Heves Megyei Hírlap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-05 / 232. szám
irmnr. helyőrség 7 memento PILLANATKÉPEK AZ ARADI SZABADSÁG-SZOBOR TORTENETEBOL „Az elhelyezkedés után a dalárdák rázendítették a gyászéneket, melyet a tömeg néma áhítattal hallgatott. Ezután Salacz Gyula polgármester díszmagyarban lépett a szónoki emelvényre, hogy elmondja megnyitó beszédét. A színház órája fél 11-et ütött, mikor e szavakhoz ért: »Adjunk hálát a nemzet géniuszának, hogy elérhetők a napot, a melyen az ige íme itt - testté lön!« s e pillanatban lehullott a lepel az impozáns, szép szoborról, melyen a ragyogó nap glóriája tündökölt. Az embertömegből, mely templomi csöndben hallgatta a szónokot, e perczben kitört a lelkesültség vihara. A sokaság mintegy varázsütésre fölemelkedett helyéből s elragadtatásában tapsolt, éljenzett és - sírt. Soha, soha ilyen jelenetet! Az ősz hazafiak egymás nyakába borultak és könnyes szemmel áldották a Mindenhatót, hogy meg engedte érniök e nagy napot. A hölgyek kendőiket lobogtatták s a zászlótartók a szobor előtt meghajtották lobogóikat. Feledhetetlen marad mindnyájunk előtt ez a magasztos kép örökre! Damjanichné, aki épen férje mellszobrával ült szemben, nem tudott hova lenni a zokogástól. Munkácsyné hangosan sírt és odafutott Zalához, hogy megrázza jobbját. Nyomon követte őt a többi vendég. Perczekig tartott ez a túláradó lelkesülés, mely tetőpontját érte el akkor, mikor Zala György, a szobor alkotója az emelvényen megjelent, hogy átadja művét a polgármesternek. Zala igazi magyar leventének volt öltözve. Pörge kalapja hajlított sastollával, a hímzett fekete szűr, sötétkék attila pompásan állott délczeg alakján s a művész megpillantásakor megújult a tetszészaj” - olvashatjuk a Vasárnapi Újság 1890. október 12-i számában, mely az aradi vértanúk emlékére emelt Szabadság-szobor avatóünnepségéről tudósít. A békesség felé Hosszú út vezetett eddig a napig, amikor tízezrek gyűlhettek össze kegyelettel emlékezni az 1848-49- es szabadságharc Aradon kivégzett mártírjaira békét keresve abban, hogy immár az emlékükhöz méltó szobor teszi áldozatukat feledhetetlenné. Negyvenegy év telt el ugyanis a kegyetlen kivégzések óta, még éltek sokan, akik akkoriban rettegve imádkoztak a hősökért, vagy saját balsorsukért aggódva csendben várták, hogy valamiféle békeállapot hétköznapjai köszönjenek rájuk. Ez a békesség azonban csak méltósággal viselt gyász volt, egy törlesztetlen adósság terhe. A kegyelet parancsa és a méltó emlékezés igénye nyomán már évekkel korábban megfogalmazódott egy monumentális szobor felállításának szándéka. Már egy héttel I. Ferenc József megkoronázása után, 1867. június 16-án az Alföld című napilapban Tiszti Lajos lapszerkesztő felhívást tett közzé egy aradi emlékoszlop felállítására. Az Aradi Honvédegylet az 1870-es évek elején már helyezett el emlékjeleket az elesettek és a vértanúk tiszteletére, de közadakozásból egy monumentális művet szándé-Bonczidai Éva koztak emelni. Országszerte több helyen gyűjtés folyt kisebb emlékoszlopok állítására, talán ezért is gyűlt nagyon lassan a pénz az aradi emlékműre. Már 1867-ben megalakult a szoborbizottság, de csak tíz év múlva írták ki a pályázatot, melyen Huszár Adolf terve nyerte el az első díjat. A művésszel 1883-ban kötöttek szerződést, amely szerint 1888-ra az emlékműnek el kellett volna készülnie. Az allegorikus szoborcsoport főalakja a Haza, és a tervezett allegorikus mellékalakok a Szabadság, az Áldozatkészség, az Erő és a Küzdelem végkatasztrófája voltak, a talapzaton pedig a szobrász a tizenhárom vértanú portréját szándékozott megjeleníteni. 1885 januárjában azonban Huszár Adolf váratlanul meghalt, és a szobor ügye is megrekedt. Új kezekben Arad városa az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat egyöntetű ajánlására a fiatal szobrászművészt, Zala Györgyöt kérte fel az emlékmű befejezésére, szerződésbe foglalva, hogy a Huszár által elkészített főalak köré az eredeti tervhez illő mellékalakokat formázzon, ezeket Zala György saját művészi látásmódja szerint újrafogalmazta. Az újratervezett mellékalakok elbírálását háromtagú bizottságra bízták, Pulszky Ferencz, Perlaky Kálmán és Fáik Miksa hagyták jóvá az új terveket. Zala György 1885. október 6-án, a vértanúk halálának napján látott munkához, „hozzákezdett az »Ébredő szabadság« mintázásához, mellyel 1886. május végére készült el. Hogy a minta érczbe öntését ne kelljen külföldön eszközölni, vagy pedig itthon időt rabló kísérletezésnek vetni alá, a franczia eredetű hires érczmüöntő, Turbóin egyik fiát Budapestre telepítette, s miután mintája a bírálók által helyesléssel fogadtatott, azt érczbe öntve közszemlére tette ki a képzőművészeti társaság 1887-iki őszi kiállításán. (...) Zala e csoportozatát a belga kormány saját költségén állíttatta ki Brüsszelben a nemzetközi műemlék-kiállításon s ott is elismerésben részesült s hízelgőén nyilatkozott róla a kritika. Zala ekkor pár hóra tanulmányok végett Párisba utazott s onnan visszatérve, hozzá kezdett a Harczkészség és az Áldozatkészség mintázásához. (...) A kész szoborművek közül a képzőművészeti társulat 1887-iki őszi tárlatán az »Ébredő szabadság«-ot és a »Harckészség«^ állította ki Zala, s az utóbbiért kapta a Trefort által alapított arany érmet, melyet ekkor másodszor adtak ki. Első ízben Benczúr Gyula nyerte. De a mellékcsoportozatok elkészülésénél kiderült, hogy e szoboralakok nem lesznek kellő összhangzatban a Hungáriával, mely nem ugyanazon művész munkája s a bírálók azon meggyőződésre jutottak, hogy a »Hungária« alakjának is újra kell mintáztatnia, a mire Zala a mű iránti kegyeletből teljesen díjtalanul vállalkozott.” - olvasható az 1889-es cikkben, mely a várva várt emlékmű készítésének folyamatáról számol be a Vasárnapi Újság olvasóinak. Szent zarándoklat A szobrot 1890. október 6-án avatták fel a Szabadság téren (ma Avram láncú tér). „Milyen érdekes és megható volt, mikor a különböző testületek, egyesületek és küldöttségek bevonultak a városba. Csak látni kellett azokat az öreg 48-as honvédeket zászló alatt, dobszó mellett, kivont karddal, milyen büszkén, milyen feszesen vonultak végig a városon. Mintha csak otthon hagyták volna azt a hoszszú 41 évet, mely barázdákat vont arczukra s megfehérítette hajukat, szakállukat. Eljöttek messze vidékekről, a Kárpátok aljától úgy, mint' az erdélyi havasok tövéről, hogy még egyszer ünnepeljenek. Szegénység, aggság, messze út nem tartotta őket vissza, rászánták utolsó filléreiket, a lelkesedés feledtette velők éveiket s röviddé tette a leghosszabb utat. A mai rideg, elfásult világban, igazán lélekemelő volt ez a szent zarándoklat a magyar nemzet Golgothájához” - jegyzi meg Dr. Kovács Dénes az avatóünnepségről írt beszámolójában. A Vasárnapi Újság másik tudósítója viszont szóvá teszi a hivatalosságok távolmaradását: „Azt észre se vettük, hogy a katonai egyenruhák, (a jelenéi), oly teljesen hiányzanak; azt is kicsibe vettük, hogy a hivatalos Magyarország egészen távol volt; — végre is nekik mindig dolguk van az állam szekerén: — de hogy a nemzet igazi képviseletének, a törvényhozás két házának ünnepélyes küldöttsége el nem jött, ha nem térdét meghajtani az aradi Szabadság-tér láthatatlan szellemei előtt, (bár az se lett volna szégyen), de legalább szemeit fölemelni a koszorút tartó Hungária nemes alakjáig, vagy azután túl, a fényes égboltozatra, a népek Istene felé, kérni valamit, a mi tovább vezesse őket munkájukban: ez fájt egy kissé s talán resteltük is.” A nemzet együtt ünneplését azonban ő is lelkes és emelkedett beszámolóban foglalja össze: „A földszinten levő vendégek között jól esett Munkácsy sűrű ősz hajjal borított, intelligens fejét látnunk; ő is a magyar géniusz győzelmének képviselője, habár békésebb időben s békésebb fegyverekkel, de azért nehéz, kegyetlen harczot vívva a győzelemért; s Klapka György s több agg honvéd-tiszt tiszteletreméltó alakjait, kiknek, mint a bibliai agg Simeonnak, megadatok megérni e napot. S mikor Kölcsey bús, kérő hymnusának éneklése közt a szoborról a lepel lehullt, s a karcsún, könnyeden égbe törő szép mű, a kőben és érczben örökített apotheosis mindnyájunk szeme előtt ott állt: az öröm és lelkesedés közös érzése, mint egy villam-áram ragadta meg és állítá talpra az embereket, hogy e ritka szép pillanatban a mi szivöket csordultig betölté, azon hangban, mozgásban könnyítsenek. Mindenki boldog és elégedett volt: a közönség; a szobrot a város nevében átvevő polgármester és a szobor készítője. Valóban Zala György szép müvet alkotott; az aradi vértanuk szobra a legszebb szobor Magyarországon; munkájára megelégedéssel nézhet.” Ördöngös masina Bár a kor technikai lehetőségei nem voltak elegendők ahhoz, hogy a tömeg együtt hallgathassa meg, ehhez az avatóünnepséghez kötődik Kossuth Lajos híres, torinói beszéde is, melyet 1890. szeptember 20- án fonográfhengeren rögzített két pesti vállalkozó, Feiner Károly és Barna Tivadar. A Pesti Hírlap 1890. október 4-i cikke szerint Kossuth idegenkedett attól, hogy az „ördöngös masinába” mondja a beszédet, csak némi leleménnyel bírták rávenni. A hazahozott fonográfhengerek azért is jelentősek, mert ez a legkorábbi ismert és máig (töredékesen) fennmaradt magyar beszédfelvétel, amely ráadásul a nemzeti emlékezet egyik kiemelt pillanatához kötődő beszédet a kor egyik legkiválóbb szónokának hangján rögzíti. A korabeli sajtó utalásai szerint a felvételt Aradon és később az ország több helyszínén is 1 forint, illetve később 50 krajcár ellenében meg lehetett hallgatni. A szabadságharc és az aradi vértanúk tiszteletére emelt szobor utóélete a magyar sors krónikájának fejezeteit is tükrözi. Az első világháború után, amikor Arad Romániához került, az új hatalom részéről azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata, később, hogy megvédjék a műemléket a rongálásoktól, bedeszkázták, 1925-ben viszont eltávolították. Évtizedek múlva kerülhetett ki e méltatlan állapotból, 1999. október 6-án a Magyarország és Románia közötti megegyezés szerint a műemléket a minorita rendház udvarára szállították és restaurálták, majd 2004 áprilisában új helyszínen, a Megbékélés park névre keresztelt Tűzoltó téren ismét felállíthatták - az Avram Iacunak és társainak emléket állító, kilenc méter magas diadalívvel szemben. 2019. október ____________________________________________________________________________________________________________________IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 1 Az aradi Szabadság-szobor Zala György alkotása Fotó: Pataky Lehel Zsolt
