Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-06 / 5. szám
EGYHÁZMEGYEI HÍREK 2018. JANUÁR HÍREK Szentségimádás és virrasztás ADVENTI szentségimádást és virrasztást szervezett az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség 2017. december 5-én az egri Jézus Szíve Plébánián. Az egyetemisták és Eger városának hívei ezzel az imaprogrammal kezdték el az idei adventi készületet. Az este folyamán imádkoztak a 2020- as Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus előkészületéért is. A négy órás szentségimádást Füleczki István atya az Eszterházy Károly Egyetem lelkésze, a Jézus Szíve Plébánia káplánja vezette. Cigánypasztoráció 15. ALKALOMMAL rendeztek cigánypasztorációs konferenciát Egerben, melynek idén a család, a családpasztoráció, a gyermeknevelés áll a középpontjában. Az Egri Hittudomány Főiskolán tartott összejövetel résztvevőivel Ternyák Csaba érsek és találkozott, amikora konferencia nyitó szentmiséjét celebrálta. Szakmai nap a Fráterben MISKOLC város zenepedagógusai, oktatói és az érdeklődők számára szerveztek szakmai napot a Fráter György Katolikus Gimnáziumban, bemutatva Kodály Zoltán alkotói munkásságát a 21. századi oktatás keretein belül. A nap során kóruspróba, tanácskozás és hangverseny várta az érdeklődőket. A nap zárásaként a Kodály Zoltán által feldolgozott „Esti dal” szólalt meg az összkar előadásában. Hittanverseny HITTANVERSENYT rendeztek az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnáziumban. A program keretében 8 csapat versengett, s négy egri főpap (Telekessy István, Eszterházy Károly, Pyrker János és Szmrecsányi Lajos) élete, munkássága volta téma. Első helyezést ért el a káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola csapata, második a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola lett, míg a harmadik helyen a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola végzett. Adácsiak Erdélyben AZADÁCSI Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola 20 tanulója a Határtalanul program keretében körutazáson vett részt Erdélyben. Az Arany János emlékév kapcsán megtekintették Nagyszalontán a Csonka-toronyban berendezett múzeumot, és ellátogattak a tordaszentlászlói testvériskolába is. Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Homa János Az oldalak az Egri Főegyházmegye és a kiadó együttműködésével készültek. A költséget megrendelő viseli. Az egyházat szolgálják A mikrofonnál: Farkas Erzsébet szerkesztő-műsorvezető és Bartók Beáta zenei szerkesztő A Szent István Rádió és Televízió életében mozgalmas volt a 2017-es esztendő, a szerkesztőség elindította iskolarádiós hálózatát, melynek keretében a katolikus oktatási intézmények tanulói is bekapcsolódhatnak a rádió munkájába. Ennek érdekében a nyári szünet elején médiatáborban sajátíthatták el a fiatalok a szakma mesterfogásait. Olyan alkotó közösség alakult ki, mely fontosnak tartja, hogy értékeket hozzon létre, s vállalkozik arra, hogy egy-egy iskola életét, fontos eseményeit bemutassa a széles nyilvánosság előtt. Bérczessy András igazgató-főszerkesztő elmondta: hagyományossá vált a szerkesztőségi véradás, mely idén is nagyon sikeres volt. A „Tégy jót!” mottójú esemény sokakat vonzott: a véradók között láthattuk a papság, a papnövendékek, az egyházi intézmények munkatársait és rajtuk kívül is számos donor nyújtotta karját a tű alá. A Szent István Rádió és Televízió minden esztendőben megemlékezik az indulás évfordulójáról. Munkatársak, önkéntesek és hallgatók közösen adtak hálát az egri bazilikában november 10-én. Az ünnepi szentmise kezdetén Szarvas István elnök mondott rövid köszöntőt: „Rádiós és televíziós szolgálatunkkal azt az egyházat szolgáljuk, amelynek egyik fő jellemzője az apostoliság, a pápához való hűség. Korunkban nagyon fontos ezt hangsúlyozni, hogy ez a szolgálat, amelyet végzünk, nem önös érdekeknek, nem anyagi háttérnek, nem lobbi érdekeknek van kiszolgáltatva, nem bizonyos körök véleményét képviseljük a média világában, hanem hűségesen törekszünk arra, hogy az egyház tanítása alapján a ma embere számára is eligazító gondolatokat, segítséget, információt tudjunk adni.” A szentmisét bemutató Ternyák Csaba érsek beszédében rámutatott: a történelem során sokak számára feltették már azt a kérdést: kicsoda Jézus? Sokféle vélemény született, de az egyetlen hiteles választ Péter apostol adta meg: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. „A rádióhallgatók, a rádió munkatársai ezt próbálják tovább zengeni, ezt a választ, hogy számunkra Krisztus Isten egyszeri, megismételhetetlen, és végleges hangja. Ő az Atya küldötte. Ő az, akit azért küldött, hogy minden embernek üdvösséget hirdessen. Ha meg tudjuk vallani, hogy Jézus a mi személyes megváltónk, akkor olyan sziklára építjük életünket, amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt” - mondta beszéde végén Ternyák érsek. Az esztendő záró programjaként, december 8-án az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont díszudvarán, az adventi vásárban a Szent István Rádió és Televízió is megjelent, hogy találkozhassanak a hallgatók és nézők a szerkesztőség munkatársaival. Egy héttel később, december 15-én Eger főterén is bemutatkozott a szerkesztőség. Az érdeklődők ezúttal is nagy számban jelentek meg, s a rádiós-televíziós munkáról kérdőíven is elmondták véleményüket. A tervek szerint a 2018-as esztendő ugyanilyen mozgalmas lesz. Hitelesen hirdetni Krisztust A nyári egyházmegyei tanévnyitón a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Ternyák Csaba érsektől a Hidvégardóból származó Béres Gyula, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium történelem szakos középiskolai tanára, mesterfokozatos hittanár. A kitüntetési javaslat szerint - melyet Rozmán Éva, az intézmény igazgatója készített - kiemelkedő pedagógus-személyiség, aki színvonalasan oktatja a tanított szakjaival összefüggő ismereteket, aki a közös munka során figyel tanítványai lelki és szellemi szükségleteire is. Hit és tudás, lelkiség és intellektus harmóniájának fontosságára nevel. Fontos számára a diákok krisztusi életre való nevelése. Tanulóit a keresztény értékeket szem előtt tartva formálja. Tanítványai problémáinak megoldásában napi segítséget nyújt, készséggel karolja fel a szerényebb képességű, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő diákokat. Tehetséges diákjait versenyekre készíti fel, pályaművek megírására ösztönzi.- Sokat köszönhetek az egri szeminárium hivatástisztázó lelkigyakorlatainak - mondta Béres Gyula. - Ezek után, fiatal koromban döntöttem el, hogy tanár leszek. Húsz éves pedagógiai múlttal rendelkezem, tanári munkámat Halásztelken kezdtem. Jelenlegi munkahelyemen 2002-től tanítok. Nagyon szeretem a hivatásom, ebben találtam meg a család mellett az életem célját, értelmét. Feleségemmel, Krisztinával három gyermeket nevelünk. Iskolám fontosnak tartja a katolikus nevelést. Rendszeresen szervezek a hitélettel kapcsolatos programokat, váló az együttműködés. Az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Bizottságának is tagja vagyok. Szent Pál apostol első Korintusi levelének szellemében vallom, hogy az igazság munkatársai vagyunk és mi csak ültetünk, de a növekedést az Isten adja, mi csak Béres Gyula és tanítványai versenyeket. Évek óta meghirdeti iskolánk az Egri Főegyházmegye katolikus általános iskolái számára a hittanversenyt. Rendszeresen szervezünk diákjainknak hittantábort. Igyekszem felkészíteni tanulóinkat az iskolai szentmiséken való szolgálatra. Igyekszünk színvonalas programokat szervezni a Katolikus Kultúra és Tudomány napjára, intézményünk védőszentjének, Szent Máténak az ünnepére, a Ternyák Csaba érsek úr által kezdeményezett Teremtésvédelmi Napokra, a lelki napokra, az adventi gyertyagyújtásra. Az iskolalelkésszel, Buda Péter atyával, valamint a katekéta kollégákkal kiszolgák vagyunk annak minden örömével és nehézségével együtt. Természetesen sok sikert élünk át a diákokkal együtt. A Katolikus Pedagógiai Intézet által hirdetett Szent László emlékévi pályázaton, a Kreatív műveltségi vetélkedő országos döntőjében ötödik helyezést értünk el diákjainkkal. Az egyházért és a hitoktatásért, a keresztény nevelésért elkötelezett római katolikus vagyok. A legfontosabb kapcsolatot Krisztussal kell kialakítanunk, hogy Ő legyen az erőnk az Eukarisztiában és az egyház liturgiájában. Csak így lehet Krisztust a mai világban hitelesen hirdetni. Homa János A HÓNAP VERSE Nagy Gáspár Te Deum Te Deum laudamus... e csöppnyi falvak népe csöppnyi templomokban haranglábakban idegyűlvén letérdel Téged Uram dicsérünk...- szorítás nélkül ne roppanjunk a csendbe -- mostohább kő már ne hulljon szájra szemre -- házainkat így tartsd meg kifosztott síri rendben -- hajunk lengjen csak tovább kötözzék fenyvesekre -e csöppnyi falvak népe csöppnyi templomokban haranglábakban föláll hazaindul s visszhangozzák a léptek: Ne hagyj soha szégyent érnem! Ne hagyj soha szégyent érnem! Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949 - Budapest, 2007) Kossuth-és József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, szerkesztő. Görömbei András irodalomtörténész szavait idézve: „Nagy Gáspár művészete és emberi tartása a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája volt a magyar irodalomban". 2017-ben történt Január 2017. január elsején vette kezdetét a 2017 végéig tartó Szent László-emlékév, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Február A hazánkban működő katolikus iskolák vezetői számára tartott értekezletet a Katolikus Pedagógiai Intézet február 10-én Budapesten. Az összejövetelen Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnöke is előadást tartott. Március Az Egri Főegyházmegye érseke Teremtésvédelmi Napot hirdetett meg március 25-re, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére. Kéréséhez csatlakoztak a katolikus iskolák, sok helyen tisztították meg környezetüket, és elkötelezték magukat az Isten által teremtett világ védelmére. Április Az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szokásos katekézise keretében, április 4-én megalakult az első Egyetemi Rózsafüzér Társulat. Az első hónapban az egyetem hallgatóiért imádkoztak a tagok. Május Az Egri Főegyházmegye rózsafüzér-társulati tagjai kaptak meghívást Ternyák Csaba érsektől arra a lelki napra, amelyet május 13-án, a Fatimái jelenések 100. évfordulóján tartottak az egri bazilikában. Az öszszejövetel programján az érseki szentmise mellett előadások, közös imádságok és tanúságtételek szerepeltek. Június Holló Gábort és Maksó Pétert pappá, Czókoly Sándort pedig diakónussá szentelte Ternyák Csaba érsek június 17-én. Az egri bazilikában tartott ünnepi szentmisén részt vett a főegyházmegye papsága és a hívők sokasága. Július Július 12. és 16. között rendezték meg a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozót és Lelkigyakorlatot. A találkozóra az ország minden részéből érkeztek fiatalok, hogy az ötnapos lelkigyakorlaton lélekben megerősödjenek. Augusztus Az Egri Főegyházmegye köznevelési intézményeinek pedagógusai és lelkipásztorai vettek részt azon a tanévnyitón, amelyet augusztus 24-én tartottak az egri bazilikában. Szeptembere Szeptember 15-én, pénteken kezdődött Egerben, a három napos Fájdalmas Anya búcsú. A vasárnapi ünnepi szentmise szónoka Veres András, győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt. Október Tizedik alkalommal került megrendezésre az egyházmegyei ministráns találkozó 2017. október 7-én, szombaton, az egri bazilikában. A találkozó meghívott vendége Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt. November Krisztus Király vasárnapján, november 26-án - a hagyományoknak megfelelően - az egri bazilikában, az ünnepi szentmisében Bosák Nándor, nyugalmazott Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök felolvasókat és akolitusokat avatott. December A főegyházmegye védőszentje, Szent János apostol és evangélista ünnepén, december 27-én, az egri bazilikában, Csizmadia István kanonok, a bazilika plébánosa, az ünnepi szentmisét követően megáldotta azokat a borokat, amelyeket az egri borvidék termelői helyeztek el az oltár előtt. Színt 4- Miskolc FM 95,1 - Eger: FM 91,8 - Hatvan: FM 94,0 - Gyöngyös: FM 102.2 r*L Encs: FM 95,4 - Tokaj: FM 101,8 - Sátoraljaújhely FM 90,6 - Törökszentmfclós: FM 96,4 L*w> IV CA* >„ 3300 Eger, Széchenyi u. 5, • Telefon: 36/510-610 • Fax: 36/510-614 rádió és Televízió E-mail: infc@szentistvanradio.hu • Honlap; www.szentistvanradio.hu Kérjük, segítse adományával! Számlaszám: 11102003-18578726-10000001 • MagyarKatolikus Rádió Alapítvány