Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-07 / 236. szám
2016. OKTÓBER 7., PÉNTEK Őszinte mosoly az arcokon: §| oktatási és kutatási asszisztens] demonstrátori címeket vehettek át a fiatalok MunF ateh&ír? 3 Felkészültség, kutatási terv, együttműködés és kiemelkedő teljesítmények: oktatási és kutatási asz- szisztens demonstrátor címeket vehettek át a tehetséges hallgatók az egyetemen. Elárulták, hogy milyen célokkal neveztek a pályázaton. Juhász Henrietta .henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGER - Az egyik csoporttársam szólt, hogy lenne egy kutatási téma, ami azzal foglalkozik, hogy a középiskolások körében mennyire népszerűek a természettudományi tárgyak, így gondoltam, hogy beadom kutatási demonstrátori címért a pályázatot, amit szerencsére meg is nyertem - mesélte Garics Mariann, osztatlan földrajz-történelem szakos negyedéves hallgató a demonstrátori cím átvétele előtt.- Szerintem a Varázstorony programjai nagyon sikeresek abban, hogy megfogják a fiatalok érdekió'dését. Sajnos az oktatásban nem ennyire izgalmasak a módszerek, amiket órákon tudnak alkalmazni. Ha elhozzák ide a toronyba a diákokat, akkor a fizikai, földrajzi ismereteiket izgalmas tudással gyarapíthatják - fejtegette Mariann. Azt kérdeztük tőle, hogyan lehetne véleménye szerint még vonzóbbá tenni a fiatalok számára a természettudományokat.- Szerintem nagyon sok túrázással el lehetne érni, hogy a természettel közelebbi kapcsolatba kerüljenek és saját maguk fedezzék fel annak értékeit - osztotta meg velünk ötleteit.- Már az alapszak ideje alatt is volt a magyar tanszék oktatóival munkakapcsolatom - ezt szeretném hivatalos keretek között folytatni. Eddig ezen a tanszéken nem volt - tudomásom szerint - oktatási asz- szisztens, így akár a konferenciaszervezési, kiadvány-szerkesztési folyamat a tanszék oktatóira hárult, ezzel tovább gyarapítva teendőiket az oktatói munka mellett. A konferencia, házi TDK szervezésekben, előadások szervezésében segítek majd, illetve kontaktórái feladatokat is ellátok irodalmi proszemináriumon, szövegértés órákon - nyilatkozta Kiss Dávid, aki az oktatási demonstrátori cím hasznosságát az új kihívásban, a munkakapcsolat folytatásában látja.- Ha doktori képzésre megyek majd tovább, akkor ez oda is egy jó tapasztalat, egyfajta átmenet a hallgatói oldalról az oktatói oldalra - tette hozzá. Forgó Fruzsina szintén oktatási demonstrátori címet vehetett át csütörtök délelőtt az egyetem kápolnájában. Fruzsina az Eszterházy Károly Egyetem nemzetközi tanulmányok szakának másodéves mesterszakos hallgatója.- A politológia tanszék életében veszek részt immár egy-másfél éve. Eddig is segítettem a hallgatókat tanulmányaikban, illetve az oktatók és a hallgatók közötti kommunikációban. Most úgy gondoltam, hogy ezt szeretném egy magasabb szintre emelni - árulta el a fiatal lány. Elmondta, hogy a cím egyfajta bizalmat jelent számára az oktatótestület felől, akik a benyújtott pályázata alapján érdemesnek találták őt a feladatra. ;- Alapvetően az Erasmu- sos hallgatókkal foglalkozom majd, ami egy pluszt jelent számomra, hiszen itt a nyelvet is aktívan használnunk kell - emelte ki feladatának előnyei közül Fruzsina. Farkas Anett idén már másodjára vehetett át oktatási demonstrátori kitüntetést. Idén is a Kommuni- káció-és Médiatudományi Tanszéken dolgozik majd dr. habil. Széchenyi Ágnes mellett.- Ez annak a munkának a folytatása lesz, amit már az előző félévben elkezdtünk. Tananyagokat, könyveket digitalizálok, prezentációkat készítek elő és órákat tarthatok. Kommunikáció-és tehetségfejlesztő tanár szakos vaOktatási és kutatási asszisztensek Dr. Öllé Jánostól azt is megtudhattuk, hogy sok pályázat érkezett oktatási és kutatási asszisztensi cím elnyerésére is. A rektorhelyettes örömét fejezte ki, hogy a gyöngyösi campusról is érkeztek pályázatok, egyikük: Bata Mi- léna el is nyerte a kutatási asz- szisztensi címet. Oktatási demonstrátori címet vehetett át az őszi félévre: Babiczki Tamás, Farkas Anett, Madarassi Márk és Vojtkó Veronika, az egész évre pedig Forgó Fruzsina, Kiss Dávid, Rudic Mónika és Takács Tímea. Kutatási demonstrátori címet vett át az őszi félévre: Magyar Balázs, Csontos Dóra és Németh Mercédesz, egész évre Garics Mariann, Kerezsi Nikolett Dóra, Kuiják Viktória, Lipkovics Péter és Szabadi Kriszta. gyök, középiskolás, illetve általános iskolai felső tagozatos diákokat oktathattam. A hospitálások mellett Széchenyi Ágnes óráiba olyan szinten is bekapcsolódhattam, hogy órákat is tarthattam: a hallgatóknál az óratartásnál elő kellett vennem egy olyan módszertárat, amivel addig nem rendelkeztem - osztotta meg velünk Anett. A demonstrátori címeket a hallgatóknak dr. Öllé János tudományos, kutatási, és nemzetközi ügyekért felelős megbízott rektorhelyettes adta át, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: az oklevél egy kinevezés, a sikeres pályázat után a munka még csak most veszi kezdetét igazán.- A demonstrátori rendszer kiemelten fontos: a tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés rendszere. Tehetséges, jó teljesítményű hallgatókat igyekszünk pályázati támogatással ösztönözni arra, hogy oktató-kutató tevékenységbe itt az intézményen belül - akár mind a négy campu- son - bekapcsolódhassanak. Az oktatásban tudnak segíteni tényleges oktatási tevékenységben, vagy kutatócsoportokba integrálódva. Bízunk benne, hogy a tehetségek a cam- pusok környékén maradnak, így a demonstrátori kinevezés egy hosszú együttműködési folyamat kezdete és később ők is a kollégáinkká válhatnak itt az egyetemen - nyilatkozta lapunknak dr. Öllé János. MEGYEI KORKÉP Demonstrátorok Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu I dén már másodjára vettem részt - igaz egyetemi színekben az első - demonstrátori oklevélátadón. Tavalyi tapasztalataim alapján már tudtam, hogy szerény, de nagyon tehetséges hallgatókkal találkozom majd. Tehetségükről, amellett, hogy már tudom, ők nyerték el a kitüntető címet, ott derül előttem fény, amikor az oktatás segítésében, vagy épp a kutatási területen végzett tevékenységeikről kérdezem őket. Csendes, visszafogott bemutatkozás után ez a pont ugyanis az, amikor hangerejük egy szinttel feljebb emelkedik és felszegett fejjel bátran és összeszedetten mesélnek terveikről, ötleteikről Lelkesítő elképzeléseikkel engem is minden beszélgetésnél magukkal ragadnak, s egyszeriben azt kezdem érezni, hogy én is részese akarok lenni munkájuknak. Látszik az is, hogy rengeteg munka, átdolgozott éjszaka van benyújtott sikeres pályázatuk hátterében: sok feladatot vállalnak magukra, de a teher őket csak még tovább lendíti előre. S amit igazán becsülök bennük az az, hogy ahogy hallgatom őket, egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy valami is megállíthatja őket a felfelé ívelő úton. Megrendíthetetlen, biztos alapokon nyugszik bennük a tudás és olyan jól áll nekik ez a cím! Átvéve a rektorhelyettes gondolatait, magam is elkezdtem abban reménykedni, hogy ezek a fiatalok megtalálják majd itt az egyetemen akár oktatóként a számításaikat, mert szeretnék még velük sokszor találkozni és beszélgetni. Bízom benne, hogy évek múltán sem fakul majd az a várakozással teli fény a szemükben és legfőképpen abban, hogy elérik céljaikat, amikért igazán megdolgoznak. Nagy dolgok állnak még előttük egy olyan úton, amiről hiszem, hogy eltéríthetetlenek. Szerény, de nagyon tehetséges hallgatók. Felfedezőúton a német diákok EGER A Dobó István Gimnázium németországi testvériskolájából, Neumünsterből fogad egy hétig diákokat és tanáraikat. A városháza dísztermében csütörtökön Mártonná Adler Ildikó alpolgármester is köszöntötte őket.- Két kísérőtanár érkezett 16 gyermekkel. Minden évben eljönnek hozzánk, természetesen nem ugyanazokkal a diákokkal. Mi tavasszal megyünk visz- sza hozzájuk. Ők egy hetet töltenek itt nálunk, felfedezik a várost, elutazunk velük Budapestre, és a Bükkbe is - avatott be minket Bujdosó Judit, a gimnázium német, olasz szakos tanára a csoport egyhetes programjába. A Dobó István Gimnázium 9-10. osztályos diákjai között is vannak, akik csatlakoznak hozzájuk, náluk, az ő családjaiknál laknak a német fiatalok, akik az órákba is betekintést nyerhetnek az itt töltött idő alatt. J. H. Neumünsterből érkezett diákok Martonné Adler Ildikóval Baleset a havas mátrai úton HEVES MEGYE Az oldalára borult egy mikrobusz csütörtökön délután a 24-es főúton, Mátrafüred és Sástó között. Hevesi Katalin, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője lapunk munkatársának elmondta, hogy a jármű vezetője saját erejéből szállt ki a roncsból, úgy tudjuk, nem sérült meg komolyan. A műszaki mentést a gyöngyösi hivatásos tűzoltók végezték. A csütörtöki hóviszonyok miatt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben hivta fel a a járművezetők figyelmét, hogy a hirtelen bekövetkezett időjárásváltozás jelentősen befolyásolhatja a biztonságos közlekedést. Megyénk magasabban fekvő pontjain már havazott és ezáltal az útviszonyok lényegesen megváltoztak. Ezeken a helyeken éjjel jellemző lehet a fagypont alatti hőmérséklet is. A köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak, esetleg a havazás, fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a gépjárművezetőktől. Kérik, hogy az autósok kellő követési távolságot tartsanak, számítsanak a megnőtt fékútra, a gumiabroncsok csökkent tapadására! Fontos kiemelni, hogy a hét fok alatt ajánlott a gépjárműveken a téli gumiabroncs használata. R. L. Grafikáin keresztül mutatta be belső világának titkait Mint a tavaszi szellő, úgy alkot EGER „Részletek” címmel nyílt meg hétfőn Bende Andrea Antónia kiállítása az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. A vendégek a fiatal művész elektrografikai tárlatába nyerhettek betekintést. A kiállítást Kühnéné Fekete Mária, az EKMK közművelődési szakembere nyitotta meg, aki méltatta az alkotót, s elmondta: a fiatal lány idén júniusban látogatott el Egerbe, ahol részt vett egy alkotótáborban, amelyet a Vitkovics Alkotóház és Művésztelepen rendeztek meg.- Örülök, hogy Andrea e tevékenységének termését is megtekinthettem - fogalmazott. - A Elektrografikáit mutatta meg közönségének Bende Andrea nyáron részese lehettem alkotásának, amely olyan volt, mint a tavaszi szellő. Kiemelkedő volt az, ahogy dolgozott, s nagyra becsülöm az alkotáshoz való hozzáállását is. Boldog vagyok, hogy láthatom e kiállítást. Andrea - aki jelenleg a nagyváradi képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója - a megnyitón az alkotások megszületésének körülményeit is ismertette, s úgy fogalmazott: a képek az ő saját belső vüágát vetítik ki. Olyan gondolatokat, amelyeket ő a 21. századról megfogalmazott. A tárlaton - amely október 16-ig tekinthető meg - az érdeklődök számos illusztrációt és plakátot is megcsodálhattak. M. A.