Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-17 / 41. szám
helyőrség ISTEN ELTESSEN 575. SZÜLETÉSNAPODON, HUNYADI MÁTYÁS! Farkas Adrienne Mátyás király bevonul Székesfehérvárra - a Kincses Képeskönyv Székesfehérvár című könyvből Milyen jó neked, hogy ennyi év után sem vagy öreg, semmit sem változol évszázadok óta! De tudod-e, felség, hogy milyennek maradtál meg a szemünkben, most már örökre? Szépnek és jónak. Még akkor is, ha nagy volt az orrod, és - állítólag - nem voltál szép férfi, és nem is voltál mindig olyan nagyon igazságos, de még tökéletes sem, és nem volt mindig kifogástalan a viszonyod a hozzád közel állókkal. Néhány éve ott voltam a születésnapi bulidon Kolozsváron, az még csak az ötszázhetven-valahányadik volt. A szülőházadtól a főtérig állt a tömeg, többnyire magyarok, és mind miattad jöttek. Gyönyörű fényfestéssel ünnepeltek téged - ilyen a te idődben nem volt: képeket vetítettek a szülőházad falára. Ilyenkor az az illúziója támad az embernek, hogy mozog az egész épület. Nagyon jó volt a zene, misztikus és varázslatos volt a holló, amely kirepült a családi címerből. Gondolkodtam, hogy mi az az egy szó, amely leírja a magyarok hozzád fűződő viszonyát, és eszembe jutott rengeteg dolog, de mégis egy szó jött vissza mindig: szeretet. Könnyes lett a szemem, amikor Kolozsváron mindenki téged éljenzett, hálás is voltam, hogy ott állhattam a magyar véreim között, és hogy te vagy az a király, akit feltétel nélkül lehet szeretni. Vannak más nagy uralkodóink is, de velük valahogy mindig van valami hiba, egy kis felnégyelés, aradi várárok, Zách Klára, miegymás. És te? Te vagy a meséink nagy királya. Mindenkinek, aki magyarul tanult meg beszélni, akit úgy ringattak, hogy „csicsíjjja babája”, te vagy a hőse. Te vagy az okos, a szellemes, a jószívű, te vagy a legkisebb királyfi, aki életben maradt, pedig a testvérét megölték - pedig mindenki tudja, még a legkisebb kis magyar is, hogy meg kellett volna kegyelmezni neki, mert sértetlen maradt a hóhér első csapásai alatt. Te vagy az, akiről mindenki tudja - még a legkisebb is -, hogy az édesanyja, Szilágyi Erzsébet levelét megírta, és annyira, de annyira szeretett, hogy a szíve szakadt bele, és hogy a holló meghozta a levelet a te kezed írásával. Olvastok ti Arany Jánost az örökkévalóságban? Néhány napja Prágában voltam, álltam a Károly hídon, és néztem a Hradzsint. Megint csak annyi mindenre gondolhattam volna, de én magyar vagyok, és persze te jutottál eszembe, amint ott raboskodsz, még kisfiú vagy, aranyszőke. Meg V. László is felbukkant a gondolataimban, aki szegény leukémiában halt meg szinte gyerekfejjel, de nekünk csak az fontos, hogy rettegett miattad, mert ő is tudta, hogy te vagy a kiválasztott. Ezerévenként egy ilyen jár minden nemzetnek, mi már félidőben megkaptunk téged, utánna csak rosszabbak jöttek. Szerintem az volt a legvagányabb húzásod, hogy bezárattad még magát Drakulát is - akit akkoriban még csak Vlad Repesnek hívtak - a Salamon-toronyba, tizenkét évre. Mekkora sztori, filmet kellene csinálni belőle! A másik, amiért hálásak vagyunk neked, Janus Pannonius - kár, hogy a kettőtök dolga olyan csúnyán végződött. Te is imádtad a sok pajzánságot, amit írt, igaz? Tudnád, hogy a mai költők milyen jó Janus Pannonius-verseket írnak... ez is kötelező olvasmány neked odafönn, meg Ugrón Zsolna regénye az édesanyádról. Könyvtárad és a váraid nagy kultúrnemzetté tettek minket. Egyébként meg mindent tudunk rólad, Krisztina svéd királynő hagyta széjjelszóródni a könyvtárát, és az egyik hányódó kötetben benne van a horoszkópod. Egzakt együttállásban áll a Napod a Merkúrral és Neptunusszal a Halakban. Hihetetlenül okos voltál, és mélyen hittél abban, amit csinálsz, kiválasztott voltál, ez látszik. A képletből az is kiderül, hogy nagyon férfias és a nők nyelvén értő férfi voltál, és tényleg igazságos, csak szörnyen hirtelen haragú. Szerintem egy magyar diák sem tanulja meg a történelemkönyvekben a halálod utáni részt - azt bezzeg mindenki fújja, hogy a Duna jegén választottak királlyá -, mert fáj. Azóta sok minden fáj, de te maradsz a tündöklő nap, a fényes igazságosság és győzedelmesség, az értelem és dicsőség. Az erő, amihez vissza lehet térni. Légy boldog, Mátyás király, bárhol is vagy most, örökké szeretni fogunk! Látod, vigyázunk az emlékedre, Kolozsvár - mondjon bárki bármit - a te városod marad, és mindig te leszel az, akinek a nevét hallva elmosolyodunk, és büszkén kihúzzuk magunkat. tarca A BARATSAGRA KOCCINTUNK Régi, sárgulttá nemesült papírokon vannak receptek, féltve őrzött titkok és családi, nemzetségi, nemzeti ereklyék. Például Bornemissza Annáé, aki így kezdi egyik receptjét: „Végy három hízott ökröt.” Hát hogyne. Később már tyúkot vettünk, aztán két kanál zsírt, majd lassacskán szinte csak levegőt. De most nem erről van szó. Először is vegyünk egy poharat, és töltsük meg. Bármivel. Bor, sör vagy pálinka. A lényeg: alkohol legyen benne. És végy egy barátot, társat magad mellé, hogy legyen kivel koccintani. És itt meg is érkeztünk. Eleve: koccintani csak alkoholtartalmú itallal szokás. Láttam elvetemült népeket, akik ezt megteszik a gyümölcslével, kólával, istenharagja energiaitalokkal: azok olyanok is, annyit érnek. Mi maradunk a szesznél. Már maga a szó is, hogy koccintás: szép, hangutánzó szó, tényleg megáldott minket nyelvünkkel a Teremtő. Kocc. De például sörrel, ugye, mi magyarok nem koccintunk. Állítólag az aradi vértanúk kivégzésén koccintottak sörrel a labancok, azóta mi nem. Mert ilyenek vagyunk. Van annak valami diszkrét bája, hogy annyira azért nem sértődtünk meg, hogy sört ne igyunk, csak nem koccintunk vele. Utólag már olyat is hallottam, hogy eltelt százötven év, most már lehet sörrel is koccintani. Ilyenkor kérdez vissza a székely: miért, feltámadtak a vértanúk? Vagy Mikszáth szerint: végezzenek ki tizenhárom saját, osztrák tábornokot is, majd akkor koccintunk. Na de minden mással igen. Maradjunk a bornál, bár szívünknek a pálinka is kedves. Koccintunk, és mi, magyarok, azt mondjuk: Egészségedre. Valóban, az egyik legfontosabb dolog. Egészségre iszunk, az egész-ségre, ezt csak mi értjük. (Ahogyan azt is, hogy nálunk pohárköszöntőt mondunk, köszöntjük a társaságot, megköszönjük jelenlétüket.) Székelyföldön, minálunk az Istenre iszunk. Isten-isten. Egyszerű, de érthető. Istennek tetsző a társaság. Néhol a csángóknál azt is mondják: Mária, segíts! Hunyadinak is ez volt a jelmondata - ő sem vetette meg a bort. György Attila Máshol is van ez így, de például derék skandináv barátaink a koponyádra isznak. Skol! (Az angolszász skull: koponya.) Régi hagyomány ez, mielőtt megbotránkoznánk: mi is iszunk kupából, pedig akár kupán is vághatnak. Gondoljuk át. Mély a történelem kútja. Germán barátaink a jólétre isznak. Zum wohl. Ők tudják, amit tudnak, az iszik, akinek van miből, és van, amiért, nem csak úgy akárki. Nekik is igazuk van. Délebbre, szláv testvéreink az életre isznak. Zsivljo vagy zsivli. Az életedre iszik. Az életre, az élet megélésére. Szép. Ahol az élet olcsó - és a Balkánon mindenkor az volt -, arra érdemes inni. Picit elkalandozunk. A perzsák a békére isznak: Beshalom ati. A perzsákat ismerve nem erre gondolnánk először, de jobban ismerve őket: igen. Ha valaki, ők megtanulták a béke értékét pár ezer év alatt. A török viszont a szerencsédre iszik, koccint: Seref. Elkél a szerencse is a világon, ez tény. Hasonlóan a román is a szerencsére iszik: Noroc! Na, nekik aztán tényleg volt szerencséjük a történelem során, jól koccintottak. A mi egészségünk rovására ment, de ez ma már majdnem mindegy, egészségükre. Vagy nem. Az angolok a ködös Albionban két eső és két fish and chips közben a vidámságra isznak: Cheers! Ha valakire, hát rájuk férne a vidámság. Ahol Mr. Bean és Benny Hill képviseli a humort, ott valóban nagy az ínség. Na jó, ott van a Monty Python is, mentségükre legyen szólva. És hosszú lehetne a sor. Az igazság az, nem tudom, hogy koccint a polinéz vagy a maláj. Vagy a szuahéli - ha koccint egyáltalán. Viszont a legszebb a grúzoké. A grúz, vagy újabban polkorrekt módon georgiai, azt mondja: Seni cirime senganace vale. Ami magyarul annyit jelent: „Add nekem a bánatodat, és én hordozom.” Ez már színtiszta költészet, benne van a Kaukázus magassága és szomorúsága, Lermontov és Puskin. És ilyenkor fenékig kell üríteni a poharat, leborítani az asztalra, és azt felelni rá: „így pusztuljanak el az ellenségeid is.” Hát erre inni kell valamit. Egészségünkre! wj kil1/ I aaaaaaaBBM| 1 | L aaaaaaaaciGI 1 aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva, Farkas Weltmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. február