Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-06 / 104. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 6., SZOMBAT Farkas Bertalan: A kutatás az élet feltételeiről szól Fotó: T. B. Meseíró versenyen bizonyíthattak TÁRNÁMÉRA A Tarnamérai Általános Iskola 24. alkalommal rendezte meg az Arany László Megyei Meseíró Versenyt, amelyen legutóbb 11 iskola diákjai versengtek egymással. Hatvanból, Lőrinciből, Visontáról, Hevesről, Gyöngyösről, Tarnaörs- ről, Bélapátfalváról, Aldebrő- ből és Tarnaméráról is érkeztek a versenyzők. A diákoknak megadott elemek nyomán másfél óra alatt kellett mesét írniuk, amit a három zsűritag értékelt. Az első korcsoportban a tarnaörsi Szabó Evelin, a másodikban a szintén tarnaörsi Fehér Evelin, míg a harmadikban a vi- sontai Balogh Bernadett lett az első helyezett. J. H. Televízióra gyűjt az intenzív osztály EGER A Markhot Ferenc Kórház Központi Anesztezioló- giai és Intenzív Betegellátó Osztálya televíziókészülékek beszerzéséhez szeretné kérni a vállalkozások segítségét - olvasható a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oldalán. A készülékek ugyan nem a gyógyítást közvetlenül szolgáló eszközök, de az intenzív osztályon fekvő betegek komfortérzetét, lelki megnyugvását mindenképpen segítenék. A további részletek megtalálhatók a kamara weboldalán, azaz a www.hkik.hu-n. J. H. Jövő héten: Adom az adóm EGER Jövő héten, május 10- én ismét megszervezi Adom az adóm elnevezésű rendezvényét a megyei Civil Információs Centrum, mely- lyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy május 22-ig mindenki szabadon rendelkezhet személyi-jövedelemadója 1 százalékáról. J. H. Farkas Bertalan szerint Magyarországnak nem szabad kikerülni az űripar vérkeringéséből. Tóth Balázs heol@heol.hu EGER Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós is látogatást tett Egerben, a Szakmák Éjszakáján, ahol a Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnázium diákjainak tartott előadást élményeiről. A prezentációt megelőzően lehetőség nyílt egy rövid interjúra is, amelyen érdeklődtünk tőle, mi a véleménye az űrkutatás aktualitásairól, valamint a szülőfalujába, Gyulaházára tervezett Space Központról, amely egy múzeum lenne, ahol a magyar űrkutatással, repüléssel kapcsolatos relikviákat állítanák ki, modernebb formában, mint most.- Van, aki hetvenévesen is járt az űrben, ön elvállalna még egy utat?- John Glenn, az első amerikai űrhajós hetvenhét éves korában repült másodszor. Ha versenyezni szeretnék vele, nekem 77,5-78 évesen kellene mennem a világűrbe. Addig van még tíz évem, de nem vagyok abban biztos, hogy az elkövetkező tíz évben engem, vagy magyar űrhajóst fognak fölkészíteni. Nagyon drága mulatság, de remélem, egy hölgyet vagy fiatalembert a kiválasztása, felkészítése kapcsán tudok segíteni a munkájában, ez fantasztikus volna számomra.- Egy kimutatás szerint keveset fordítunk az űriparra, holott megérné többet befektetni a területbe, mert sokszorosan megtérülne.- Érdekes, tudniillik sokat kellett azon dolgozni ismerősökkel, mérnökökkel, hogy a politikusokat meggyőzzük arról, hogy az űrkutatásból nem szabad kikerülnie Magyarországnak. Persze, ez sok pénzbe kerül. Óriási szerencse, hogy 2015-ben aláírtuk kapcsolódásunkat az Európai Űrkutatási Szövetséghez. Mindig ott voltunk valahol, de nem voltunk rendes tagok, csak megfigyelők. Olyan ez, mint egy gyorsvonatról lemaradni, amit utána bonyolult lenne utolérni. Ha egyszer már benne voltál, érdemeket szereztél, akkor ezt tovább kellene fejleszteni. Ez a mostani egyezmény, a kétoldali szerződések mellett lehetőséget ad arra, hogy az európai szövetségen belül különböző programokban, a pénzügyi keret függvényében, részt vegyünk. A programokban a magyar űripar és alapkutatások is részt vehetnek, ha nem is űrhajóssal, de mesterséges holdak fedélzetére különböző berendezéseket gyárthassunk. Erre a magyar szellemi potenciál kész.- Ejtsünk pár szót a Mars-utazásról, ön szerint mikor juthat el ember a bolygóra?- Az amerikaiak úgy döntenek, hogy egyből a Marsra mennek. Szerintem először a Holdat kellene becélozni és ott építeni sátrat, ahol életfeltételeket tudnak biztosítani az űrhajósoknak, akik oda kerülnek. Ha megvan a tapasztalat, lépjünk tovább, menjünk a Marsra. Nem lesz könnyű, talán 2030 körül mehet oda ember, mindez pénz kérdése.- Mostanában sok hír jelenik meg arról, hogy lakható bolygók után kutatnak. Ön szerint van-e esély találni ilyet?- Igazából nem találtak olyat, ahol emberi lényre bukkanhattak volna, ez csak hipotézis a kutatók számára. El tudom képzelni, hogy igen, valahol valakik létezhetnek, hogy aztán ők milyenek, nem tudom, senki sem tudja. A kutatás az élet feltételeiről szól. Ha az ember kikerül az űrbe és látja a világmindenséget közelebbről, kitágul a fantáziája... és miért ne?- Gyulaházán Space Központot terveznek, mi a véleménye erről?- A hárommilliárd forintot a térség kapta, a bulvár tévedése volt, hogy az egészet a központra szánták volna. Az, hogy múzeumot fogunk felépíteni, nagyszerű dolog, jómagam már legalább 15-20 éve harcoltam érte. A Beatlest hívják segítségül a győzelemhez EGER Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatra készülve, újabb intézménnyel fűzi kapcsolatát szorosabbra a város.- Az Egri Road Beatles Múzeum kétéves fennállása óta bebizonyosodott, hogy komoly turisztikai vonzerőt jelent, világszinten is egyedülálló, ezért döntött úgy a város- vezetés, hogy a jövőben támogatja az intézményt - jelentette be pénteken Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: a kiállítóhely promóciójában vállalnak majd nagyobb szerepet, valamint anyagilag is segítik az intézményt. Peterdi Gábor, a múzeum igazgatója elmondta, bár a tárlat a Beatles-rajongók körében nagy sikernek örvend, szeretnék elérni, hogy minél többen megismerjék őket. A világ minden tájáról érkeznek hozzájuk érdeklődők, ezért szeretnék továbbfejleszteni az intézményt, főleg annak promócióját, ebben pedig a városi támogatás nagy segítséget jelent. Süli K. Kiállítással tiltakozik a VAGY GYÖNGYÖS Archív újságcikkeket bemutató kiállítással tiltakozik az országzászló újjáépítése ellen a Változást Akarunk Gyöngyösön! egyesület. A szervezet elnöke, Nagy Róbert szerint a dokumentumok bizonyítják a szobor eredeti kezdeményezőjének fasizmus iránti szimpátiáját. Ismert: a képviselő-testület egy esztendeje döntött arról, újjáépítik az 1933-ban emelt, majd II. világháború után lerombolt országzászlót a Hanisz téren. A beruházás a 2017-es városi költségvetésben is szerepel.- Felhívással szólunk a képviselő-testület felé, hogy az országzászló felépítésére szánt összegből inkább pénzalapot hozzanak létre a határon túli magyar diákok anyanyelvi oktatásának támogatására - fogalmazott Nagy Róbert. H. É. Egyetemi hallgatók terveit állították ki a Kepes Intézetben Címkén definiálták a csillagot Kijelölték a Palóc felszámolóját EGER Boroscímke-tervekből nyílt kiállítás a Kepes Intézetben, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének szervezésében, az Egri Tavaszi Fesztivál záróeseményeként, csütörtökön. A Média és Design Tanszék hallgatóinak alkotásait - Egri Csillag borokra tervezett címkéket - mutatták be. Csontó Lajos tanszékvezető köszöntőjében elmondta: állandó kiállítók ma már a-Képesben. Dr. Süli-Zakar Szabolcs egyetemi adjunktus hangsúlyozta, az alkotók kellő minőséggel, energiával készítették el műveiket, s olyan tervek születtek, amelyek képesek definiálni az Egri Csillagot. Végül Varga Ottó, a Kul- turma munkatársa és Berecz Klára programszervező hirdette ki az eredményt.- Átküldtük borászoknak a terveket, amelyeket megnéztek, és zseniálisnak tartottak. Akad olyan borász, aki használná az egyik alkotást - fogalmazott Varga Ottó. A harmadik helyezést Bodnár Dorottya, a másodikat Szánthó Boglárka érdemelte ki, különdíjjal jutalmazták Mészáros Dórát. A megméretés első helyezettje pedig Antal Melinda lett. . V. M. Jobbnál jobb alkotások születtek a pályázatra Fotó: Huszár Márk HEVES MEGYE Még mindig sokan várnak a pénzükre a Palóc Nagykereskedelmi Kft. egykori dolgozói közül. Mint azt megírtuk: a Balassagyarmati Törvényszék megszüntette a cég csődeljárását, majd a végzés jogerőre emelkedését követően elrendelte a Palóc felszámolását, mivel az adós és hitelezők között nem jött létre egyezség. A törvényszék akkor a hitelezők nagy számára (403) tekintettel a végzés hirdetményi kézbesítését rendelte el. A vagyonfelügyelői feladatokat a NOVENT Felszámoló és Gazdasági Szaktanácsadó Kft. látta el. Csütörtökön a törvényszék közzétette: a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. lett a felszámoló, a felszámolóbiztos pedig Marjasné Endrédi Zsuzsanna Éva. Tehát mindazok, akik a Palóccal szemben fennálló követeléseiket a felszámolás során hitelezőként érvényesíteni kívánják, a végzés közzétételétől számított 40 napon belül jelenthetik azt be a felszámolónak. Úgy tudjuk, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezete ugyancsak felveszi majd a kapcsolatot a felszámolóval, és továbbra is segít a dolgozóknak. SZ. E. Farkas Bertalan szeretne még magyar űrhajóst segíteni