Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-17 / 41. szám

helyőrség ISTEN ELTESSEN 575. SZÜLETÉSNAPODON, HUNYADI MÁTYÁS! Farkas Adrienne Mátyás király bevonul Székesfehérvárra - a Kincses Képeskönyv Székesfehérvár című könyvből Milyen jó neked, hogy ennyi év után sem vagy öreg, semmit sem válto­zol évszázadok óta! De tudod-e, fel­ség, hogy milyennek maradtál meg a szemünkben, most már örökre? Szépnek és jónak. Még akkor is, ha nagy volt az orrod, és - állítólag - nem voltál szép férfi, és nem is voltál mindig olyan nagyon igazsá­gos, de még tökéletes sem, és nem volt mindig kifogástalan a viszo­nyod a hozzád közel állókkal. Néhány éve ott voltam a születés­­napi bulidon Kolozsváron, az még csak az ötszázhetven-valahánya­­dik volt. A szülőházadtól a főtérig állt a tömeg, többnyire magyarok, és mind miattad jöttek. Gyönyörű fényfestéssel ünnepeltek téged - ilyen a te idődben nem volt: képe­ket vetítettek a szülőházad falára. Ilyenkor az az illúziója támad az embernek, hogy mozog az egész épület. Nagyon jó volt a zene, misz­tikus és varázslatos volt a holló, amely kirepült a családi címerből. Gondolkodtam, hogy mi az az egy szó, amely leírja a magyarok hozzád fűződő viszonyát, és eszem­be jutott rengeteg dolog, de mégis egy szó jött vissza mindig: szere­tet. Könnyes lett a szemem, ami­kor Kolozsváron mindenki téged éljenzett, hálás is voltam, hogy ott állhattam a magyar véreim között, és hogy te vagy az a király, akit fel­tétel nélkül lehet szeretni. Vannak más nagy uralkodóink is, de velük valahogy mindig van valami hiba, egy kis felnégyelés, aradi várárok, Zách Klára, miegymás. És te? Te vagy a meséink nagy királya. Mindenkinek, aki magyarul ta­nult meg beszélni, akit úgy ringat­tak, hogy „csicsíjjja babája”, te vagy a hőse. Te vagy az okos, a szelle­mes, a jószívű, te vagy a legkisebb királyfi, aki életben maradt, pedig a testvérét megölték - pedig min­denki tudja, még a legkisebb kis magyar is, hogy meg kellett volna kegyelmezni neki, mert sértetlen maradt a hóhér első csapásai alatt. Te vagy az, akiről mindenki tud­ja - még a legkisebb is -, hogy az édesanyja, Szilágyi Erzsébet leve­lét megírta, és annyira, de annyira szeretett, hogy a szíve szakadt bele, és hogy a holló meghozta a levelet a te kezed írásával. Olvastok ti Arany Jánost az örökkévalóságban? Néhány napja Prágában voltam, álltam a Károly hídon, és néztem a Hradzsint. Megint csak annyi min­denre gondolhattam volna, de én magyar vagyok, és persze te jutot­tál eszembe, amint ott raboskodsz, még kisfiú vagy, aranyszőke. Meg V. László is felbukkant a gondola­taimban, aki szegény leukémiában halt meg szinte gyerekfejjel, de ne­künk csak az fontos, hogy rettegett miattad, mert ő is tudta, hogy te vagy a kiválasztott. Ezerévenként egy ilyen jár minden nemzetnek, mi már félidőben megkaptunk té­ged, utánna csak rosszabbak jöttek. Szerintem az volt a legvagányabb húzásod, hogy bezárattad még ma­gát Drakulát is - akit akkoriban még csak Vlad Repesnek hívtak - a Salamon-toronyba, tizenkét évre. Mekkora sztori, filmet kelle­ne csinálni belőle! A másik, ami­ért hálásak vagyunk neked, Janus Pannonius - kár, hogy a kettőtök dolga olyan csúnyán végződött. Te is imádtad a sok pajzánságot, amit írt, igaz? Tudnád, hogy a mai költők milyen jó Janus Pannonius-verse­­ket írnak... ez is kötelező olvasmány neked odafönn, meg Ugrón Zsolna regénye az édesanyádról. Könyvtárad és a váraid nagy kul­­túrnemzetté tettek minket. Egyébként meg mindent tudunk rólad, Krisztina svéd királynő hagy­ta széjjelszóródni a könyvtárát, és az egyik hányódó kötetben benne van a horoszkópod. Egzakt együttállásban áll a Napod a Merkúrral és Neptu­­nusszal a Halakban. Hihetetlenül okos voltál, és mélyen hittél abban, amit csinálsz, kiválasztott voltál, ez látszik. A képletből az is kiderül, hogy nagyon férfias és a nők nyelvén értő férfi voltál, és tényleg igazsá­gos, csak szörnyen hirtelen haragú. Szerintem egy magyar diák sem ta­nulja meg a történelemkönyvekben a halálod utáni részt - azt bezzeg mindenki fújja, hogy a Duna jegén választottak királlyá -, mert fáj. Az­óta sok minden fáj, de te maradsz a tündöklő nap, a fényes igazságosság és győzedelmesség, az értelem és di­csőség. Az erő, amihez vissza lehet térni. Légy boldog, Mátyás király, bár­hol is vagy most, örökké szeretni fogunk! Látod, vigyázunk az emlé­kedre, Kolozsvár - mondjon bár­ki bármit - a te városod marad, és mindig te leszel az, akinek a nevét hallva elmosolyodunk, és büszkén kihúzzuk magunkat. tarca A BARATSAGRA KOCCINTUNK Régi, sárgulttá nemesült papírokon van­nak receptek, féltve őrzött titkok és csalá­di, nemzetségi, nemzeti ereklyék. Például Bornemissza Annáé, aki így kezdi egyik receptjét: „Végy három hízott ökröt.” Hát hogyne. Később már tyúkot vettünk, aztán két kanál zsírt, majd lassacskán szinte csak levegőt. De most nem erről van szó. Először is vegyünk egy poharat, és tölt­sük meg. Bármivel. Bor, sör vagy pálinka. A lényeg: alkohol legyen benne. És végy egy barátot, társat magad mellé, hogy legyen kivel koccintani. És itt meg is érkeztünk. Eleve: koccintani csak alkoholtartalmú itallal szokás. Láttam elvetemült népeket, akik ezt megteszik a gyümölcslével, kólá­val, istenharagja energiaitalokkal: azok olyanok is, annyit érnek. Mi maradunk a szesznél. Már maga a szó is, hogy koccin­tás: szép, hangutánzó szó, tényleg megál­dott minket nyelvünkkel a Teremtő. Kocc. De például sörrel, ugye, mi magyarok nem koccintunk. Állítólag az aradi vér­tanúk kivégzésén koccintottak sörrel a labancok, azóta mi nem. Mert ilyenek va­gyunk. Van annak valami diszkrét bája, hogy annyira azért nem sértődtünk meg, hogy sört ne igyunk, csak nem koccintunk vele. Utólag már olyat is hallottam, hogy eltelt százötven év, most már lehet sörrel is koccintani. Ilyenkor kérdez vissza a szé­kely: miért, feltámadtak a vértanúk? Vagy Mikszáth szerint: végezzenek ki tizenhá­rom saját, osztrák tábornokot is, majd ak­kor koccintunk. Na de minden mással igen. Maradjunk a bornál, bár szívünknek a pálinka is ked­ves. Koccintunk, és mi, magyarok, azt mond­juk: Egészségedre. Valóban, az egyik leg­fontosabb dolog. Egészségre iszunk, az egész-ségre, ezt csak mi értjük. (Ahogyan azt is, hogy nálunk pohárköszöntőt mon­dunk, köszöntjük a társaságot, megkö­szönjük jelenlétüket.) Székelyföldön, minálunk az Istenre iszunk. Isten-isten. Egyszerű, de érthető. Istennek tetsző a társaság. Néhol a csán­góknál azt is mondják: Mária, segíts! Hu­nyadinak is ez volt a jelmondata - ő sem vetette meg a bort. György Attila Máshol is van ez így, de például derék skandináv barátaink a koponyádra isz­nak. Skol! (Az angolszász skull: koponya.) Régi hagyomány ez, mielőtt megbotrán­­koznánk: mi is iszunk kupából, pedig akár kupán is vághatnak. Gondoljuk át. Mély a történelem kútja. Germán barátaink a jó­létre isznak. Zum wohl. Ők tudják, amit tudnak, az iszik, akinek van miből, és van, amiért, nem csak úgy akárki. Nekik is iga­zuk van. Délebbre, szláv testvéreink az életre isznak. Zsivljo vagy zsivli. Az életed­re iszik. Az életre, az élet megélésére. Szép. Ahol az élet olcsó - és a Balkánon min­denkor az volt -, arra érdemes inni. Picit elkalandozunk. A perzsák a békére isznak: Beshalom ati. A perzsákat ismerve nem erre gondolnánk először, de jobban ismer­ve őket: igen. Ha valaki, ők megtanulták a béke értékét pár ezer év alatt. A török viszont a szerencsédre iszik, koc­cint: Seref. Elkél a szerencse is a világon, ez tény. Hasonlóan a román is a szeren­csére iszik: Noroc! Na, nekik aztán tény­leg volt szerencséjük a történelem során, jól koccintottak. A mi egészségünk rová­sára ment, de ez ma már majdnem mind­egy, egészségükre. Vagy nem. Az angolok a ködös Albionban két eső és két fish and chips közben a vidámságra isznak: Cheers! Ha valakire, hát rájuk férne a vidámság. Ahol Mr. Bean és Benny Hill képviseli a humort, ott valóban nagy az ínség. Na jó, ott van a Monty Python is, mentségükre legyen szólva. És hosszú lehetne a sor. Az igazság az, nem tudom, hogy koccint a polinéz vagy a maláj. Vagy a szuahéli - ha koccint egyál­talán. Viszont a legszebb a grúzoké. A grúz, vagy újabban polkorrekt módon georgiai, azt mondja: Seni cirime senganace vale. Ami magyarul annyit jelent: „Add nekem a bánatodat, és én hordozom.” Ez már színtiszta költészet, benne van a Kaukázus magassága és szomorúsága, Lermontov és Puskin. És ilyenkor fenékig kell üríteni a poharat, leborítani az asztalra, és azt felel­ni rá: „így pusztuljanak el az ellenségeid is.” Hát erre inni kell valamit. Egészségünk­re! wj kil1/ I aaaaaaaBBM| 1 | L aaaaaaaaciGI 1 aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva, Farkas Weltmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg akmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. február

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom