Heves Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-14 / 113. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 14., SZOMBAT HÍREK Aszfaltot kapott a kis körgyűrű LŐRINCI Közel negyvenmillió forintból aszfaltoztak a város több utcájában is. A József Attila utca alsó, a Tabán, a Pozsonyi és a Viola utcákban élőknek a régi álma teljesült a beruházással. Pálinkás Péter alpolgármester tájékoztatása szerint a fejlesztési csomagban az erőműi városrész kis körgyűrűje kapott új burkolatot. Előbb utóbb sorra kerül a legkritikusabbnak tartott Kossuth utca is. S. S. Két nap gyerekeknek SZILVÁSVÁRAD Javában folynak az előkészületek a településén a május utolsó hét végéjén sorra kerülő gyermeknapra, amelyet ezúttal kétnapos rendezvénnyel ünnepelnek. A Lovas Stadionban, a Szalaj- ka bejáratánál már május 28- án szombaton délelőtt 11 órakor elkezdődnek az események. Ekkor mutatkozik be az Eger Zumba Klub is. A kulturális programokból összeálíl- tott műsor szombaton 18 óráig tart. S.S. Javítják a vasúti átjárókat MÁTRAFÜRED Megkezdték a Pálosvörösmarti úti vasúti átjáró javítását. A részönkormányzat az Egererdő Zrt.-vel együttműködvekezdte meg a rekonstrukciót. A négymillió forintos beruházás a kisvasút vonalán több átjárót - a mátrafüredi strandnál, a Pipishegynél, valamint a KRF kollégiumánál - is érint. S. S. Legközelebb kedden HEVES MEGYE Pünkösd vasárnapján és hétfőjén nem jelenik meg lapunk, így olvasóink legközelebb kedden vehetik kézbe a Heves Megyei Hírlap legfrisebb számát. Nem hozható nyilvánosságra az Eger Sikeréért Egyesület tagjainak névsora A Heves Megyei Közgyűlés újonnan megválasztott budapesti illetőségű alelnöke, dr. Bényi Szabolcs Tamás a megyéhez két szállal kötődött megválasztása előtt, saját bevallása szerint: egyrészt jó barátja Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőnek, másrészt tagja az Eger Sikeréért Egyesületnek (ESE). Lapunk most ennek a majd’ egyéves múltra visszatekintő civil szervezetnek nézett kicsit utána. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu EGER Tavaly szeptemberben Soltész Gergő, az ESE elnöke a megalakulásukkor tartott sajtótájékoztatón elmondta, a civil szervezet célja a kiváló adottságokkal rendelkező megye- székhely további gyarapítása. Ehhez egy új, életerős, innovatív civil szellemi háttér szükséges. Elhangzott, a szervezet az Egerben élő és Egert szerető bármely polgár számára nyitott, politikai hovatartozástól függetlenül. Céljuk egy pezsgő kulturális életű, modern, az itt élők számára anyagi és szellemi jólétet biztosító város. Ennek eléréséhez fontos Eger értékeinek népszerűsítése, megismertetése Magyarországon és az országhatárokon túl. Szép küldetés, és az ember azt gondolná, hogy aki ebben részt vesz, szívesen vállalja nevét is, ám ez nincs így, mivel mikor a megyei közgyűlés alel- nökéről érdeklődtünk, valóban tagja-e az egyesületnek, azt a választ kaptuk az elnöktől, hogy a tagok listája nem nyilvános, csak az alapító tagok ismerhetők. Az Országos Bírósági Hivatal honlapján található civil szervezetek névjegyzékében elérhető információk szerint az Eger Sikeréért Egyesületet idén április 27-én jegyezték be hivatalosan. Hogy véletlen-e vagy sem, nem tudjuk, de ez a megyei közgyűlés új alelnökének bejelentése előtti napon történt. A létesítő okiratot pedig 2015. augusztus 25-ére keltezik. Az egyesület székhelye Egerben a Lenkey János utca 1/d szám alatt található. Megkérdeztük Soltész Gergőt, az ESE elnökét - aki egyébként még az Ostoros-Novaj Bor Zrt. ügyvezető elnöke is -, mit kell valakinek ahhoz teljesíteni, hogy az ESE tagja lehessen, ezt a választ kaptuk: - Idézve az ESE Alapító nyilatkozatát: „Egyesületünk olyan közösség, amely az Egerben élő és Egert szerető bármely polgár számára nyitott, tartozzék társadalmunk bármely csoportjához vagy politikai közösségéhez. Egy dolog biztosan összeköt Soltész Gergő - az ESE elnöke, közgazdász; dr. Turcsányi Dániel - az ESE alelnöke, jogász; Herman István - az ESE alelnöke, történész, Eger alpolgármestere; Kovács Cs. Tamás - az ESE titkára, történész, városi képviselő; Csathó Csaba - az Esz- terházy Károly Főiskola lemondott kancellára; Csontos Sándor - közgazdász; Csutorás Ferenc - borász; Farkas Bertalan - az első magyar űrhajós; Gerendái Károly - üzletember, kultúraszervező; Habis László - közgazdász, Eger polgármestere; dr. Ho- molya Róbert - jogász; Harmati László - vállalkozó; Kiss Ádám - közgazdász; Koklács Kata - vállalkozó; Kovács Kati - énekesnő; Kovács Nimród - borász; Kozma István - festőművész; dr. Lukács Tamás - jogász; Megyesy Jenő - jogász, jelenleg miniszter- elnöki főtanácsadó; dr. Meszé- na Balázs - az EVAT Zrt. igazgatóságának elnöke; dr. Naszva- di György - jogász-közgazdász; Nagy Réka - egri születésű modell; Nagy Róbert - a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója; Nyitrai Zsolt - jogász; Révész Tamás - tanár; dr. Ringelhann György - gyermekorvos, Eger első szabadon választott polgármestere; Szabó Attila - előadóművész; Szemerkényi Réka - Magyarország washingtoni nagykövete; Szécsi Zoltán - olimpiai bajnok vízilabda kapus; dr. Tóth Attila Simon - politikai tanácsadó. bennünket: a tenni akarásban megnyilvánuló elkötelezettségünk Egerért.” Ezen túlmenően természetesen az szükséges, hogy a leendő tagunk jelezze csatlakozási szándékát. Soltész Gergőtől azt is megtudtuk, hogy taggá válni meghívásos alapon is lehet, de a jelentkezőket sem utasítják el. Mindkettőre volt már példa. Az ESE Alapszabályzatában is benne van, mint rtiondtarhogy „az egyesületbe belépési kérelmet terjeszthetnek elő azok a természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, amelyek az ESE célkitűzéseit elfogadják. A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak.” Taggá pedig úgy válhat az ember, hogy az elnökség három tagjából legalább kettő jóváhagyja azt. Lapunkat az is érdekelte, hogy miután valaki az ESE tagjává válik, követik-e azt, hogy mit tesz Eger-sikeréért.- Ez egy önkéntes vállalás. Nincsenek kötelezettségek és számonkérés. Mindenkit szeretettel várunk, aki elkötelezett Eger iránt - közölte az elnök, aki azt is hozzátette: egyetlen kötelessége van a tagoknak, már ha ez kötelesség, hogy mivel egyesületi formában működnek, az évi 5 ezer forintos tagdíjat várják csak el a tagoktól, akiknek jelenlegi létszáma 135. Ők azok, akik kitöltötték a belépési nyilatkozatot. S, hogy mit tett le az asztalra eddig, a bő féléves története során az ESE? A honlapjuk beszámol például az egri Dobó István Vármúzeumban nyílt kiállításról, amely a Magyar Honvéd Ki- ■ rályi Légierő történetét mutatta be, az egri vár Nemzeti Emlékhellyé válásáról, valamint arról, hogy a megyeszékhely versenybe száll az Európa Kulturális Fővárosa címért. Információink szerint a felsorolt események, és a versenybe szállás is Nyitrai Zsolt miniszteri biztos erős lobbijának köszönhető. Soltész Gergő elnök a legfontosabbként mégis azt kívánta kiemelni, hogy büszkék arra, hogy az első programjuk keretében és az összegyűjtött támogatásnak köszönhetően hét rászoruló, tehetséges, egri középiskolás tanulmányait tudják 2016 január óta havi 20 ezer forint összegben támogatni, bízva abban, hogy ezzel ők is hozzájárulnak a sikeres továbbtanulásukhoz, vagy akár a nyelvvizsga megszerzéséhez. A hevesi önkormányzat működtetőt váltana, dr. Stankovics Éva is nyitottan áll a kérdéshez Hatvanhoz kerülhet a járóbeteg-szakellátás HEVES A hevesi képviselő-testület a napokban határozott, hogy a lakosság érdekét, a járásban élők egészségügyi ellátásának javulását előtérbe helyezve, a tulajdonos magyar állam képviselőjénél kezdeményezi a hevesi járóbeteg-szakrendelő működtetésének átadását a szintén állami fenntartásban működő hatvani kórház részére.- A jelenlegi fenntartó, az egri kórház nem tudta úgy megszervezni az ellátást, hogy az engedélyezett szakrendelési időket optimálisan kihasználják, sőt az ellátási paletta szűkítésén gondolkodnak, így ez a rendszer nem jól működik, tehát szerintünk gyors és hatékony megoldást kell találni a problémára. Ezért kerestük a kapcsolatot a térségben lévő olyan fenntartókkal, akik hatékonyabban tudják működtetni a járás, a város egészségügyi rendszerét, így esett a választás a hatvani kórházra, hiszen az intézmény működteti az aszódi rendelőt is, tehát referenciával, tapasztalattal rendelkeznek. Megismertük az „aszódi modellt” és abban bízunk, hogy az ő fenntartásunk alatt a hevesi rendelő magas szakmai színvonalú működése is biztosított lenne - nyilatkozta Sveiczer Sándor. Dr. Stankovics Éva úgy véli: minden egészségügyi szolgáltatást biztosító szakrendelő alapAz átadási ünnepségen Tóth Ildikó (jobbra) is jelen volt vető feladata, hogy a lehető legtöbb szakrendelést helyben tartsa, az ellátást a lakosság közelében biztosítsa, minimalizálva ezzel a betegek utazási kényszerét. Nyitottak a hevesi járóbeteg-szakrendelő működtetésére. A Hírlap megkereste a bejelentéssel kapcsolatban az egri kórház főigazgatóját, Tóth Ildikót is, aki azt mondta: őket ez ügyben senki nem kereste meg, és a felvetett problémák nem valósak. A hevesi szakrendelő ugyanolyan óraszámmal működik, mint amikor az egri Mark- hot Ferenc kórház átvette működtetését. A hevesi kistérség lakosságának ellátása jó kezekben van, az egri kórház nagy tapasztalattal rendelkezik a járóbeteg szakellátás működtetésében, tekintettel arra, hogy a Markhot Ferenc Kórházban a hatvani kórházhoz viszonyítva is, sokszoros a járóbeteg óraszám és az ellátott betegek száma is. Ugyanakkor speciális szakorvosi ellátást is tud nyújtani. Dr. Tóth Ildikó kiemelte: a részletekre nem kíván reagálni, a szakrendelő működtetésének kérdését ugyanis nem a sajtóban történő üzengetéssel kell megtárgyalni, hanem az intézményeket fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevonásával közösen szükséges a betegek számára legjobb döntést meghozni. SZ. E. A tavaly szeptemberben, az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokon megrendezett sajtótájékoztatón £ az ESE alapítóinak csak egy részét 1 tudott részt venni. HMMT " W*01 Képünkön az elnök. Soltész Gergő. se Jkám»Az alapító tagok névsora