Heves Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-06 / 31. szám
14 SPORT 2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK A Gyöngyösi KK Belkovics Bélától Bárdos Ferenc vette át a stafétát A búcsúzó elnök, Belkovics Béla Bárdos Ferenc és Jakab Gábor között Beküldött fotó senyzőink (központi gyújtású pisztoly 20 lövéses csapat; légpisztoly 20 lövéses csapat; Horváth Tibor központi gyújtású pisztoly) és egy obbronz (sportpisztoly 20 lövéses szám, csapat) gyarapította a medálgyűjteményt. A sikerek Bujáki János, Bárdos Ferenc, Szécsényi Szabolcs, Varga Csaba, Farkas Imre és Horváth Tibor nevéhez fűződnek. Utánpótláskorosztályban az általános és középiskolák salgótarjáni ob-ján két országos bajnoki címet, a diákolimpián pedig egyéniben három és egy csapatdiadalt lehetett ünnepelni a Horváth Zsombor, Sváb- Kovács Péter, Csorba Károly, Bárdos Zétény, Török Fanni és Sinák János alkotta ifjaknak. Igaz, hogy a klub költségvetése szerény, de sikerült folyamatosan elvégezni a golyós lőtér felújítását, sportlőszer és lőlap beszerzését, továbbá két sportfegyvert és 12 garnitúra Elnökhelyettes: Nádudvari István Elnökségi tagok: Jakab Gábor, Szécsényi Szabolcs, Varga Csaba (új) FELÚGYELŐBIZOTTSÁG Elnök: Tóthné Bengyel Edina (új) Tagok: Bujáki János, Ludányi Gábor (új) Tiszteletbeli elnök: Belkovics Béla Tiszteletbeli tagok Csank János, Baló József (új), Nagy Gábor (új) ilmak EMLEKPLAKETT 50 év a lövészsportban, sportlövőként: Farkas Imre 26 év a lövészsportban, sportlövőként: Nagy Gábor Médiadíj: Juhász Péter (Gyöngyös Városi TV) SERLEG Társadalmi munkáért: Bárdos Ferenc Utánpótlás-nevelésért: Varga Csaba Támogatóként: Csete Sándor Sportlövőként: Török Fanni, Sinák János, Horváth Zsombor, Sváb-Kovács Péter, Csorba Károly, Bárdos Zétény A klub támogatásáért: Kolozsvári László, Kvacsány család, Horváth Zoltán, Horváth Miklós, Baló József ÜVEGPLAKETT 40 éves munkáért: Belkovics Béla melegítőt is vásároltak az obra. A nevezési költségeken túl megoldódott a légfegyveres lőtér berendezése is. Lőtérátadó Tizenöt lőállásos légfegyveres lőteret adnak át február 11-én, kedden, 10.45-kor Gyöngyösön. A Kócsag úti József Attila Szakgimnázium épületének uszodaszintjén lévő helyiséget teljesen felújították az Emmi, a Magyar Sportlövők Szövetsége, a helyi önkormányzat és a Vamav Vasúti Berendezések Kft. támogatásának köszönhetően. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Az elődöntő v< 1. Egri Hunyadi Mátyás Ált. isk. (Alföldi Kornél, Beke Barnabás, Debreceni Janka, Gombás Csenge, Harmath Lídia, Horváth Laura, Jankó-Boldizsár Marcell, Khamkon Master Dechwat, Király Piroska, Kun Nándor, Lakó Botond, Márkus Petra, Nagy Nelli, Novák Zsófia, Petre Liza, Tuza Botond, Varga Lőrinc, : Vratarics Milán) 46 pont 2. Jászberény Nagyboldogasszony Kát. Ált. Isk. 42 3. Szolnok Szegő Gábor Alt. Isk. 23 4. Balassagyarmat Dózsa György Ált. Isk. 20 5. Hódmezővásárhely Szent István Ált. Isk. 19 Krumpliültetés és négykézláb járás is szerepelt feladatként A Hunyadi a döntőre hangolhat A mátraaljai klub fiataljai remekül teljesítenek Fotó: gykk.hu KÉZILABDA A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) „Velünk kerek a világ! Tanuld a kézilabdát!” nevet viselő programjának keretében minden hónapban olyan utánpótláscsapatokat mutatnak be, ahol a nevelőmunka, a szakmaiság és a hozzáállás mások számára is példaértékű lehet. Hegedűs Tibor MKSZ- szakfelügyelő ajánlásával januárban a Hónap kézisei címet a Gyöngyösi KK U14-es lányegyüttese érdemelte ki.- A 2006-os születésű lányok az FTC, a Vác és a Kisvárda csapatát megelőzve jutottak az ország legjobb nyolc együttese közé - emlékeztetett Hegedűs Tibor. - Az edzéseken közel százszázalékos a részvétel, ami bizonyítja a játékosok elkötelezettségét a sportág iránt. Majzik Henrietta edző arra törekszik, hogy az általa nevelt, oktatott sportolók amellett hogy a sportágukban eredményesek legyenek, személyiségük is fej- Már elég fiatalon az edzői pályáról álmodoztam, amihez tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem sportedző szakán végeztem, majd később az MKSZ-NEK képzés keretében szakedzői B licencet szereztem - fogalmazott Majzik Henrietta, aki 13 évesen kezdett el kézilabdázni, játékosként NB II.-es szintig jutott. - Hat esztendeje dolgozom edzőként. Tősgyökeres gyöngyösiként, városunk leány-kézilabdautánpótlásának megalapozása, megerősítése és a bázis szélesítése a hivatásommá vált. Jelenleg a 14-15 éves lányokkal, valamint a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola kézilabdás (2/b) osztályával dolgozom. A játékosok nagy álma, hogy válogatott kézilabdázók legyenek A mátraaljai gárda tagjai nemcsak a pályán, hanem az iskolapadban is remekül helytállnak, többen kitűnő bizonyítványt szereztek. A lány U14-es csapat évről évre részt vesz adománygyűjtő akciókban de arra is akadt példa, hogy a Mátrában a szemétszedésben segédkezett. A csapat tagjai közül nagyon sokak álma, hogy válogatott játékosok legyenek. A klub pedig ehhez igyekszik minden segítséget megadni. A gyöngyösi csapat az elmúlt években több rangos tornán is első helyen végzett (Mátra-kupa, Húsvét-kupa) valamint a Sterbinszky Amália régió küzdelmeiben szinte kibérelte az első helyet. S. K. Országos bajnoki címekről, lőtérfelújításról, új elnök választásáról és díjazásokról szólt a Vamav Lövész Sportklub közgyűlése. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu SPORTLÖVÉSZET - Háromnégy évet terveztem és negyven lett belőle. A négy évtized gyorsan elrepült, olyan, mintha most írnánk 1980. július tizenharmadikát, amikor a klubhoz kerültem. Hálával tartozom mindenkinek az együtt töltött napokért, évekért és csak a szépre emlékezem majd. Az önkormányzattól januárban kapott 2019 Év Sportszakembere kitüntetés bearanyozta sportpályafutásomat, most elérkezett a pillanat arra, hogy kijelentsem: amit nagyon szerettem csinálni, tudjam is időben abbahagyni - összegzett Belkovics Béla. A Vamav Lövész Sportklub leköszönt elnökének szavait a 40 szavazati joggal rendelkező klubtag közül 30 hallgatta a gyöngyösi Vamav Kft. oktatótermében lebonyolított közgyűlésen. Levezető elnökként Jakab Gábor értékelésre is lehetőséget biztosított a búcsúzó első embernek.- Az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma területén lévő légfegyveres lőtér felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásnak köszöntőén sikerült elvégezni, a létesítmény ünnepélyes átadására február 11-én kerül sor - emelte ki Belkovics Béla. - Az eredményességet illetően sem lehet okunk panaszra, ugyanis a felnőtteknél három országos bajnoki címet szereztek verHolló a huszadik MOTORSPORT A 38 fős mezőnyben a huszadik időt motorozta Holló Bence a budapesti Papp László Arénában rendezett SzuperEndro világbajnokság Európa Kupa-futamán. A parádfürdői versenyző a rövid felkészülés ellenére is jól helytállt a nehezen motorozható, ötletes akadályokkal színesített pályán. - Nagyon élveztem a versenyt, sajnos egyetlen hiba is elég volt, hogy ne legyek döntős - összegzett Holló Bence. Beküldött fotó: Vadas Mária JÁTÉKOS SPORTVERSENY Az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapatának győzelmével ért véget a játékos sportverseny diákolimpia országos elődöntője. A Molnár Krisztina és Mezeiné Mohos Beatrix testnevelők által felkészített megyeszékhelyiek a jászberényi I—II. korcsoportos megméretésen négy riválist utasítottak maguk mögé, miután a felsőtárkányiak és a szegediek lemondták a viadalt. A próbák között krumpliültetés, négykézláb járás, alagúton át, utazó labda, hídakadály, labdahordás, Rakd a botot! - Szedd a botot!, szlalom kézilabda és alagútakadály teljesítése szerepelt. Ezeket olyannyira sikerrel tudták le a hunyadisok, hogy a végén négypontos előnnyel végeztek az élen, és készülhetnek a március 6-7-én Székesfehérváron lebonyolítandó országos döntőre. B. Cs. Az egriek vették a legjobban az akadályokat Beküldött fotó U14-es lányai a hónap kézisei Negyven ev múltán köszönt le az elnök a Vamav LK éléről