. ► 4 Népszerűek a házhelyek HEVES MEGYE Az Otthon Centrum kimutatása szerint az adásvételi mutatók alig maradnak el a tavalyi értékektől, de az adásvételek földrajzi megoszlása változott. Az ingatlanpiac váratlan ütésállóságát mutatja, hogy a kijárási korlátozások okozta sokkhatás után kezd visszatérni az élet az iparágba. A lakáspiacon például az ügyfelek aktivitása szinte már a tavalyival azonos, ámbátor az adásvételek száma még elmaradt az ilyenkor szokásos nyár eleji pezsgéstől. ► 2 A főépítészek szerepéről HEVES MEGYE Rátkai Attila volt egri főépítész távozásának apropóján Fajcsák Dénest, megyénk állami főépítészét kérdeztük arról, miért van szükség az önkormányzatoknál ilyen pozíciót betöltő szakemberekre. ► 6 Jó reggelt! A z interneten vannak rendkívül „okos” hazai oldalak, amelyek életmódbeli tanácsokat osztogatnak. Testnek, léleknek felemelőt. Gyanítom, legtöbb esetben valamely külföldi weblapon megjelent cikk sima fordításáról lehet szó, mert magyar ember annyi ostobaságot, amit egy-egy cikk összehord, nem tudna magától kitalálni. Itt van példának egy hangzatos cím: Öt mondat, amit minden férfi naponta szeretne hallani. Az írás szerint ezek a következők: Hogy vagy? Köszönöm szépen! Hogy érzed magad? Jól nézel ki. Illetve a legnyerőbb: szeretlek. E felsorolásban a végtelen együgyűség szúr szemet. Ennél már az is jobb, ha á hölgy meg sem szólal. S. S. Már megyénk népszerű gyógyvizei sem tiltottak Csobbanhatunk újra a fürdőkben HEVES MEGYE Megyénkben számos településen a legfőbb idegenforgalmi vonzerőt a termálvizes fürdők s a szabadstrandok jelentik. A járvány e létesítmények működését ellehetetlenítette. Szombattól azonban teljes kapacitással újra megnyit a legtöbb komplexum. Több helyen, például Bükkszéken is végeztek a felújítással, a korszerűsítési munkálatokkal, emellett a higiénés feltételek megerősítésére törekedtek. Mától kinyitnak a népszerű fürdők, strandok, várják a vendégeket, de néhány új szabály betartására kérnek mindenkit. Demjénben (képünkön) már korábban is felüdülhettek a családok. Fotó: Huszár Márk ► 3 Több sportszerkesztőség átnevezné a Duna Arénát Benedek Tiborra emlékeztek EGER A Dr. Bárány István Sportuszoda előtt csütörtök este mécsesgyújtással emlékeztek Benedek Tiborra. A háromszoros olimpiai bajnok - aki hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 48. évében hunyt el - a legtöbb magyar olimpiai bajnokkal büszkélkedő sportág, a vízilabda egyik legnagyobb egyénisége volt. Az Origó, a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és a Hír TV sportszerkesztői közösen azt kezdeményezik, hogy Benedek Tibor nevét vegye fel a 2017-es vizes vb-re épített Duna Aréna. ► 16 Lőrincz Bálint (középen) és társai gyertyát gyújtottak Képgaléria: HEOL.hu Fotó: Lénárt Márton Komoly próbatétel volt nekünk a védekezés EGER A Hírlap szerkesztőségében tartotta soros járványügyi tájékoztatóját pénteken Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. A miniszterelnöki megbízott elmondta: a kormány száz napja hirdette ki a veszélyhelyzetet, amely csütörtökön megszűnt.- Ez az időszak mindnyájunk számára nagy próbatétel volt, de a védekezés első szakasza sikeresen lezárult, köszönhetően az időben meghozott kormányzati és polgármesteri döntéseknek s a polgárok fegyelmezettségének - közölte. Kiemelte, hogy sikerült a járványgörbét ellaposítani, és elkerülni a tömeges megbetegedéseket. ► 3 A boltban marad még a maszk ÓVINTÉZKEDÉS A héten megszűnt az idősek 9 és 12 óra közötti vásárlási sávja, nem kötelező a másfél méteres távolság sorálláskor, de a kormány továbbra is óvatosságra int. Ennek jegyében a kereskedelemben, a vendéglátásban és a tömegközlekedésben továbbra is kötelező a száj és az orr eltakarására alkalmas védőfelszerelés. Tanácsos megfontoltan viselkedni a boltokban, a maszkot pedig mindenkinek kötelező viselni - hívta fel a figyelmet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. ► 7 Tízezrek menekültek meg itthon BUDAPEST - A sikeres védekezés azt jelenti, hogy megmentettük sok tízezer ember, különösképpen idős honfitársaink életét - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió műsorában pénteken. A miniszterelnök szerint ezt nagy teljesítménynek kell tekintenünk. Orbán Viktor hangsúlyozta, ennek a sikernek az előfeltétele a fegyelmezettség meg az összefogás volt. - A magyar egészségügy a helyzet kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai egészségügyi rendszerek - emelte ki. ► 9 770865 910066 20143 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 23 Ma az ország nagyobb részén változóan felhős idő ígérkezik, többórás napsütéssel, de északkeleten, keleten gyakran lesz erősen felhős az ég. ► 13 dog névnapot Rafael nevű olvasóinknak! v